Valami valahol elveszett | Abigél prózai színpadon / Bánfalvy produkció

Posted on 2012. november 24. szombat Szerző:

0


Vitay Gina (Csöngedi Nikolett)

Bedő J. István |

Kevés annál tiszteletreméltóbb irodalomtörténészi feladatot ismerek, mikor egy nagyon jó író munkásságát igyekeznek megóvni a ráhulló portól – és végső soron az elfelejtéstől vagy a teljes feledéstől. Ugyanakkor mindig felmerülő kérdés, hogy mikor szorul rá a felfrissítésre – és milyen formában – a szóban forgó szerző és mű.

Szükséges ezeket a dilemmákat előrebocsátani, amikor Szabó Magdának (és most fölösleges jelzőkkel dicsérni) egyik legismertebb művét, az Abigélt ismét színpadra hozták. Az Abigél hatalmas tisztelgés a debreceni Dóczy Gedeon református gimnázium előtt, a város református légköre, fegyelme, hagyatéka előtt, egy olyan művel, amiből süt a szemérmes szeretet, a kálvinista fegyelmezettség, a szereplőinek törékenysége és helytállása, a tisztesség és a becsületesség. Tisztelgés a Szabó Magda emberi tartását meghatározó évek (majd utóbb évtizedek) előtt.

De vajon él-e annyira az Abigél könyvként a mai középiskolás korosztály fejében, emlékezetében, mint azokéban, akik az 1970-es első megjelenést követő időkben olvasták. S hogyan él bennünk 1978-as (és sűrűn megismételt) filmként Szerencsi Évával, Garassal, Ruttkaival, Bástival – és bizony Bánfalvy Ágival. De még ennél is fogósabb kérdés, vajon érti-e az említett kamasz, hogy mi volt a háború, a katonai és a polgári ellenállás, mi volt a zsidótörvény, aminek okán veszélybe kerültek a Matula falai közt élő, „kétes származású” lányok. Mert a többi ismerős lehet: hazafias szólamokat pufogtatók, vesztes háborút fel nem ismerők, győzelmet hazudók minden korban jelen vannak.

A hálóteremben (középen Kiss Ramóna – Torma)

Tehát egy újonnan színre vitt Abigél már direktebb eszközök használatára vállalkozik – talán kényszerül. A tanév kezdetétől a márciusi német megszállásig terjedő időszakot zanzásítva kell elbeszélni, hogy minden beleférjen egy kétszer hatvanperces darabba. A számos helyszínt – külsők, belsők, tan- és hálótermek, irodák – egy eléggé stilizált, mozgó panelekkel szabdalt, éppen csak a szükséges mértékig berendezett tér játssza el. Ez óhatatlanul azt is jelenti, hogy nem csupán az osztályt csökkentik le a legfőbb, megszólaló szereplőkre, hanem egy sor mellékszereplő, mellékszál esemény, fordulat is nyom nélkül eltűnik.

Direktebbek a szövegbeli eszközök. A titokzatos Abigél még úgy írja a kiskamasz Ginának, hogy valaki kiemelte azoknak az okmányait, akiknek „egy erkölcstelen rendelet értelmében” a származásuk hátrányt vagy veszedelmet jelenthet. Mennyire pontos megfogalmazás ez egy makulátlan tisztességű ember (szobor) részéről. A színpadon viszont már kimondatik a zsidótörvény.

Direktebbek az akciók is. Vitay Gina apjának, a tábornoknak letartóztatásáról, vallatásáról nemcsak beszélnek, hanem látjuk is. Kuncz Feri, a vezérkartól a tábornokhoz beépített, álnok „tégla” kakaskodóbb még a filmbeli változatnál is.

És hát igen, megkerülhetetlen a film. Mert igazából Zsurzs Éva munkájával kell versenyezni Bánfalvy Ági mostani színpadi változatának. A film éppen csak Gina felnőttkori visszaemlékezéseit hagyta el, itt viszont a villanásszerű jelenetekben kellett a nézőnek megéreznie a kisszerű tragédiát (De borzasztó matulásnak lenni), és a nagyszabásút (Vitay tábornok: Ezt a háborút elvesztettük, Horn Mici: Nem akarom, hogy más is elveszítse a férjét meg a fiát.). Istenkísértés, mint ahogy istenkísértés a Nyomorultakat vagy akár egy rövidebb, de eseményekkel zsúfolt művet színpadra átírni. Hiszen nem minden történetben van annyi drámai csomópont, hogy a színpadon érvényesülni tudjon.

Szabó Magda úgy írt zseniális szöveget (mindig, de most és itt), hogy végtelenül egyszerű mondatokkal fogalmazott meg szinte elmondhatatlan dolgokat. Mármost ha azokat kiemeljük az egészből, nem biztos, hogy ugyanúgy hatnak.

Ez az ellentmondás szorította Bánfalvy Ágit, aki a színpadra alkalmazásban is részt vett az egyfilmes Barnóczky Ákossal. Igyekeztek sokat átemelni (átmenteni) a regény szövetéből, és ez valamennyire sikerült is – a második részben talán jobban, mint az elsőben. Munkájukat Tasi Géza, az írónő hagyatékának őre hagyta jóvá. Ám különös motívumok kerültek a színházbeli gimnáziumba. A lányok charlestont járnak, Kalmár tanár úr táncprodukciót mutat be. A Matulában? Tartok tőle, hogy ez a jókora hamisítás csupán engedmény a közönség iskoláskorú részének megnyerésére…

Bánfalvy Ági és Fábián Anita (Zsuzsanna testvér)

A többszörös szereposztású színmű nyáron már bemutatkozott a Városmajori Színpadon, most az Uránia színpada ad helyet neki. Az általam látott kiosztásban Körtvélyessy Zsolt volt a szilárd hitű Torma Gedeon igazgató, Zsuzsanna testvért Fábián Anita adta. Fájdalom, csak hallottuk róluk, hogy milyenek. Ugyanis Torma, a nyakas, de higgadt direktor, Zsuzsanna a mindig fegyelmezett prefekta egyszerűen nem kiabálhat. Egyszerűen elsikkad a tény, hogy mindenki – igazgató, tanár, diák – tiltja a vigasztaló ölelést, nem simogat, vagyis távolságtartó. Holott éppen ilyesmik teszik a Matulát elviselhetetlenül rideggé Gina számára. Szikora János rendezőként annyira meg akart szabadulni talán az előzményektől, a filmtől, hogy kiirtotta belőle a reformátusságot is? Azt, amire Horn Mici – a drága összeesküvő – azt mondja: Ejnye, miért szigorúbbak maguk, mint a Jézus Krisztus? A szívét veszíti el a történet.

Horn Mici alakját immár Bánfalvy adja; még kevesebb a jelenléte, mint a regényben volt, de ez a rövidítés azzal is jár, hogy elveszti a plasztikusságát – mint ahogy a többi figura is ellaposodik. Kőnig tanár úr: Schlanger András. Ebben a megfaragott változatban (a kihagyott részek miatt is) ugyanúgy nem hisszük el, hogy ő „a legbátrabb, legtisztább szívű férfi”, mint ahogy a Kalmár Péter osztályfőnököt játszó Farkas Zoltánról, hogy az egész osztály szerelmes belé, mert olyan szép és „szentgyörgyös”.

Vitay Georgina, a Pestről az iskola-erődbe menekített leány Csöngedi Nikolett. Egyelőre csak pontosan visszaadja a leírt szöveget, csupán az osztálytársakkal való konfliktusa, majd annak megoldása ad valami lehetőséget a játékra is, de abba is beletenyerelnek a színváltozások (olykor még a nyikorgó panelfelfüggesztések is).

A szűkített (és gyakran idétlenül visongató) osztályból két alakra azonban így is fel kell figyelni. Kiss Ramóna adja az árva Torma Piroskát, színe van, hangja van, karaktere van – mintha a Bánfalvynak oly kedves szerepből sikerült volna a legtöbbet megmenteni. Aztán a másik a stúdiós Bugár Anna. Ő Kis Mari – annyi a robbanékonyság benne, mint volt Zsurzs Katiban –, ő a mindent megszervező, mindenről gondoskodó, eleven láng. És alig néhány mondatával is észre véteti magát a Szabót játszó Vanya Tímea.

A szándékokat illetően tulajdonképpen senkinek nem lehet szemrehányást tenni. Szabó Magda regénye a tévés változatban megmaradt regénynek. Lassabb folyásúnak, lassan kibomlónak, a saját dramaturgiája szerint apránként formálódik ki minden alak, hiszen mindenkinek van egy előtörténete, és azt a regényből (a filmből is) megismerjük, felépül bennünk. Egy színdarabban három mondattal is plasztikussá válhat egy figura: erre valók a dialógusírók. Bánfalvy Ági biztosan tudja ezt, hiszen Los Angelesben, az egyetemen filmszínész mesterséget tanított – elképzelhetetlen, hogy ne került volna szóba a jó dialógusírás módszertana is.

Nagyon szeretem az Abigélt. Sokszor láttam, olvastam. Örültem, hogy most megpróbálkoznak prózai színrevitelével. Az előadás a nézőt inkább csak arra ösztönözheti, hogy megismerkedjen az eredeti művel.

Abigél
Szabó Magda azonos című regénye alapján színpadra alkalmazta Barnóczky Ákos és Bánfalvy Ági
A Bánfalvy Ági International Stúdió produkciója.
Rendező: Szikora János
Uránia Filmszínház (1088 Budapest, Rákóczi út 21.)
További előadások: 2012. november 29., december 13., 2013. január 24., február 21.

Posted in: NÉZŐ, Színház