A test igazsága | Ladányi Andrea koreográfus Jadvigáról, testbeszédről, mozgásról

Posted on 2012. szeptember 27. csütörtök Szerző:

0


Próbán: Ondris és Jadviga (Pál András, Ónodi Eszter)

[LI]

A Belvárosi Színházban októberben mutatják be a Jadviga párnáját, melyet Závada Pál dolgozott át színpadra a saját regényéből. Zenés változat született, de nem csak ezért dolgozik benne Ladányi Andrea koreográfus.

Mit csinál a koreográfus egy prózai darabban?
Jellemrajzot lehet írni egy emberről a testtartása, gesztusai, kéztartása alapján. Ezzel függ össze, hogy már nem ez az első prózai darab, amelyben dolgozom. Amúgy én hároméves korom óta ezzel foglalkozom, ezt tanítottam a színművészetin, tudom, hogy mit fejez ki a test, mit lehet vele kifejezni szó nélkül. Kristálytisztán elmond mindent. Ha valakinek erős gesztusai vannak, akkor biztos, hogy ő maga belül is erős ember. Aki finoman, puhán affektál, az olyan a jellemű is. Hogy valaki hogyan ül, áll, az is mindent elmond róla.

A darab leírt szövegéből indulsz el?
A személyiségből. A kimondott szó mindig meg van támasztva a személyiséggel – így jön össze a szó és a test kapcsolata. Hogy milyen Jadviga, milyen Ondris, azt már abból látni, ahogy egyenesen vagy bizonytalanul állnak, ahogy a kezüket kinyújtják.

Akkor ki az a koreográfus?
A testtudattal élő ember a koreográfus. A Jadviga párnájában például nem hagyományos értelembe vett koreográfiában gondolkodom. Inkább abban a dologban, amikor a személyiség állapota leképződik a testen. A határozottság, az erő, az érzelmi elbizonytalanodás. A hétköznapokból is mindnyájan értjük azt, ahogy valaki bejön egy irodába, ahogy tartja magát, amiből rögtön látni rajta, hogy magabiztos vagy nem. Ezek mind jelek, karakterek, sorsok. A test kifejezi a gondolkodást, dinamikát. Aki kedves ember, az halkan vitatkozik, aki vadállat, az vadállat módján.

Milyen a viszonyod a darab színészeivel?
Ajándék ezekkel a kiváló emberekkel dolgozni. Azzal a szakmaisággal, tudással, amellyel rendelkeznek, nagyon messzire lehet eljutni. Nem kérdőjelezzük meg a munkafolyamatot, hanem dolgozunk. Arra törekszünk, hogy minél érthetőbben adjuk át a történetet a nézőnek.

Próbán: Ladányi Andrea (középen), Ónodi Eszter

Mi lehet a Jadviga-történet népszerűségének a titka? Ennek a múlt századi, kisvárosi történetnek?
Izgalmas, fölkavaró, könnyű a hatása alá kerülni. Ami ebből engem érdekel: hogyan lehet 2012-ben visszamenni az időben úgy, hogy közben a mában vagy. Mi az, hogy erkölcsös vagy erkölcstelen viszonyok? A regény – és a színdarab – világa érdekes, zárt társadalomé. Nem akarnak elmenni valahová, mint a Csehov-hősök, nem vágynak el. Elfogadják a helyzetüket, mindenki tud mindenkiről mindent. Nincs kontroll, nem ítélkeznek, csak megélik a napjaikat. Ettől ez nagyon mai. Nem gondolkodom, melyik ország, melyik falu, melyik utca. Részt veszek benne

A színpadi tér mennyire befolyásol?
Hogy az ember hogyan helyezi el magát a világban, hogyan használom a tereimet, hogyan helyezem el magamat benne, nagyon lényeges. Tudni kell teret szerkeszteni, elhelyezni a súlypontokat. Engem mindig nagyon izgat a tér. Fontos, hogyan használod a dinamikát, hogyan vannak ketten, hogyan vannak négyen benne.

És ezúttal Cziegler Balázs tere?
Nagyon szép díszlet ez. Tere van. Geometriailag is izgalmas. Nyitott, de érzed, nincs hova menned. Ez maga az élet. Bárhova születtél, ha az kicsi, szűk, akkor vágyat érzel elmenni belőle.

Fotók: Tiszeker Dániel

Bemutató: 2012. október 12., péntek, 20:00. Belvárosi Színház (1075 Budapest, Károly körút 3/a)