Szélmalomharc-művészek | Margittai Gábor: Trianoni menyecske

Posted on 2012. március 21. szerda Szerző:

0


Írta: Luzsicza István

Trianoni menyecske - borítóÖt évvel előző könyve (Külső magyarok – Utazás a végeken) megjelenése után Margittai Gábor ismét számot ad az azóta eltelt idő alatt látogatásairól a „végeken”, a történelmi Magyarország határvidékein, a magyarság egykorvolt legszélsőbb szállásterületein. A Magyar Nemzet szombati mellékletének folytatásos riportjaiból összeállított könyv a mesterséges közöny évtizedeivel és az azt követően újjáéledő „Trianon-reneszánsz” melldöngető-kesergő szólamaival ellentétben a nehezebb utat választja. Gyakorlati példákon keresztül mutatja be az adott terület maradék magyar emlékei és magának az ottani magyarság megmentésének, átmentésének lehetőségeit.

Szórványvidékeken járunk, a négy égtáj szerint felosztva, de az utódállamok szinte mindegyikét érintve. Mócföldtől és az első világháborús frontvonalaktól a Bánáton, Szepességen át a Várvidékig vagy Szarajevóig, illetve e vidék több neves és még több névtelen fiáig-lányáig – a szerző nem az anyaországi turisták közkedvelt és többé-kevésbé ismert célállomásaihoz kalauzolja el olvasóit. E tájakon viszont annál inkább sziszifuszi a megtartó erő minden megfeszülése. Több helyen mindez már nem hozhat eredményt. Csak pillanatképet kapunk az identitásvesztés utolsó fázisáról, a nyelvcseréről, amikor a dél-erdélyi lelkész még magyarul misézik, de általa összefogott, maroknyi, elöregedett gyülekezete is csak a liturgia kedvéért és nem az alig-alig értett nyelvű szertartás kedvéért hallgatja. A burgenlandi magyar bál résztvevői már egymás között sem szólalnak meg általuk megvédeni hivatott kisebbségük nyelvén.

Margittai nem éri be puszta tényfeltárással és bemutatással. Történelmi oknyomozóként járja végig mindazon históriai tényeket, amelyek egy-egy helyen a magyarság felszámolásához vagy jobb esetben annak reális veszélyéhez vezettek. A törökdúlás utáni betelepítéseken kezdi, a nemzetiségek ’48-as, a köztudatba be nem ivódott – legfinomabb esetben is pogromnak, de reálisan akár genocídiumnak is nevezhető – magyarirtásain keresztül folytatja a bécsi döntésekig. A közelmúltban és a mában állapodik meg végül, eljut az utódállamok többnyire kifejezetten rosszindulatúan önigazoló, olykor csak naiv, lusta és trehány történelemhamisításáig és a hivatalos Magyarország – remélhetően mostanság (így is oly későn) véget érő – tehetetlenségéig, érdektelenségéig.

Közös, nagy felelősségünk megállapítása és firtatása azonban talán még a kényszerítő, nem egyszer erőszakos körülmények számbavételével sem volna több siránkozásnál, ami az elején rögzített elveknek mondana ellent. A szerző ezért megtalálja és bemutatja a pozitív példákat is. Lelkészeket, népzenészeket, pedagógusokat és autodidakta közösségszervezőket, akik nem hagyják magyarjaikat nem-magyarnak maradni – vagy végső esetben azokat a műemlékvédőket és katonai hagyományőrzőket, akik már csak a magyar jelenlét tárgyi emlékeit ápolják, mentik: szórványbeli várak, erődök romjait, magyar nemesi kastélyokat, kúriákat, vagy Isonzó-menti bunkereket és jeltelen sírokat. Őrizgetik lehetőségeik szerint a bizonytalan lejáratú jövőnek.

Margittai Gábor

Margittai Gábor

Szélmalomharcuk sikerrel eleve nem kecsegtethet, ám e „harcművészeti ág” – a jelen ismertető címe is Margittaitól kölcsönzött szólelemény, egy őrvidéki óvónőt jellemez így –megtalálja megfelelő közegét, akkor talán… De nincs „akkor talán”. Sem a kötet, sem szereplői nem tehetik meg, hogy nagyban gondolkodjanak. A maguk eszközeivel sáfárkodnak ott, ahol tudnak. Mi, olvasók pedig akár csatlakozhatunk is bármelyikükhöz, akár remélhetjük, hogy mind többen lesznek/leszünk – de ennél többet kimondani: csak jóslás, találgatás, vágyakozás lenne.

A Trianoni menyecske igazi jelentőségét nem a homályos lehetőségek, az olvasóban felmerülő és óhatatlanul is levonni kívánt konzekvenciák adják, hanem a bemutatott helyszínek, személyek. A mű hiánypótlóan egyedi. Szerzőjének számadása, a fokozatosan kerekedő leltár most már leginkább őrjáratnak nevezhető. Ha úgy tetszik: szélmalomharc-művészetnek.

Az írás az Új Könyvpiac című folyóirat 2011. márciusi számában megjelent kritika szerkesztett változata.

Adatok: A könyv fülszövege

Margittai Gábor: Trianoni menyecske – Szórványlétünk a Kárpát-medencében

Scolar Kiadó, 2010.