Sci-fi és honvágy | Tomasz Lem: Földközeli kalandok

Posted on 2012. február 2. csütörtök Szerző:

0


Írta: Gágyor Péter

Földközeli kalandok - borítóEgyszerű történet Tomasz Lem apa-könyve, a Földközeli kalandok. Őszinte, olykor ironikus, olykor kritikus, de mindig szeretettel visszatekintő írás a nem hétköznapi, bizony bogaras, különc apára, Stanisław Lemre.

„Ha az embernek híres apja van, az se nem különös átok, se nem Isten áldása, mindenesetre közülük én egyik végletet sem tapasztaltam.” Tomasz nem irodalmár, de tisztességesen fogalmaz. Kedves dokumentum, nem lektűr, de nem regény, nem is novella… De nem is ez volt a szándék. Sok ilyen könyv létezhet, de a mögöttes néha sokkal izgalmasabb.

„Világra jövetelem annyiban volt rejtélyes esemény, hogy apám nem akart gyereket. Úgy vélte, hogy a világ kegyetlen és kiszámíthatatlan, arra számított, hogy bármelyik pillanatban kitörhet a harmadik világ-, kétségkívül atomháború, továbbá nem kizárt, hogy az lesz az utolsó háború az emberiség történetében.” Sokatmondó alapállás, sarkos elképzelés. Az ehhez hasonló forgácsokból elég sok mindent meg lehet tudni Lemről, a civilről. Levélrészletek és naplóidézetek küldik az üzenetet az apától, a fiún át az olvasónak a lengyel világkép sajátságairól.

Lengyel világkép? A magyar–lengyel italozó testvériség jelszavának szíves hangoztatása ellenére, úgy vélem, mi nem nagyon értjük lengyel testvéreinket. Nem pusztán archaikus, nazális hangzóktól zenélő szláv nyelvüket. Hanem jeles történelmi kapcsolataink, rokonkodó királyaink vagy egymás kudarcait idéző harcaink dacára a lényeget, az egyedi lengyel életérzést sajnos nem értjük.

Stanisław Lem

Stanisław Lem

A majd másfél évszázadig ország nélkül létező, harcoló és vegetáló lengyel nemzetben nagyon mélyek a sebek. Valami menthetetlenül megváltozik „Lengyelország háború utáni nyugatra »tolásával«. Apám nem tudta elfelejteni szülővárosát, Lemberget” – írja Tomasz Lem, a fiú. A határok ide-oda tologatása hosszan tartó, tragikus élményeket zsúfol össze a lelkekben. És az elveszett Lemberget felejteni nem tudó, értelmiségi származású Stanisław Lem választott műfaja jó lehetőség az abszurd világ szembesítésére a képzelet és a vágyak világával. Sci-fiben fogalmazza meg az életérzés abszurd képeit, amit Witkiewicz így írt le: Minden csak látszólag történt. Látszatemberek, látszatmunka, látszatország.

A lengyeleknek másként van közük az abszurdhoz (a groteszkhez is!), mint nekünk. Witkiewicz, Gombrovicz, Mrożek a világirodalom jelentős alkotói, egyben nemzeti irodalmuk nagyjai. Nem mellesleg az abszurd színház megteremtői. Valami lehetett Polónia levegőjében, amit csak így tudtak – csak így lehetett – elmondani. (De ennek összefüggéseit a sci-fi író Lem ürügyén most nem feladatunk megfejteni.)

Lengyelországban Lem elfogadott író volt – Mrożek és más jelentős írók, tudósok közeli barátja –, társadalmi elismertség hiányában sem szenvedett, pedig a pártpolitikától távol tartotta magát. Megtehette, mert közben művei világhírűvé tették: a világ rögtön élénken reagált a Solarisra, a Pirxre.

Tomasz Lem édesapjával (1973)

Tomasz Lem édesapjával (1973)

A Földközeli kalandok fejezetei izgalmas képet rajzolnak a szovjet csatlós Lengyelország hangulatáról. A gyermekszem hiteles objektívnek bizonyul. Akik éltek ebben a korban a „béketábor” valamelyik országában, azoknak izgalmas felfrissítése a közelmúlt emlékeinek. A fiatalabb nemzedékeknek pedig ajánlott olvasmány lehetne.

Tomasz Lem, mint általában a fiak, nem váltotta be az apa reményeit. Nem lett fizikus, az irodalom uszályában maradt, mint ahogy apja, Stanisław is hűtlen lett a lembergi orvosi diplomájához.

És a fiú megírta könyvét az apjáról. A sors már csak ilyen.

Adatok: A könyv fülszövege

Tomasz Lem: Földközeli kalandok

Typotex Elektronikus Kiadó, 2010