Időutazás a viktoriánus korból/ba | Félix J. Palma: Az idő térképe

Posted on 2012. július 15. vasárnap Szerző:

0


Írta: paddington

Az időutazás lehetséges. Az időutazás lehetetlen, ellentmond a fizika valamennyi törvényének. Az időutazás csak fikció. Az időutazás valóság. Az időutazás remek üzleti vállalkozás. Az időutazás szórakozás. Az időutazás veszélytelen. Az időutazás felmérhetetlen veszélyekkel jár az utazóra, valamint a jelenre és a jövőre egyaránt. Ezek az állítások mind bebizonyosodnak és megcáfolódnak Az idő térképe című regényben.

Világszerte irodalmi szenzációként fogadták Felix J. Palma első regényét, Az idő térképét, ezt, a viktoriánus korban játszódó, meghatározhatatlan műfajú regényt, amelyben személyesen is találkozik a sci-fi egyik atyjaként számon tartott H. G. Wells és két fontos irodalmi kortársa, Henry James és Bram Storker (aki természetesen nem tudja, hogy Drakula mekkora karriert fut majd be a jövőben).

A regényből megtudhatjuk, hogy Wells Időgépe nem csak hatalmas siker volt saját korában, hanem írók és feltalálók tucatjainak, ha nem százainak fantáziáját indította be – így Palma gondolatait is megtermékenyítette. Annyira lenyűgözi ez az ötlet a szerzőt, hogy a regényben háromszor is nekilát, és egy-egy csavarral kiegészítve újra és újra beindítja a gépezetet.

A regény egyes részei egy-egy vágy beteljesítési kísérletei. Az első részben feltűnik a kor egyik legfélelmetesebb figurája, a szintén számos irodalmárt megihlető Hasfelmetsző Jack. Az első vágyteljesítés során a feladat egy szerelem megmentése, ami függ e (köztudottan soha el nem fogott) rém elfogásától is. A második részben egy, a saját korára igencsak ráunt, abba beilleszkedni nem akaró lány menekülési kísérletének vagyunk tanúi, egy olyan jövő időben, ami a regény megírásakor is közelmúlt volt, így minden olvasó számára ismert és összehasonlítható a fiktív valósággal. A harmadik részben, ahol a már említett irodalmi nagyságok találkozása is lezajlik, többszörös csavarral egy időutazó manipulációinak és egy még meg sem született ember bűnelkövetésének megakadályozása a feladat. Természetesen az olvasó – hasonlóan a kissé Intim Pistás narrátorhoz – ebben a részben is többet tud, mint a szereplők.

A „mindent látó” narrátor, aki rendszeresen szarkasztikus megjegyzéseivel ki-kiszól a történetből, lendületesen és mindent alaposan bemutatva vezet végig a korabeli London utcáin, ahogy persze más korok Londonéin is. A kapkodva sietni szándékozó olvasót rendszeresen meg is dorgálja és türelemre inti, bár a történet sodor bennünket a végkifejlet (ha van ilyen) felé. Igaz, a regény tempója is inkább a választott kor sebességéhez illeszkedik. Szándékosan választékos, néha cikornyás megfogalmazásai miatt úgy érezzük, egy legalább száz éve íródott regényt olvashatunk. A modernitást, a 21. századot elsősorban a már említett, kiszólogatós narráció képviseli – mintha a beszélő, maga is időutazó lévén, mindent megtett volna annak érdekében, hogy tökéletesen illeszkedjék a választott korba, ám a régies öltözék alól időnként kivillan a modern, géppel kötött zokni és a kínai póló.

A regény nem csak a korszak, hanem a műfajok korlátait is átlépi, így tulajdonképpen nehéz megmondani, melyik könyvespolcra kellene helyezni. Szépirodalom? Sci-fi? Fantasy? Történelmi regény? Paródia? Egy kicsit mindegyik, és talán minden olyan olvasó örömét leli majd benne, aki e műfajok bármelyikét szívesen olvassa, azonban csak azoknak ajánljuk a regényt, akik nem riadnak meg a műfajok közötti átjáróktól. A regény történelmi regénynek sci-fi, sci-finek kissé archaikus, szépirodalomnak könnyű, könnyű irodalomnak veretes, egy fantasy-hez képest túlságosan is valósak a szereplők.

Félix J. Palma

Palma szinte minden olyan közismert művet megidéz Az idő térképében, amelyben az időutazás szerepet játszik. Vannak utalások a nálunk is népszerű Niffenegger-regényre, Az időutazó feleségére éppúgy, mint a Star Trekre, a Majmok bolygójára, a Ki vagy, Doki?-ra – talán csak a Vissza a jövőbe marad ki a társaságból. Természetesen előkerül a sci-fi másik atyjaként számon tartott Jules Verne neve is, viktoriánus angol szemszögből, irigységgel kevert lenézéssel.

Palma már befejezte a trilógiának szánt mű második kötetét, Az ég térképét. Akiknek tetszik ez a kötet, bizonyára hozzám hasonlóan várják a majd folytatást, amelynek alapgondolatát szintén Wells adta A világok harca című regényével, és amelyben a szerző sajtónyilatkozatai szerint feltűnik majd Edgar Allan Poe is.

Talán távoli az asszociáció, de úgy érzem, Palma lelki rokonságban áll Molnár Ferenccel is. A Játék a kastélyban egészen különleges jelenettel indul – az olvasó bizonyára emlékszik rá –, amelyben a színdarabíró arról elmélkedik, milyen nehéz elkezdeni egy darabot. Palma a kötet végén valami hasonlóval örvendeztet meg bennünket, amely trilógiája majdani harmadik részét teszi egészen különlegessé. Tessék elolvasni a regényt (és ha szükséges, újranézni vagy újraolvasni a darabot) – remélem, rajtam kívül más felfedezi ezt a „családi kapcsolatot”.

A regény Latorre Ágnes kiemelkedően igényes fordításában jelent meg, az idézett irodalmi művek eredeti, nálunk fellelhető magyarításainak felhasználásával.

Félix J. Palma: Az idő térképe

Európa Kiadó, 2012

»Félix J. Palma: Az idő térképe – megvásárolható a polc.hu webáruházban.«