Torzó | Rubin Szilárd: Aprószentek

Posted on 2012. november 18. vasárnap Szerző:

0


Írta: Jeges-Varga Ferenc

Légy jó, mert elvisz a bákász! – ijesztgették egykor a rosszalkodó gyereket. Mégis leginkább a felnőttek rettegnek attól, hogy az elcsatangolt kisfiúkról és kislányokról egyszer majd közzétesznek egy fényképet a televízióban vagy a Facebookon. A szülőkben ilyenkor végigpereg a legrosszabb verzió és az ép ésszel leginkább elfogadható magyarázat is. De olyankor még mindig reménykednek a jobbik változatban.

Kalocsai Marika édesanyja órák hosszat várta a lányát, de hiába, pedig csak a közeli zöldséges boltba küldte, hogy megvegye az ebédre való krumplit. Szidta a csellengő gyermeket, de haragja csak a sötétedésig tartott ki. Amikor 1953 októbere és 1954 augusztusa között eltűnt Törökszentmiklóson a következő tizenéves lány is, s később még három másik, már senkinek sem jutott eszébe, hogy csupán elcsavarogtak volna. A sejtések később beigazolódtak: a lányokat – mondta ki a vizsgálat – „megerőszakolták és megzsinegelték”. Vajon ki?

A mostoha körülmények között nevelkedett Jancsó Ladányi Piroska a tanúk szerint szokatlanul értelmes és udvarias lány volt. Arcképét Rubin Szilárd a Bűnügyi Múzeumban látta meg a hatvanas évek közepén.* Nem az áldozatok története vonzotta, hanem egy tekintet szólította meg, a húszesztendős hajadoné, akit 1954 őszén a Legfelsőbb Bíróság többek között öt rendbeli, előre megfontolt szándékú, aljas indokból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettéért ítélt halálra.

Mi érdekes lehet egy kegyetlen sorozatgyilkosban? Mi érhet annyit, hogy újból feltépjék az egy évtized alatt behegedni tűnő sebeket? Talán a halálesetek körüli mendemondák keltették fel az író figyelmét? Esetleg a korabeli sajtóban törökszentmiklósi vámpírként emlegetett lány személyisége – mely egyszerre volt szánalmat, vágyat és félelmet keltő?

Feltűnt az írónak, mennyi ellentmondás feszül a bírósági jegyzőkönyvek között. Logikusabb magyarázatot keresett. Vajon tényleg Piroska ölt? Mennyi igazság lehetett a szóbeszédekben, amelyek előrántották „a zsidó vérvádat”, illetve a szovjet katonákat, a városon áthaladó idegen autósokat tették felelőssé az öt lány haláláért?

Az Aprószentek terjedelmes bevezetőjében Rubin Szilárd részletezi az impressziókat, amelyek Törökszentmiklós „mesekönyvbeli utcáira” vitték őt. Nem titkolja, hogy a vártnál is nehezebb dolga akadt, és talán sohasem érhet célba. Kételyeit megosztja pályatársaival, Nemes Nagy Ágnessel, Pilinszky Jánossal, de az akkor már halott Szabó Lőrinc kísértetével is.

Regénye énregény. Nem kívülálló a kutakodó riporter, ő maga a főszereplő. Az eset felderítése személyes ügy. Olyan anyagra talál Piroska történetében, amellyel saját életútjára is reflektálhat. Rubin a gyilkosságsorozat krónikáját személyes emlékekből, hivatalos feljegyzésekből szedegeti össze. Interjút készített az ügyben annak idején részt vevő ügyésszel, bíróval, a nyomozókkal. Kifaggatta az áldozatok hozzátartozóit, a szomszédokat, a bűnesetek tanúit. A zalaegerszegi börtönkórházban meglátogatta Jancsó Borbálát, a kivégzett nő édesanyját is, aki lánya tanúvallomása alapján került rácsok mögé.

Kutatómunkájából nem pusztán oknyomozó riport készül. Olyan regényt akar írni, amelyben aprólékosan feltárja az ügy összes érintettjének társadalmi hátterét, megmutatja a lelkükben lejátszódó folyamatokat. Leírja az érzéseket is, amelyek a település utcáit járva törtek fel belőle. A könyv kétségkívül legerősebb része az eltűnéssorozat szikár elbeszélése. Sajátos, szinte költői leírás született belőle, ami helyenként a vásári ponyvaregények atmoszféráját idézi meg.

A tényregény archetipikus mintája, Truman Capote nagyszerű munkája, a Hidegvérrel (1966). Ez egy gyilkos naplóját rekonstruálja valódi motívumok alapján. Rubinnak ilyenfajta hiteles forrása nem volt. Ráadásul a regényterv megszületésekor a gyilkos már nem élt, kikérdezni sem tudta. De azért a lenyomatait kereste. „Mi különös lett volna az ő dolgaiban? Még mondani is nehéz őróla valamit” – mondja a szolnoki börtön volt körletparancsnoka. Nem is kaphatunk megnyugtató, elfogadható magyarázatot arra, mi vezet ilyen tettekre valakit, aki egyébként odaadóan viseli gondját a gyerekeinek.

Az ügy feltérképezése során Rubin Szilárd olyan információk birtokába jut, amely nemhogy közelebb vinnék a megfejtéshez, inkább elbizonytalanítják. Megszállottja lesz a megfejtés keresésének. De vajon Rubin „az »anyaggyűjtést« valóban úgy szervezte, hogy a meghallgatottaknak mintegy a szájába adta saját koncepcióját”, vagy az eset megfejthetetlensége kergette őt egy rögeszme rabságába? Önmagában izgalmas kérdés az is, hogy megsejthette-e akár csak egy részét a teljes igazságnak, vagy feltevései az összeesküvés-elméletek sorát gyarapítják.

Az Aprószentek befejezetlen, töredékes maradt. Nem forrhatta ki magát úgy, mint legjobb szövegei, a Csirkejáték vagy a Róma egyes. Keresztesi József gondos szerkesztői munkával átfésülte a szövegtorzót. Az apró-cseprő hibákat javította, az áldozatok neveit kegyeleti okból lecserélte, az ismétlődéseket kigyomlálta a szövegből, de a mű szerkezetén lényegesen nem változtatott. A 2008-ban született Hódoltsági tükör című írást pedig utóirat gyanánt csatolta az eredeti töredékhez.

Rubin Szilárd (1927–2010)

A mű keletkezéstörténete szinte tükörben mutatja az író egész pályafutását. Élete utolsó esztendeiig a tágabb olvasóközönség alig ismerte, de még a hazai irodalmi életben sem jegyezték a közismertek között. A törökszentmiklósi rémtörténeten a hatvanas évek végétől egészen haláláig (2010) dolgozott, mégsem sikerült lezárnia. Ahogy az igazi figyelem is csak a halálát megelőző évben, a Csirkejáték németországi sikere révén érte el, úgy Jancsó Piroska esetét feldolgozó mű is csak nagy késéssel jutott el az olvasókhoz. Hála Keresztesi Józsefnek, most alapos pályarajz segíti az olvasót Rubin nehéz természetű, összeférhetetlen személyiségének, sajátos életútjának megismerésében.

A kiadhatóvá formált Aprószentek felfedi a nyomozó hatóságok beszédes passzivitását, néhány megdöbbentő részletet árul el a holttestek megtalálásának körülményeiről. Megoldania azonban nem sikerül a csaknem hatvan évvel ezelőtti rejtélyt. A mű a gondos stilisztikai és szerkesztői aprómunka ellenére sem lett egységes regény. De Rubin hagyatékának utolsó darabja még foghíjas állapotában is jól érzékelteti a szerző szélmalomharcát önmagával és a külső körülményekkel.

Rubin Szilárd félbehagyott, rekonstruált regénye elmond valamit, amiről talán hallgatnia kellett volna. Néha az utókor ezt másképp gondolja. Tulajdonképpen kimondható: szerencsére.

*A múzeumnak 1999 óta Rendőr-történeti Múzeumra változott a neve.

[A cikk megírásában nagy segítségemre volt Keresztesi József Rubin Szilárdról szóló pályarajza (Magvető Kiadó, 2012), és az abban megfogalmazott következtetések.]

Rubin Szilárd: Aprószentek
Szerkesztette: Keresztesi József
Magvető, Budapest, 2012

»Rubin Szilárd: Aprószentek – megvásárolható a polc.hu webáruházban.«