A szerelmes természetű strici története | Laure Charpentier: Gigola

Posted on 2011. december 26. hétfő Szerző:

0


Bedő J. István |

Gigola - címlapVajon érdemes-e a Gigolát komolyan venni? Mert attól, hogy a főhőse egy kisiklott életű fiatal lány, aki mellesleg a nőket szereti, még lehet vele irodalomként foglalkozni. Félreértés ne essék, a kisiklott élet szó szerint értendő: tanulmányait abbahagyta, a társadalom által elfogadott pénzkereső foglalkozás nem vonzza. Bármily különös, III. Richárd király lelki rokona, legalábbis abban a tekintetben, hogy a mű elején eldönti, milyen pályát választ. Nem, a címbe került lány – a szerző Laure Charpentier alteregója – nem gazember lesz, de eldönti, hogy megnyergeli egyetlen képességét, ami pénzkeresésre fordítható: csinosságát, és azt a képességét, hogy lélekben férfias nő, aki meg tudja hódítani a nőket.

Laura, illetve felvett nevén Gigola (a nőnemű dzsigoló, ugyebár) elmeséli átváltozását a bukott orvostanhallgató állapotától kiindulva, az első prosti felszedésén és meghódításán át. Már az elején a lágy és a félkemény pornó határán billeg a történet. De éppen ettől kezdve válik érdekessé. Nem a testi szerelem leírása és megélése benne a figyelemfelkeltő – nyilván persze az is. Az sugall benne némi mélységet, hogy a nőnemű selyemfiú miről és hogyan számol be. Mindig egy kicsit kívülről figyeli magát (ti. a szerző, hiszen jórészt önéletrajzi elemekre támaszkodik). Iszik, mint a kefekötő, ha nagyon nyomasztja a bárból bárba, mulatóból mulatóba vagy kocsmába vezető életút. De nem tűnik úgy, hogy lelkiismeret-furdalása lenne emiatt. Sőt, amint az első kitartottja némiképp stabilizálja mindkettőjük életszínvonalát, ügyes strici módjára egy idős és elhanyagolt (viszont kőgazdag) nő pénzét, „szubvencióját” fogadja el, természetesen kellőképpen adagolt szexuális szolgáltatás ellenében. Vagyis mondjuk ki: nemcsak férfiasan öltözik, de férfiasan is viselkedik.

De hát ez csak viszonyítás kérdése. A többi nőhöz képest ő: férfi. (Alkatrésznyi különbségekkel.)

Az a baj ezzel a történettel, hogy bármily ügyes kézzel építi fel Laure Charpentier ennek a Gigolának a világát – mégiscsak vázlatos marad. A regény – a jellemtelenség látlelete. Vagy kórlefolyása. A pályaválasztástól a kitartói mesterségen keresztül a kitartottságig. Nem is nagyon érthető, miért nem lesz legalább egy kicsit narkós ez a lány/fiú. Igaz, hogy skrupulusa sincs senkivel szemben. Bárkit hajlandó hideg szívvel és fejjel kihasználni, legyen az fiatal szállodás kurva vagy kéjsóvár múmiajelölt.

A ragaszkodó idős hölgytől Gigola a lehető legbanálisabb módon szabadul meg. Amíg egy téli torokgyulladásból lábadozik, gazdag pártfogóját elviszi a szíve, a tömérdek vagyon a ritkás jellemű selyemlányra száll. A kisujját sem kellett mozdítania. Már nem kell harcolnia azért, amiért egykor Sally Bowles (Kabaré) „lépésről lépésre, férfiról férfira” röppenni kényszerült. Gigola nyugodtan szétpiálhatja magát.

És akkor!!! Jön a nagybetűs Szerelem!!! (De utálom a hármas felkiáltójeleket…) Gigola/Laura VÉGZETESEN beleszeret egy orvosnőbe. Innentől kezdve megtudjuk, amit eddig is sejtettünk, hogy az érzelmek, akárcsak a szokásos heteró kapcsolatokban, megőrjítik a szerelmes embert. Laura talán még tisztességes útra is hajlandó térni a szerelméért.

Ha most kivonnánk a leszbikus szerelem alapállását, és föltételeznénk, hogy egy huszonegynéhány éves fiatal beleszeret egy jó negyvenes vonzó asszonyba, a leglaposabb közhelyhez jutnánk el. Ha pedig az ifjú pisztolyt ragad, hogy ezzel likvidálja szerelmének idős párját – akkor a legkulisszahasogatóbb melodrámánál vagy népszínműnél kötnénk ki. De szerencsére ez nem német erdő, nem magyar puszta – ez Párizs! És a vágyódó személy és a vágy ellenállhatatlan tárgya egyaránt leül, ha a vécét használja.

Ettől más. Ha úgy gondolom.

Laure Charpentier

Laure Charpentier

Azt írtam, vázlatos Gigola világa. Az érzelmek is olyanok, a figurák is. Talán azért írta ilyenre őket Charpentier, mert amikor fiatalon a kalandok jó részét átélte, akkor sem törődött túlzottan a partnerei lelki finomságaival. Az egyetlen valamennyire (ámbár sematikusan) megformált mellékszereplő a börtönből szabadult, derék kétkezi rabló, betörő. Rejtő figuráira emlékeztet, de azok humora nélkül. Fel- és eltűnése, újbóli felbukkanása annyira kiszámítható, szinte fáj. Az egyetlen, kettőnél több dimenziós párbeszéd-sorozat az Alice nevű orvosnővel, a nagy szerelemmel folyik, mintha a szerző valamit megértett volna az igazi érzelmekből, viselkedésének igazi indokaiból.

Olvasmányos, férfiaknak való könyv ez, olyan gyorsan végig lehet száguldani rajta, ahogy Gigola száguldozik a Ford Lotusával Párizs éjszakai utcáin.

Ezen az sem változtat, ha Charpentier esetleg sikeres filmet készített belőle.

Olvass bele: Részlet a könyvből

Adatok: A könyv fülszövege

K.u.K. Kiadó, 2011