Új cirkuszok | Manézs a Trafóban

Posted on 2012. június 14. csütörtök Szerző:

0


Írta: Czimmermann Mária

Ieto

A cirkusz a csodáról szól és a meglepetésről. Ez az a hely, ahol látszólag nem érvényesek a fizika törvényei, ahol az emberi ügyesség, találékonyság és gyakorlás legyőzi a lehetetlent. A jó cirkuszi előadás mindig azt ünnepli, hogy az ember képes meghaladni saját magát.

Aki nem szereti a cirkuszt, az sokszor a formát nem szereti, amiben általában megjelenik. Zavarja a talmi csillogás, az igénytelen zenék, a harsányság, meg a durva, ócska viccek. A cirkusz sokak szemében csak olcsó szórakoztatás. A Trafó nagy sikerű, Új cirkusz sorozata cáfolja a felületes ítéletet.

Négy teljesen különböző stílusú, előadást láthattunk, ezek a hagyományos formák megújításának lehetséges irányaiból adtak ízelítőt. Sok volt bennük a színház, a tánc, olykor történeteket is elmesél­tek.

A Cirkus Cirkör svéd társulata megjelenésében a régi vándormutatványosokra emlékeztetett. Az előadás kicsit horrorisztikus, nosztalgikus, elégikus hangulata Jean-Pierre Jeunet filmjeinek világát idézte.

Hat szereplő, hat különböző, többé-kevésbé őrült karakter olykor vicces, olykor megható helyzetekben csetlett botlott a színpadon, hogy aztán váratlanul valami olyasmit csináljon, amitől a néző lélegzete is elállt. Volt itt borzongás is jócskán – amikor a szamuráj bekapcsolt láncfűrészekkel zsonglőrködött, vagy üvegcserepeken keresztül mezítláb kisétált az utcára –, de lehetett nevetni is.  Fantasztikus volt a rúdakrobatika és a légtornász számok is. A pingponglabdák is jelentős szerepet kaptak a két zseniális zsonglőrnél:  szájból szájba lődözte őket a férfi és a nő. Mint valami furcsa beszélgetés, olyan volt a jelenet.

Lang toi

A Lang toi – a falum című előadás közösségi produkció volt, építkezésekkel, énekkel, zenével, tánccal, és persze sok gyönyörű akrobatikus mozgással. Az artista számok kerete igazi színház volt, egy vietnámi falu életébe nyerhettünk bepillantást. Nagyon egyszerű eszközökkel, néhány tárggyal és nagy bambuszrudakkal varázsolták elénk a természeti környezetet és a falu épületeit. Egy rendkívül hajlékony akrobata még állatokat is megjelenített.

Az Ieto két ember kapcsolatáról szólt. Ez a hol ellenséges, hol baráti viszony adta az előadás dinamikáját. A talajon is remekül mozgó akrobaták hatalmas padszerű tárgyakra másztak fel, azokon egyensúlyoztak. Ha ebben elfáradtak, pihenésképpen cipelték őket, majd építettek belőlük valamit, amikre megint felmászhattak. Néha gyerekhangon megszólaló, filozofikus hangulatú szövegeket is hallottunk, ezek laza kapcsolatban álltak az egyébként néma színpadi látvánnyal.

Buñuel és Magritte szürreális világát juttatta a néző eszébe a Cirque Invisible. Csupán két szereplője csaknem két órán keresztül szórakoztatta a közönséget. A bűvésznek és az akrobatának nyilván számos láthatatlan segítője volt, olykor az állataik is megjelentek, de az este csak kettőjükről szólt. Az ötleteikről, az álmaikról, a tárgyakhoz, az állataikhoz való viszonyukról. Ebben a cirkuszban minden eleven volt, minden átváltozott, új, meglepő formát öltött. Az asztalból, a napernyőből és a hátizsákból sárkány, az abroncsos szoknyából ló alakult Victoria Chaplin keze nyomán.

Nagyon sokat tudtak ezek ketten a bűvészkedéstől a kötéltáncon át a biciklis akrobatikáig, amit meg nem tudtak, abból viccet csináltak. A zsonglőrködést Jean-Baptiste Thierrée csak mímelte, láthatatlan dolgokkal is képes volt eljátszani, s annyira meggyőzően, hogy nem hagyott a nézőben hiányérzetet – akárcsak Alfonzó a Keménykalap és krumpliorrban. A magyar cirkuszrajongó nagyon otthon érezte magát ebben a képzelet határait tágító, „láthatatlan manézsban”.

A négy különböző társulat négy különböző stílust hozott. De egységes voltak abban, hogy mutatványaik nem puszta látványosságot kínáltak. Önálló, színházi erejű jelentést hordoztak, magukban is, de különösen az előadás egészével való összefüggésükben.

Az Új cirkusz sorozat ősszel folytatódik a Trafóban.

Posted in: Cirkusz, HÍREK, NÉZŐ