Minden ember macska nem lehet | Simon Tamás: Vérmacska avagy Alfi világuralomra tör

Bedő J. István & Rostás Eni rendhagyó könyvismertetője:

Mivel úgy éreztem, egyetlen ember egyedül kevés egy ilyen horderejű, a világtörténelmet átformáló mű megfelelő méltatásához, szokásainktól eltérően négykezes könyvkritikára készülünk fel – és vajon elegendők leszünk-e hozzá ketten?

Megpróbálhatjuk, bár nekünk összesen is csak két életünk van, ami pontosan héttel kevesebb, mint a címszereplőnek.

Talán a legjobb lenne, ha párbeszéd formáját választanánk. Egyetértesz, Eni? Te például macskás vagy, vagy inkább kutyás?

Amikor először simogattam hús-vér macskát (tudod, azt a fajtát, ami hullajtja a szőrét és szétrágja az alkarod), a kis dög olyan barátságtalanul fújtatott, és meresztgette a karmait, hogy eldöntöttem, egy életre elegem van minden hozzá hasonlóból. Cirmi, az első cica pár héttel később költözött be hozzánk. A nevén órákig gondolkodtunk, az eredmény végül a saját kreativitásomat tükrözi. Aztán amikor a falusi jány a nagyvárosba került, allergiás lett a kutya- meg a macskaszőrre, úgyhogy az állati párbajt ki is hozta egy erős döntetlenre.

Tudod, életem egy átmeneti időszakában két önfejű macska alárendeltségében éltem (ha hozzászámoljuk a gazdájukat is, akkor három…). Már akkor feltűnt, hogy semmilyen befolyással nem bírtunk a macskákra. Most, hogy Alfi történetét elolvastam, kezdem megérteni az akkori helyzetemet. De azt nem értem: miért rajonganak a nők a macskákért?

Azért, mert valahol, legbelül minden nőben él egy macska. (Ha a pasinak szerencséje van, benne is marad.) Hízelkednek, dörgölőznek, felnyávognak, manipulálnak a cukiságukkal, összetörik a virágcserepet, kinyalják a sütis tálat (titokban, amikor senki sem látja), nem jó nekik a teszkós kaja, mert állandóan lazacot zabálnának, beléd mélyesztik a karmaikat, majd flegmán rebegtetik – bajusz hiányában – a pilláikat. Mégis, valahogy sosem lehet haragudni rájuk.

Ez az Alfi még emberben is elviselhetetlen lenne. Fennhéjázó, aszociális, mocskos szájú (jó, én is káromkodom néha), megzabálja a számítógép kábeleit, mindenhova odapisál és állandóan kötekedik. Ez a szerencsétlen, túlsúlyos Szőrös, akinek még csaj sem jut, ráadásul megállás nélkül hallgathatja, amint Alfi kioktatja az életről. Mitől van szerinted egy vakarcsban ennyi önhittség?

Minél közelebb van valami a földhöz, annál nagyobb a szája. E sorok írója tapasztalatból beszél, hiszen jobb napokon 160 centi, rosszabbakon meg 158. Alfi macsek pont olyan, amilyenek mindannyian lenni szeretnénk, leszámítva az Isten-komplexust. Csak nekünk nincs mindig bátorságunk anyázva elképzelni életünk megrontójának válogatott kínzásokkal tarkított halálát. Inkább megpuszilgatjuk az orrát, és hagyjuk, hogy cirógassa a fülünk tövét. Na, de abba is hagyom az élet fajsúlyos kérdéseinek boncolgatását. Vagyis inkább meghagyom a macskának.

Feltűnt neked, hogy Szőrös senkivel nem tud kommunikálni? Anyja, a Feketehajú, aztán Kopasz, a Szőrös apja – az is csupa szerencsétlen bunkó. Csak ők nem hipochonderek, mint Szőrös. Mi az oka, hogy Alfi úgy vágja az életvezetési tanácsokat – inkluzíve a szexuális életre vonatkozóakat – amiről aztán fogalma sem lehet, mert időben kihereberélték –, mintha ő lenne a Panacea újságnál (hamis név) a lelki tanácsadó asztrológus. Hogyan tett szert ennyi tudásra, iskolázottság nélkül?

Megfigyel. Mást nem is tesz egész nap, csak premier plánban bámulja mások életét. Meg persze végigpisili az összes útjába kerülő bútort és lakástextilt. Szőrös túlméretezett tereptárgyként funkcionál. Tulajdonképpen csak annyi különbözteti meg pl. a hőn szeretett szúnyoghálótól, hogy ő néha feláll a számítógép elől, és megeteti a nagypofájú szőrgombócot. Neki is ugyanúgy rojtolódik a vádlija, ha Alfi körmöt élesít rajta.

Olvasom a neten, hogy Alfinak rajongói klubja van. Nem értem. Ebben a nagypofájú blogban, amiből könyv lett, mindig ugyanaz történik, semmi jellemfejlődés – egy Szőröstől nem is várnék el ilyesmit, hiszen 26 éves, és a marha csajtalan! Alfi viszont az expanziós törekvések miatt (elég tudományosnak hangzik?) Kislófasz állatszemélyében konkurenciát kap, és a kisebbik macska rendesen kiosztja az egyre tespedtebb első-macskát. Én magamat nem értem. Mert pocsék egy emberképet kapok a tükörben, amit Alfi a saját embereiről – de mindenkiről – rajzol, ugyanakkor folyamatosan röhögtem. És azt is láttam a könyvbemutatón, hogy a többiek is. Röhögsz te a könyvön? Igen? És miért?

Először röhögtem, könnyesre a blúzom. De bevallom neked nőiesen, ahogy teltek a hónapok, kicsit besokalltam az állati testnedvektől. Drukkoltam is Kislófasznak, hogy rántsa vissza a földre a kis hülyét! Persze mi lenne velünk, potenciális rabszolgákkal, ha őmacskasága megszűntetné az információáradatot, és sosem tudnánk meg, hogy mire készüljünk, ha egy szőrös zsarnokot (Alfit, nem a dagadt fickót a gép előtt) akarunk befogadni otthonunkba. Ó, szent halszálka, lehet hogy én is alfinista lettem?

Szögezzük le: sosem élnék macskával. Eddig az volt a kifogásom, hogy semmilyen állattal nem élnék együtt. De most már csak egy indokom van: félek, hogy ugyanígy kipofázna engem is. Na, neeeem.

(Bedő J. István – Rostás Eni)

Olvass bele: Részletek a könyvből

Adatok: A könyv fülszövege

Simon Tamás: Vérmacska, avagy Alfi világuralomra tör

Könyvmolyképző Kiadó, 2011