És megteremtette a krimirajongót… | Philipp Vandenberg: A sixtusi összeesküvés

Posted on 2012. január 22. vasárnap Szerző:

0


Írta: Hudácskó Brigitta

A sixtusi összeesküvés - címlap„Sajnos azonban a világ szenvedélyesen érdeklődik a titkok iránt. Az emberek nem elégszenek meg azzal, hogy van mit enniük, hogy van elég ruhájuk, autójuk meg négy hét szabadságuk; ezek titkokra éheznek. Az, hogy a vallás tökéletes, a kutyát nem érdekli: de megőrülnek mindenért, ami félremagyarázható, misztikus, titokzatos. Nyolc rejtélyes betű egy évszázados freskón: na, ez az, amitől a tíz ujjukat megnyalják.”

Szerencsésnek mondhatja magát az a recenzens, akit a szerző megkímél attól, hogy fáradságos agymunkával megpróbálja röviden összefoglalni egy könyv tartalmát. Philipp Vandenberg, akinek számos történelmi környezetben játszódó detektívregény tapad már a kezéhez, hasonlóan előzékeny A sixtusi összeesküvés méltatójával, és egyben magyarázatot ad arra is, miért rajongunk olyan sokan a krimiért.

Bármilyen idétlenül hangozzék is, a titok a titka mindennek: az ember, ha valahol rejtélyt sejt, bármit megtenne, hogy a végére járjon. Nem kivétel ez alól a regény névtelen elbeszélője sem, aki a kolostorkertek nagy szerelmese, melyek – ahogy mondja – „többnyire rejtve maradnak az avatatlan szemek előtt.” Egy ilyen rejtélyes kert után kutatva az elbeszélő egy kolostorban összetalálkozik egy nem kevésbé titokzatos, idős szerzetessel, aki Jeremiás testvérként mutatkozik be. Azt állítja, azért dugták el a kolostorban, mert olyan titkot tud, melynek napvilágra kerülése sok kárt okozhatna.

Az pedig bármelyik amatőr detektívnek feltűnne, hogy narrátorunk igen figyelemreméltó rejtélybe botlott, amelyet botorság lenne veszni hagyni. Jeremiás testvérnek pedig több sem kell ennél: nehéz a titkot éveken át őrizni, ám végre van valaki, akinek átadhatja. Így értesülhetünk arról, hogy a vatikáni Sixtus-kápolna felújításakor a restaurátorok különös dologra bukkannak: a mennyezetet borító freskókon nyolc betűt fedezhet fel a figyelmes szemlélő, melyek között azonban első látásra semmi összefüggés nincs. Mivel azonban a közvélemény éppen ehhez hasonló esetekről szeret spekulálni a reggeli kávé közben, a Kúria úgy véli, a lehető leggyorsabban rá kell jönniük a betűk jelentésére, mielőtt vadabbnál vadabb elméletek kapnának szárnyra.

Az eddig sem volt különösebb titok, hogy a kápolna mennyezetfreskóit megalkotó Michelangelónak és az őt megbízó pápának nem volt felhőtlen a viszonya, és a mester egyébiránt is szerette kritikával illetni az egyházat időnként. Ezért aztán logikusnak tűnhet az a feltételezés, hogy a festő a freskókon keresztül próbált meg bosszút állni a pápán. Ám hiába bámulták évszázadokon keresztül embertömegek a mennyezetet, senkinek nem volt szeme ahhoz, hogy észrevegye vagy dekódolja az üzenetet – és talán jobb lett volna, ha ez így is marad.

A titkok természetéből következik ugyanis, hogy nem mindenki örülne annak, ha kitudódnának, hiszen a Vatikánt is ugyanolyan erők mozgatják, mint bármilyen más testületet; a benne kialakuló csoportok pedig más-más érdekeket képviselnek. Azonban az idő előre haladtával szinte az egész Kúria arra a véleményre jut, jobb lett volna, ha soha nem kezdenek bele a kápolna renoválásába. Maradtak volna azok az átkozott betűk békében az idők végezetéig, vagy legalább addig, amíg már nem a jelenlegi papságnak kell az üggyel foglalkoznia.

Philipp Vandenberg

Philipp Vandenberg

Ugyanilyen természetességgel következik azonban az is, hogy ha egy rejtélyre fény derül, az csak újabb rejtélyekre hívja fel a figyelmet, így az ügy lassan túllép a Sixtus-kápolna freskóin, valamint Michelangelo és az őt foglalkoztató pápa viszálykodásain. Jellinek bíboros, a rejtély kiderítésével megbízott konzílium vezetőjének pedig egyre mélyebbre kell ásnia a Vatikán Titkos Levéltárában régi akták és friss hullák között, ha az ügy végére akar járni. Kétségtelenül izgalmas titkok kerülnek napvilágra, ám a laikus olvasó időnként eltöpreng, vajon a konzílium nagytiszteletű szakértői miért nem olvasnak több történelmi vonatkozású krimit (jelen helyzetben Umberto Eco egy bizonyos regénye különösen ajánlott), hiszen úgy sokkal hamarabb fény deríthettek volna a nyolc betű jelentésére.

Ettől függetlenül a rejtély szálai tisztes olvasóbarát tempóban bontakoznak ki, amely biztosítja, hogy tudunk éjjel aludni, ám várjuk a másnapot és az újabb rejtélydózist – hiszen az ember már csak ilyen: bármire rá lehet venni, ha azzal kecsegtetik, hogy feltárnak előtte egy titkot. Egy freskó, nyolc betű, számos lehetséges magyarázat – kik vagyunk mi, hogy ennél többet kívánjunk?

Adatok: A könyv fülszövege

Philipp Vandenberg: A sixtusi összeesküvés

K.u.K. Kiadó, 2010