Miből lesz az öszvér? | Jakab L.–Nagy Zs. L.: Szerbusz trolibusz

Posted on 2011. december 6. kedd Szerző:

0


Írta: Takács Máté

Szerbusz trolibusz - címlap»Trolibusz jön, a szeme ragyog; leszállni róla nem tudok« – énekelte Legát Tibor 1993-ban, a Kézi Chopin zenekarban. Szerencsénkre nem hogy nem szállt le, de szerkesztett egy könyvet is róla. Külsőre impozáns, belelapozva tartalmas, minden tekintetben igényes művet sikerült összehozni. Az alkotás sikeréhez nagyban hozzájárult Jakab László, a BKV műszaki osztályvezetője, valamint Nagy Zsolt Levente, aki elképesztő méretű fényképgyűjteménnyel gazdagította ezt a nem véletlenül piros könyvet. Hármójuk munkájának köszönhetően rengeteg műszaki érdeklődésű kisfiúnak szerezhet örömet a fa alatt – persze, ha az apukája hajlandó lesz kiengedni a kezéből. Mert a népszerűségére azért fel kell készülni.

Igazi laikusként csöppentem a trolik világába; VII. kerületi lakosként használom őket, de nem mélyedtem el különösebben a történetükben. Csak fellélegeztem, ha jött, és felszálltam rá. De a könyv olvasása után más lett a helyzet: figyelem őket, megkülönböztetem a típusokat, és nem kis önhittséggel adok hangot tudásomnak érkezésükkor, csak hogy a feleségemet szórakoztassam. Mennek itt keresztbe-kasul ezek a furcsa öszvérjárgányok, de a legtöbbünknek biztos, hogy fogalma sincs róla például, hogy több mint 120 éve léteznek. Korántsem zsúfolt belvárosi forgalomra tervezték őket, hiszen az első trolik között bizony tehervontatók is voltak, melyek az Alpokban teljesítenek szolgálatot. Na? Ugye, hogy nem tudták?

Kis történelmi ismertető után a szerző rátér a második világháború utáni, Budapesten cirkuláló trolik történetére. Az összes típus, roppant alaposan kielemezve, előnyeikkel, hibáikkal. Érezhető, hogy Jakab László lényegesen többet tud a járművekről, mégis, egy idő után az az érzésem, hogy elveszek az adathalmazban. Rengeteg a szakmai információ, és az olvashatóságát megtörik a rövidítések, számok, dátumok. Ez a kívülálló érdeklődőnek túl sok lehet, az igazi rajongónak pedig talán kevés is. Az adathalmozást viszont ellenpontozza néhány jól kiválasztott anekdota, információ, mi történt és miért trolibuszainkkal az ötvenes évektől, teszem azt.

Miért piros a trolibusz? Idősebb olvasóink jól tudják, hogy nem volt mindig az. Számottevő szerepe van benne a Nagy Testvérnek, közelebbről Sztálin elvtársnak. A 70+ kezdetű járatszámok az ő születésnapját voltak hivatott ünnepelni, a piros színt ezek után talán már nem kell magyaráznom. Nagy Zsolt Levente kiterjedt gyűjtőmunkájának köszönhetően láthatunk egy olyan fotót, ahol Joszif Visszarionovics arcképe díszíti az egyik járatot. A fotó attól is ritkaság, hogy a portrét már másnap leszedték, nem merték megkockáztatni a pártvezetők, hogy esetleg valaki kárt tenne benne.

Trolibusz 1936-ból (Óbuda) - forrás: retronom.hu

Trolibusz 1936-ból (Óbuda) - forrás: retronom.hu

Jöttek is szép számmal a jobbnál-rosszabb, orosz gyártmányú járművek a világháború után, hiszen ki mástól is várhatott volna segítséget kis hazánk, mint a nagy és baráti Szovjetuniótól. Szép lassan átvették a drágább és nehezebben üzemeltethető villamosok helyét. A könyvet lapozgatva időutazásban van részünk, és nem csak a szerkezete miatt, ami a kezdettől terjed napjainkig. A Majakovszkij utca és korabeli társainak említése furcsa emlékeket csalhat elő a gyanútlan olvasóból, a hatást fokozza az illusztráció a közelmúlt trolijaival, városrészleteivel. Felismertem a vegyesboltot is a Dob és Izabella sarkán. A 116. oldalon pedig két, kevéssel egymás után készült kép áll, háttérben a padon fekvő, majd félig felülő emberrel. Fergeteges. Az előtérben pedig egy gyönyörű Ikarus.

Az ilyen jellegű könyvekben elkerülhetetlen a szakkifejezések használata. Ezen remekül szórakoztam. »Irányított utasáramlás«-nak azt nevezték, ha csak a hátsó ajtón lehetett felszállni, a levegős működtetésű kormányszervós rendszernek pedig Szuszi volt a belső használatú neve, amit nyilván szuszogó hangja miatt kapott. A képaláírások sincsenek híján a humornak, szellemesen, roppant ironikusan bánnak el a több sebből vérző szovjet ideológia termékeivel.

Az egyébként is sokrétű, izgalmassá szerkesztett és jól átgondolt fejezetekre bontott könyvet színesítik a »Tudta-e ön« címkével ellátott kis mellékinformációk. Ilyenekből megtudhatjuk, hogyan került Lada hátsólámpa egyes típusokra, vagy mitől volt komoly fizikai munka egy korabeli troli vezetése.

Egyszóval élvezetes a kiadvány, méltó folytatója a Buszoskönyv, a Közlekedik a főváros és a Számos villamos alkotta sorozatnak. Most, hogy elolvastam, nem tudok többé köszönés nélkül elmenni e szeretetreméltó teremtmények mellett, még ha csak magamban suttogom is: Szerbusz, trolibusz!

Adatok: A könyv fülszövege

Jakab László – Nagy Zsolt Levente: Szerbusz trolibusz

Jószöveg Műhely Kiadó, 2011