Félix J. Palma: Az idő térképe (részlet)

Posted on 2012. július 15. vasárnap Szerző:

0


[A viktoriánus Angliában játszódó fantasztikus kalandregény egyik főhőse H. G. Wells, az időgép „feltalálója”.]

Madárarcú ember. Andrew-nak ez jutott először eszébe az íróról, aki megalkotta Az időgépet, a regényt, amely egész Angliát felrázta, miközben ő kísértetként bolyongott a Hyde Park bokrai között. A bejárati ajtót zárva találták, ezért Charles nem csengetett, hanem lopva a ház hátuljához vezette őt, és miután átvágtak a kissé elhanyagolt kerten, berontottak a szerény kis konyhába, ahol most álltak.

– Kik maguk, és mit keresnek a házamban? – kérdezte az író, és inkább nem állt fel az asztaltól, így kisebb célfelületet nyújtott a ráirányuló pisztolynak, amely minden kétségen felül a legfőbb oka volt annak, hogy ezzel a kétes udvariassággal fogalmazta meg kérdését.

Charles hátrafordult Andrew felé, miközben mindvégig célra tartotta a pisztoly csövét, és a fejével intett neki. Most ő következik. Andrew visszafojtott egy bosszús sóhajt. Túlzásnak vélte, hogy revolverrel rontanak az író házába, sajnálta, hogy az utazás alatt nem dolgozott ki pontos tervet, hogy mit tegyenek, ha odaérnek, ehelyett mindent az unokatestvérére hagyott, aki a maga szeleburdi módján igencsak kellemetlen helyzetbe hozta őket. De most már nem volt visszaút, Andrew odalépett Wellshez, és úgy döntött, ő is a megérzéseire hallgat. Fogalma sem volt, mit tegyen. Csak azt tudta meglehetős bizonyossággal, hogy fellépésének összhangban kell lennie az unokatestvére szigorú és határozott modorával. Kivette hát a régi újságcikket a felöltője zsebéből, és a helyzet által megkövetelt nyers mozdulattal az asztalra tette, az író keze ügyébe.

– Meg akarom akadályozni ezt – mondta, és igyekezett parancsoló erejűnek hatni.

Wells unottan pillantott az újságpapírra, majd a két betolakodóra, úgy járt a tekintete le-föl, mint az inga, aztán végül ráállt, hogy elolvassa. Pár pillanatra elmerült a szövegben, de az arca végig kifejezéstelen maradt.

– Sajnálattal közlöm, hogy ez a tragikus esemény már megtörtént, és a múlthoz tartozik. És mivel a múlthoz tartozik, megváltoztathatatlan – vetette oda barátságtalanul, és visszaadta a megsárgult papírt.

Rövid habozás után Andrew elvette a kezéből, és enyhe zavarodottsággal visszacsúsztatta a zsebébe. Láthatóan mindhárman kényelmetlenül érezték magukat az aprócska konyhában, ahol egy gombostűt sem lehetett leejteni – bár tévedtek, mert egyvalaki még elfért volna, ha elég sovány, sőt egy új tervezésű biciklit is besuvaszthattak volna mellé azok közül, amelyek most jöttek divatba, ezek ugyanis jóval könnyebbek voltak a régi típusoknál, az alumínium küllőknek, a rombusz alakú váznak és a gumiabroncsnak köszönhetően –, ezért csak ostobán bámultak egymásra, mint a színészek, akik hirtelen elfelejtették, hogyan folytatódik a jelenet.

– Téved – mondta Charles, hirtelen ötlettől vezérelve. – A múlt nem megváltoztathatatlan. Nem az, ha van olyan gépünk, amellyel utazhatunk az időben.

Wells sajnálkozással vegyes fáradtsággal nézett rá.

– Vagy úgy – suttogta, mintha csak most értené meg lemondó csüggedtséggel, mi járatban vannak. – De tévednek, ha azt hiszik, hogy nekem van olyan. Uraim, én csak egy egyszerű író vagyok. – Bocsánatkérően megvonta a vállát. – Nincs időgépem. Csak elképzeltem.

– Nem hiszek magának – felelte Charles.

– Pedig így van – mondta Wells.

Charles Andrew pillantását kereste, mintha ő meg tudná mondani, mi legyen a következő lépés ebben az őrületben. De zsákutcába jutottak. Andrew már épp megkérte volna, hogy engedje le a pisztolyt, amikor belépett a konyhába egy nő biciklivel. Vékony volt és alacsony, feltűnően csinos, mintha egy unott isten teremtette volna különös gonddal, miután elege lett a közönséges emberpéldányokból. De igazán a mellette lévő szerkezet vonta magára Andrew figyelmét, az úgynevezett bicikli, amely kiválthatja a lovat a közlekedésben, mert minimális erőfeszítéssel, és angyali csendben lehet vele a vidéki utakon suhanni. Charles azonban ügyet sem vetett e sokat emlegetett csodára. Mindjárt felismerte, hogy a kis hölgy csak Wells felesége lehet, egy pillanat alatt karon ragadta, és a bal halántékához nyomta a fegyvert. Gyorsasága és eleganciája meglepte Andrew-t: olyan volt, mintha egész életében ezt gyakorolta volna.

– Adok még egy lehetőséget – mondta Charles a rohamosan sápadó írónak.

(…)

Félix J. Palma

– Rendben van, uraim – kiáltott fel végül Wells békítően, és felpattant a székről. – Azt hiszem, meg lehet ezt oldani kulturált módon is, anélkül, hogy bárkinek baja esne.

Andrew könyörögve nézett az unokatestvérére.

– Magától függ, Bertie – gúnyolódott Charles.

– Engedje el, és én megmutatom az időgépemet.

Andrew elhűlve meredt az íróra. Hát valóban okkal gyanakodott Gilliam Murray? Tényleg van időgépe Wellsnek?

Charles önelégült mosollyal engedte el Jane-t, aki gyorsan áthidalta a csekély távolságot, amely elválasztotta a férjétől, és a karjába vetette magát.

– Semmi baj, Jane – nyugtatta az író, és atyaian megcirógatta a fejét. – Minden rendben.

– Nos? – türelmetlenkedett Charles.

Wells gyengéden kibontakozott az ölelésből, és jól érzékelhető ellenszenvvel nézett Charlesra.

– Kövessenek a padlásra.

Mint valami temetési menet, Wellsszel az élén, úgy lépdeltek fel a recsegő lépcsőfokokon, amelyek mintha szét akartak volna porladni a lábuk alatt. A padlás légterét igencsak szűkre szabták a tető és a második emelet között, és telezsúfolták a legkülönfélébb lomokkal, ezért kimondottan fullasztó benyomást keltett. Az egyik sarokban, a szellőzőablak mellett, amelyen besütöttek a lemenő nap utolsó sugarai, állt a furcsa szerkezet, ami csak az időgép lehetett, abból a szinte vallásos áhítatból ítélve, amellyel Charles adózott neki, hiszen kis híján térdre borult előtte. Mindjárt Andrew is közelebb lépett hozzá, és gyanakvással vegyes kíváncsisággal megvizsgálta.

A gép, amely állítólag le tudta rombolni a jelen börtönének falát, első látásra valamiféle szépen kidolgozott szánkónak látszott. De a hosszúkás fatalapzat, amelyre rögzítették, mégis elárulta, hogy nem lehet térbeli helyváltoztatás a célja, a szánkót ugyanis húzzák, ez pedig, a tárgy mérete folytán, nem lehetett volna könnyű feladat…

Latorre Ágnes fordítása