Derűtörténeti életrajz | Gálvölgyi János: Jókedvet adj!

Posted on 2012. április 2. hétfő Szerző:

0


Írta: Bedő J. István

Jókedvet adj! - borítóDerűtörténet? – de mi mást várnánk Gálvölgyi Jánostól, amikor nyílt színi (színpadi, tévés, filmes, önálló estes) életének legnagyobb része ennek a jelmondatnak a jegyében zajlott. Ahogy végignézzük fontosabb(nak írt) szerepei sorát, alig akad tragikus vagy rosszkedvű.

Ez az élet- és pályarajz a kortársaknak különösen kedves, hiszen nekik minden fordulata ismerős, a pályakezdő Ki mit tud?-tól az első varieté-fellépésekig és országos haknikig, majd a tévés röpjelenetektől a mai Gálvölgyi-show-ig.

Így visszanézve különös színezete van annak, ami ma már kevéssé elképzelhető, hogy egy kamaszlegény (vagy -leány) áll esőben-szélben a művészbejáró előtt, és várja, hogy rácsaphasson autogramgyűjtő szándékkal a civillé visszavedlett színészre.

Pedig ez is része Gálvölgyi színházzal való szerelmetes viszonyának. A húszéves ifjú, akit a színművészeti felvételijén elmeszelnek, a Madách Színházba vágyik, de a Tháliában kezd. Nem öngyötrő a fiatalember, aki a megtiszteltetéstől szinte ájultan boldog, hogy színészóriások mellett léphet a színre. Csak nagyon szeretne madáchos lenni. És ma kissé zavartan néz vissza arra a pillanatra, amikor jóval később már a nevével fémjelzett show felvételéről hívják a Madáchba, s ő habozik. De csak kicsit.

A könyv igazából azért íródott meg, hogy elmesélje a Gálvölgyi-show-k születéstörténetét. Megkerülhetetlen fejezet benne a mentor, a más könyvekben már megénekelt Rátonyi Róbert, a rokon lélek zseni: Benny Hill, jeleneteik hasonlósága s a különbségek; és a kápráztató, inspiráló partner-bohóc: Körmendi János.

A születéshez tartozik persze az ellenállhatatlan hatású rövid jelenetek mögötti kemény munka, a felszabadító röhögéshez vezető út. Sokan nézték (és kérték az ismétlésekkor) a kötelező május elsejei „Felvonulók kérték” átalakulását, meggálvölgyiesedését. (T. Szerk., kéretik szótározni az új kifejezést.). Bónuszként viszont teljes pályaképet kapunk: feleségével, Judittal, meg a lányaival, akik élvezték is, de terhét is érezték, mit jelent az ő gyerekkének lenni.

A főszereplő jobbára udvariasan kitér a politikai színezetű témák elől, de azért elég pontosan kirajzolódik, hogy mennyire félti a szabad, önálló gondolkodást, véleményalkotást bármiféle korlátozásoktól. Ez a kötetnek most különösen erős időszerűséget ad…

Gondolva arra, hogy nézőnek, olvasóinak, rajongóinak jó része nem ismerheti a történetekben, anekdotákban előforduló személyeket – színészeket, parodizáltakat, tévés munkatársakat, újságírókat, fotósokat, politikusokat, nagyhatalmú kiskirályokat –, szóval az ő érdekükben tett gesztus (Gálvölgyié? A kiadóé?), hogy a könyvet naprakész névmutató egészíti ki. A dologban az az ironikus, hogy színészóriások, írózsenik mellett Julianus baráttól Spéter Erzsébetig mindenki benne van. (Köszönet az összeállításért Kónya Orsolyának.)

Hogy Gálvölgyi János miképp vált azzá, akinek autogramjáért most újabb kori diákok állnak sorba? (Állnak? Remélem, igen.) Íme az egyik recept, mely a huszonéves kezdő rosszkedvűen induló pillanatát rögzíti:

Gálvölgyi János feleségével, Gálvölgyi Judittal

Gálvölgyi János feleségével, Gálvölgyi Judittal

„Az egyik este a Rátkai Klubban ültem. Olyan minden mindegy napom volt. De az élet ilyenkor egy-egy csodás pillanattal mindig képes volt átsegíteni a keserű perceken, keserű órákon. Odalépett hozzám Kálmán György, a kor meghatározó színészóriása. Beszélgettünk. Ha jól emlékszem, konyakot ivott, majd miután figyelmesen végighallgatta egy diák csalódott monológját, mélyet szippantott cigarettájából, és fantasztikus orgánumával csak annyit mondott: – Mindent csinálj úgy, ahogy kérik, de ne felejts el semmit! Bírd ki ezt a pár évet, és utána úgyis te leszel a Gálvölgyi.”

Kibírta a pár évet, és az lett.

Adatok: A könyv fülszövege

Gálvölgyi János: Jókedvet adj!

Jaffa Kiadó, 2010