Intellektuális Da Vinci kód salátaágyon | Umbert Eco: A prágai temető

Posted on 2012. szeptember 19. szerda Szerző:

0


Írta: Molnár Gyula

Azt kell mondanom, Umberto Eco ezúttal is remekművet írt. Elengedett kézzel, de nem rutinból. Szükség is volt rá, mert a mestertől már jól ismert séma – korrajz, filozófiai háttér plusz az intellektus dicsőítése – meglehetősen kényes területet vizsgál. Nevezetesen a modern kori antiszemitizmus kérdését.

A könyv főhőse Simone Simonini kapitány kitalált személy, ám a műben előforduló főbb szereplők nem. Valódi történelmi személyek, akik pontosan azt mondták és cselekedték (a tudomány jelen állása szerint), amit Eco a szájukba ad. Ettől – és a rendkívül gazdag és pontos tényektől – lesz a mű élő, sőt nagyon valószínű. Olyannyira, hogy az író időnként finoman figyelmezteti is olvasóját, hogy végső soron fikciót olvas.

No de mi is a mű? Visszaemlékezés, ahol Eco – vagy ahogy nevezi magát: az elbeszélő – megtalált naplójegyzetek alapján (A rózsa nevéhez hasonlóan) rekonstruál egy eseménysort: Simonini kapitány életét. A kapitány az előítélet megtestesítője. Gyűlöl mindent és mindenkit – kivéve önmagát és a hasát. Az olaszokat (vagyis saját népét), németeket, franciákat, papokat, nőket, köztársaságpártiakat és monarchistákat, no és persze a zsidókat. Ez utóbbiakat úgy gyűlöli, hogy valójában nem is találkozott eggyel sem, csak a róluk szóló történeteket hallja először nagyapjától, majd a környezetétől.

A könyv végigvezet minket a 19. század második felén, bemutatva a téma szempontjából fontosabb események tükrében, hogy miként lesz a fiatal ügyvédből fél Európa titkosrendőrségének besúgója és szállítója. Simonini a mottóját „mesterétől” Rebaudengo közjegyzőtől kölcsönözte: „én sohasem hamisítványt készítek, hanem olyan dokumentumokból állítok elő új példányt, amelyek elvesztek, vagy amelyek valami banális hiba folytán el sem készültek, pedig el lehetett, sőt kellett volna készülniük”.

Simonini pedig hamisít – bocsánat: ír! – is szorgalmasan. Ha főnökei úgy kívánják, akkor a karbonárókról (olasz köztársaságpártiak), de akár Garibaldiról is (itt egyébként kicsit meg is égeti magát), ha kell, akkor a szabadkőművesekről és a hozzájuk kapcsolódó különféle szektákról, de az egyház hiszékenységéről és maradiságáról is.

Néha nemcsak hamisít, hanem tevőleges részt is vállal. Ezért, ha szükséges, a gyűlölt papi reverendát is magára ölti, és abbénak adja ki magát.  De mindez eltörpül a végső cél, a zsidó összeesküvés leleplezése mellett. És itt kanyarodhatunk vissza a könyv címéhez, a prágai temetőhöz.

Simonini – Dumas által inspirálva – ezt választja „holdvilágos boszorkányéj-hangulatú” helyszínül születő műve számára, ahol ármányos, ősz szakállú rabbik Európa nagy városaiból összegyűlve megtárgyalják, miként számoljanak le a keresztényekkel, később pedig már arról, hogy miként vegyék át az uralmat a világ fölött.

Eco mesteri ecsetkezeléssel mutatja be, miként változik és finomodik ez a szöveg. Miként rakódnak rá újabb és újabb rétegek, mert Simoninit inspirálják az ebben az időszakban megjelent hasonló témájú cikkek és pamfletek – hogy végezetül kikerekedjék mindaz, amit ma Cion bölcseinek jegyzőkönyveként ismerünk.

Umberto Eco

A könyv, amit ezúttal is Barna Imre zseniális fordításában olvashatunk, nagyon elgondolkodtató. Kiválóan alkalmas arra, hogy az olvasó szembenézzen önmagával. Remekül mutatja be az összeesküvés-elméletek kialakulását és működését: összeesküvés-elmélet az, amit mindenki tud, de senki nem bizonyít.

A gondolkodó, tájékozott olvasó persze amúgy is tudja, hogy a szélsőséges körökben kedvtelve idézett jegyzőkönyv hamisítvány. Mint ahogyan az ellenkező oldal meg van győződve annak hitelességéről. A tájékozatlan olvasó vagy elkerüli a témát és Eco műveit, vagy Simonini kapitány módjára nem hagyja magát meggyőzni. Az antiszemiták, ha egyáltalán elolvassák, azzal vetik vissza, hogy fikció. De ennek a könyvnek akkor is meg kellett születnie.

Szomorú tanulsága, amit mindenki így vagy úgy megtapasztalt, csakhogy nem mindenki gondolt/gondol utána: milyen könnyen lehet manipulálni az embereket. És a másik, amit viszont a bőrünkön érzünk, hogy az információ – függetlenül attól, hogy igaz-e, hamis vagy rágalom – mekkora hatalom.

Umbert Eco: A prágai temető
Európa Kiadó, 2012

»Umbert Eco: A prágai temető  – megvásárolható a polc.hu webáruházban.«