Profi ügyvéd a vérvalóságban | Ferdinand von Schirach: Bűnös?

Írta: Hudácskó Brigitta

»A rendőrség a munkája során abból indul ki, hogy véletlenek nincsenek. A nyomozások 95 százalékban íróasztal mögött végzett munkából állnak, tényállások értékeléséből, emlékeztetők készítéséből, tanúk kihallgatásából. A krimikben a tettes vallani kezd, ha üvöltöznek vele, a valóságban ez nem ilyen egyszerű. És ha egy ember véres késsel a kezében egy holttest fölé hajol, akkor ő a gyilkos. Egyetlen épeszű rendőr sem hinné el, hogy csak véletlenül járt arra, és a kést azért húzta ki a hullából, mert segíteni akart rajta. A rendőrfelügyelőknek azt a mondását, hogy egy megoldás túl egyszerű, a forgatókönyvírók találták ki. Az ellentéte az igaz. Ami nyilvánvaló, az a legvalószínűbb. És szinte mindig a helyes megoldás is.«

Nem tartom magam különösebben bonyolult lelkivilágú embernek, de édesanyámat még ennyi év után is sikerül megkavarnom. Olyankor, amikor lelkesen vetem rá magam a hatszázhuszadik nyomozós tévésorozatra, a krimis polcon már öt sorban állnak a könyvek, ám előttem mégsem lehet megemlíteni, hogy milyen rémisztő bűnesetről olvastak az újságban, vagy a Híradó szerint kit daraboltak fel már megint.

Ennek az averziónak tökéletesen logikus oka van: amíg abba a hitbe ringathatom magam, hogy mindazt, amit olvasok, valaki csak úgy kitalálta, addig nem kell szembesülnöm azzal, hogy az ember tényleg olyan undorító állat, mint amilyennek tűnik. Másfelől meg biztos lehetek benne, hogy az egész mögött van valami racionális alapokon nyugvó, logikus magyarázat (és tekintsünk el most a metafizikus krimi esetétől).

A logikus magyarázatra hivatkozó elméletemről egyébként teljesen el is feledkeztem, amikor kezembe vettem Ferdinand von Schirach német védőügyvéd Bűnös? című kötetét. Ebbe 11 meglepő esetet válogatott össze azokból az ügyekből, amelyekkel pályája során találkozott, ám már rögtön az első eset (Fähner) eszembe juttatta, mennyire szeretnek a valóságos gyilkosok darabolni. (De most komolyan, kell ezt, emberek?)

Szóval nem indult teljesen felhőtlenül ez a kapcsolat, de hála von Schirach stílusának sikerült túllépnem azon a körülményen, hogy nagyon is valós esetekről olvashatok. Megdőlt az az elképzelésem is, hogy a valódi bűntények nemcsak undorítóak, de unalmasak is. Lehet, hogy többségükben azok, de ebbe a kötetbe tényleg a legklasszabb és sokszor legkevésbé egyértelmű eseteket válogatta össze a szerző. Azt hiszem, Poirot is meg lenne elégedve az esetek tálalásával, hiszen a legnagyobb hangsúly az emberi tényezőn van. Hogyan jut el valaki – még mindig az első ügynél maradva – odáig, hogy sok évi házasság után megöli és feldarabolja a feleségét, majd kihívja a rendőrséget?

Nem véletlen a kérdőjel a cím után. Bizonyos esetekben, bár az elkövető büntetőjogi szempontból teljességgel felelősségre vonható, kétség nem fér a bűnösségéhez – mégis megmozdul valami az emberben… Vagy épp ellenkezőleg: kétség nem fér az illető bűnösségéhez, és mégis megússza. Ilyen például A sün című, zseniálisan ravasz történet, a kedvencem. És mivel Németországról beszélünk, etnikai kérdések is felmerülnek, amelyeken külön is érdemes eltöprengeni.

Egy értékelésben azt olvastam, „milyen jól ír von Schirach ahhoz képest, hogy ügyvéd”. Valóban remekül ír (ettől sikerült elfelejtenem, itt és most a vérvalóságról van szó), némelyik történet kriminovellaként is megállná a helyét – de ez éppen annak köszönhető, hogy a szerző ügyvéd. Hiszen mi más is lenne a védő feladata, mint hogy úgy rendezze el a rendelkezésére álló információkat, hogy azok az általa kívánt hatást érjék el? Ebben pedig Ferdinand von Schirach nagyon profi, ahogy a könyv is mutatja.

A Bűnös? a Partvonal Kiadó dokumentum-krimi sorozatának harmadik darabja; a Gomorra és a Maffia című köteteket követi.

Adatok: A könyv fülszövege

Ferdinand von Schirach: Bűnös?

Partvonal Kiadó, 2010