Újmédia-művészet, mi az? | Olia Lialina: A barátom visszatért a háborúból

Posted on 2012. március 22. csütörtök Szerző:

0


Írta: Balkányi Nóra

A barátom visszatért a haborúból„Amikor egy néző megnézi a munkánkat, mi a gépe belsejében vagyunk… Ha valakinek a desktopján vagy, akkor nagyon közel vagy hozzá, szerintem a számítógép eszköz, amellyel az emberek elméjébe bejuthatunk.”
(Dirk Paesmans, Jodi)

Az újmédia-művészet fogalma és egy hús-vér internetművész

Tudjuk pontosan, mi az, hogy film, láttunk már eleget. Tudjuk, mit jelent az, hogy történet, már gyerekkorunkban hallgattuk őket a mesékben. Tudjuk, hogyan kell használni az internetet. Olia Lialina munkájában viszont első (és sokadik) ránézésre sem tudunk semmi bizonyosat ezekről a fogalmakról. Pedig valahogyan mindegyik (a film, a történet, az internet) benne van: kissé olyan, mintha filmet néznénk, egy történetet kapunk eredményül, és mindezt az interneten találtuk meg. A kérdés nagyon egyszerű: mi is tulajdonképpen az ABVAH?

A barátom visszatért a háborúból műfaját tekintve egy újmédia-művészeti alkotás. Hogy ez mit jelent? Azokban a hősidőkben (amik ijesztő módon nem is voltak olyan régen), mikor az internet még csak kezdett szélesebb körben terjedni, többen egészen érdekes módon kezdték értelmezni a világháló újonnan létrejött terét. Valahogy úgy, mint egy teljesen új, rengeteg lehetőséget magába foglaló művészeti médiumot. Modern technika és művészeti célok – sok ember fantáziáját ennek a két fogalomnak az összepárosítása ragadta meg.

A Taschen/Vince kiadó 2007-ben megjelentetett Újmédia-művészet című könyve ezt a fogalmat használja „olyan projektek leírására, amelyek a feljövő technikákat alkalmazzák, és ezen eszközök kulturális, politikai és esztétikai lehetőségeivel foglalkoznak”. Ilyen projekt Olia Lialina munkája, ezen a tág fogalmon belül pedig az internet alapú művészeti gyakorlatokhoz lehet sorolni. Lialina maga egy (jobb magyar kifejezés híján) internetművész, kísérleti filmkritikus és előadó.

Ismert vélemény, hogy a dolgokat csak akkor érthetjük meg igazán, ha ismerjük azok eredetét. Így minden új médium is a korábbiak felől érthető meg, és valóban csak úgy tudunk grillezett kecskesajtot készíteni salátaágyon friss fügével, ha a rántotta is megy. Az ABVAH esetében az alapok olyan régi technikákkal kezdődnek, mint amilyen az analóg fotó vagy a film.

A régiek és az újak: fotó és GIF-kép, film és internet

Az ABVAH befogadásakor egyetlen érzékszervünket, a szemünket használjuk, csakúgy, mint minden kép nézésekor. A barátom… egyik fontos alapja ugyanis a fotó, ami ebben a műben GIF-képként jelenik meg. A legelején ugyanis (tehát miután beírtuk a böngészőbe az URL-t) először egy szöveget, majd a szövegre való kattintás után két képet látunk. Ezek a képek, melyek folyamatosan jelen vannak a mű folyamán, fontosak az ABVAH alapvető, szorongó hangulatának kialakításában.

Azonban itt nem csak állóképeket, vagy azok sorozatát tekinthetjük meg, hanem végül egy egész, fokozatosan kibontakozó történetet kapunk eredményül. Ez leginkább a képregényre, a fotóriportra vagy a némafilmre jellemző. Mégis meghatározható, hogy ezek közül melyikhez hasonlít leginkább A barátom… .Aki befogadta ezt a munkát, úgy fejezheti ki magát a legpontosabban, hogy megnéztem az ABVAH-t, mintha csak azt mondaná, megnéztem a Casablancát. A filmszerű tulajdonságok nem véletlenek. Lialina filmkritikát hallgatott a moszkvai Állami Egyetemen és egy kísérleti filmklubot is szervezett Moszkvában, CineFantom néven. Ő maga pedig az ABVAH-t „netfilmnek” nevezi, így kapcsolva össze a régi és az új médiát, a filmet és az internetet.

Maga a történet ismerős és egyszerű. A fiú elment háborúzni, embert ölni és repülőkkel lövöldözni, míg a lány itthon maradt, és talán nem csak főzőcskézéssel és hímzéssel töltötte el az időt.
Úgy tűnik tehát, hogy az alkotás a régi médiumok közül az ünnepelt és sokat vitatott filmmel van a legszorosabb kapcsolata. Lialina munkája az egyik első, mely képes olyan érzelmi hatásokat, olyan erőteljes élményeket kiváltani, amit eddig csak a vászonról ismertünk. Milyen eszközökkel, ha nem színészi játékkal és folyamatosan pergő játékidővel?

Először is a színvilág, a fekete-fehér, kissé elmosódott, szemcsés látvány emlékeztetheti a befogadót a némafilmek hangulatára. A színeken túl olyan filmnyelvi eszközök is megjelennek, mint a keret vagy a montázs. A keret kapcsán a párhuzam a filmek és A barátom… között egy egyszerű tényből indul ki: ahogyan a filmvászon, a képernyő is egy behatárolt, nem mozdítható keretet ad a műnek. A keretezés Lialina munkájában vizuálisan is kiemelt: eleinte nagyobb, egymástól függőleges és vízszintes vonalakkal határolt mezőket látunk, majd ahogy a történet előre halad, egyre kisebb mezőkre hullik a kép, míg legvégül sok kis keret jelenik meg előttünk.

A montázs az egész mű lényegéből ered: úgy haladunk előre a történetben, hogy a képernyőn rákattintunk a különböző (túlnyomó részben fekete alapon fehér) képekre vagy feliratokra, melyek helyébe újabbak kerülnek. Így alakulnak ki a nem lineáris, egymás mellé rendelt történetszálak, csakúgy, mint egy párhuzamos montázs esetében. A montázs a francia összeszerelni szóból ered, lényege a filmben lévő vágások megszerkesztettsége és kapcsolata. Itt valóságos összeszerelésről van szó, egy történet darabjai képekben, szavakban és mondatokban szerveződnek össze egységes egésszé.

Olia Lialiana

Olia Lialiana

Lehet, hogy sokan mondják erre a műre, hogy értelmetlen művészieskedés, csak úgy, ahogy más a fehér alapon fehér kocka típusú modern képekre mondja azt: ezt én is meg tudnám csinálni. A barátom visszatért a háborúból azonban időtlen alkotás. Éppen azzal tűnik ki, hogy mennyire egyszerű: nem áll másból, mint képekből és szövegekből, melyek látszólag összevissza tűnnek fel a képernyőn. Nem egy kisfilmről van szó vagy egy modern, flash technológiát használó oldalról, amihez manapság hozzá vagyunk szokva.

Olia Lialina műve 1996-os, a technikai fejlődés mostani léptékéhez mérten régi, mondhatni öreg oldal. Mégis, ma ugyanúgy, mikor mindenki iPhone-nal a kezében rohangál, aktuális tud maradni ez a munka azok számára, akik érzékenyek a művészetek iránt. A kiútkeresés, a gyökértelenség, háború, a férfi nő kapcsolatok, a hűség örök problémák, melyek sokat foglalkoztatják az embereket.

Kattitns bele: Olia Lialina: A barátom visszatért a háborúból – ABVAH (My boyfriend came back from the war) 1996

Posted in: Kitekintő, OLVASÓ