A világ legszínesebb fekete-fehér helye | Erin Morgenstern: Éjszakai cirkusz

Posted on 2012. április 12. csütörtök Szerző:

1


Írta: Salamon Eszter

Éjszakai cirkusz - borítóKülönleges helyszínt választ varázslóversenyéhez a mágia Mozartja és Salierije. Az addig sosem látott csodákat felvonultató Le Cirque des Réves váratlanul bukkan fel a semmiből, napszállattól napkeltéig tart nyitva, majd néhány nap múlva, ahogy jött, ugyanolyan hirtelen áll tovább.

London, Kairó, Budapest vagy az amerikai Concord határában észrevétlenül, pillanatok alatt, mindenféle előzetes bejelentés nélkül felépül a fekete-fehér sátrak erdeje. Ebben a cirkuszban minden eltér a szokásostól. A nyalánkságok finomabbak, a fellépők mindenki másnál ügyesebbek, és ellentétben a világ cirkuszainak harsány színességével itt minden sátor, minden jelmez és minden kellék: fekete-fehér.

A látszólagos színtelenség mögött azonban – ahogy azt a fekete-fehér fényképeknél is megszoktuk – a hagyományos, színes cirkuszénál sokkal nagyobb tarkaság, igazi varázsvilág bújik meg. Az elsőkönyves írónő a legszikárabb realizmus időszakát, a viktoriánus kort választotta regénye miliőjének, a 19. század végét és a 20. század elejét. A regénybeli közönség tehát Dickens és Zola regényein szocializálódott, nem Harry Potteren. A világ, amelyben elmerülnek – átlépve a cirkusz kapuját – ugyanannyira varázslatos, mint a Roxfort. Nem véletlen tehát, hogy a közönséget is elvarázsolja.

A rejtélyes cirkusznak igazi rajongótábora alakul ki, akik a lesifotósokhoz hasonlóan mindenüvé követik, naplót vezetnek róla, a sajtóban rendszeresen tudósítanak a porondvilág történéseiről. A rockzenekarok rajongótáborához hasonlóan már messziről megismerik egymást, hiszen mindannyian a cirkusz színeit viselik, a fekete-fehér ruhákat. A cirkuszosoktól az különbözteti meg őket, hogy mindenkin van egy piros ruhadarab, sál, nyakkendő vagy éppen egy virág.

Hőseihez hasonló trükkel csap be bennünket Erin Morgenstern, amikor elénk tárja két különleges ember – talán mágus – vetélkedésének történetét. Mert ez a cirkusz maga a porond, egy magát Shakespeare varázsló-hercege után Prosperónak nevező bűvész-mágus és a titokzatos Mr. A. H— küzdelmének színtere. Nem maguk küzdenek, hanem ifjú tanítványaikat küldik az arénába: Celiát, Prospero lányát és Marcot, aki Mr. A. H— árvaházból kihozott patronáltja. (Ebben közeli rokonságot mutatnak Az Úr sötét anyagai című – a hasonlóan tiniknek és felnőtteknek egyaránt szóló – Philip Pullman-trilógia főszereplőivel.)

A viktoriánus miliő, a Bárdot idéző név, a fiatalok között atyamestereik ellenségeskedése ellenére szövődő szerelem Rómeó-és-Júliás áthallásai, Marco dickensi sorsa mind azt igyekeznek elhitetni az olvasóval, hogy igazi régi, klasszikus történetről van szó.

Egy másik nézőpontból inkább nagyon is mai sztorit kapunk, amelyben a mágusok köztünk, muglik között élnek. Ezért nem lepődik meg senki a gigantikus méretű cirkusz hirtelen felépülésén és eltűnésén – akárcsak azon, hogy a King’s Cross pályaudvar 9. és 10. vágánya között ott rejtezik a 9 és ¾, és az utasok egy része nekiszalad a falnak, majd eltűnik benne. Modern sztorit, ahol egy igazi „fan” bármit megtenne azért, hogy bálványát (mennyire viktoriánus ez a szó ide!) egy kicsit másként láthassa. Azt a világot, ahol iparággá válik a sztárok, a celebek minden lépésének dokumentálása.

A modern áthallások sorában meg kell említeni azt a – nemrég magyarul is megjelent – irodalmi művet is, amely szintén a cirkusz világát állítja középpontjába, és ahol szintén központi szerepe van az illúzió és a valódi mágia közötti elmosódó határ keresésének. Ez a regény sok szempontból párhuzamba állítható Angela Carter: Esték a cirkuszban című opuszával is. Talán ezt a kettősséget akarja hangsúlyozni a fordító, Rakovszky Zsuzsa, aki már a regény második mondatában használja az eredeti – felhívások vagy bejelentések értelmű –„announcements” helyett a viktoriánus világban igencsak anakronisztikus „hangszórók” szót. Bár jómagam egy „jövetelét nem jelzik hangszórók” kezdetű fordítást valószínűleg elvetnék, és visszatérnék az eredeti nyelvű verzióhoz. A türelem azonban megéri, Rakovszky költőiségével kiválóan adja vissza az eredeti hangulatot.

Erin Morgenstern

Erin Morgenstern

Furcsa könyv az Éjszakai cirkusz. Magával ragad, szinte lehetetlen letenni, miközben a történet helyenként kicsit kusza, máshol viszont még kicsit lapos is. Ennek ellenére beszippant és nem ereszt el. Az ember csak olvassa és várja, hogy milyen újabb látványosságokkal, produkciókkal, varázslatos berendezésekkel lepik meg. Még akkor sem, ha valaki, hozzám hasonlóan (nem akarok finomabban fogalmazni) utálja a cirkuszt.

Furcsa azért is, mert a felsorolt irodalmi elődök örökségének felhasználásával az írónő egészen egyedi, semmi mással össze nem téveszthető világot alkotott meg. Erin Morgensternt néhány nappal a magyar kiadás megjelenése előtt jelölték a legjobb női szerzőnek járó Orange Szépirodalmi Díjra, és a regény meggyőz, hogy igencsak méltó lenne annak elnyerésére is. A regény utolsó fejezetei, annak ellenére, hogy kerek egésszé teszik a történetet, valódi 21. századi irodalmi műként előrevetítik a folytatás lehetőségét is.

A regény nagy sikere sajnos felkeltette a filmkészítők érdeklődését is. Pedig jobb lenne, ha ennek a regénynek a csodás valósága minden olvasó fejében élhetne a filmvászon helyett.

Olvass bele: Részlet a könyvből

Adatok: A könyv fülszövege

Erin Morgenstern: Éjszakai cirkusz

Libri Könyvkiadó, 2012.