Szerelmi fullerén – Charlotte Sieling: Egyszer fent, egyszer lent (film)

Posted on 2011. december 4. vasárnap Szerző:

0


Írta: Zemen Annamária

Szerelmi háromszögek: örökzöld téma. Madame Pompadour egyik gondolata szépen ideillenék a film mottójául: »Szerelemmel múlik az idő, idővel a szerelem«. A statisztika szerint az európai házasságok egynegyedében fordul elő hűtlenség miatt kapcsolati krízis, és ebben még nincsenek benne az eltitkolt szerelmi háromszögek. A tendencia növekvő irányú.

Erre a folyamatra fókuszál Charlotte Sieling dán rendező. Keserédes aktualitást kínálnak filmjének olykor realisztikus, máskor tragikus, sokszor pedig komikumba átcsapó jelenetei. Koppenhága festői szépségű, csatornákkal szabdalt városnegyedében vagyunk. A Christianshavn Kanal mentén modern épületek illegetik magukat kihívóan a tradicionális, színes holland házak között. (Ha másért nem, már ezért is érdemes megnézni, hogy gyönyörködhessünk Jorgen Johasson operatőr rendkívül szuggesztív képeiben.)

A történet a dán főváros e gazdag negyedében játszódik. Itt él Ask, a sikeres fotós feleségével, Annéval, aki híres színésznő, karrierje csúcsán. Két gyermekük van. Egy nap Anne, amikor párterápián vesz részt Askkal a Charlotte nevű terapeutánál, megdöbbenve hallja férjétől, hogy időt kér, mert szeretne kilépni a házasságból. Hamarosan kiderül, hogy Asknak évek óta viszonya van Bentével, a kétgyerekes színikritikus hölggyel, aki elvált az alkoholproblémákkal küzdő férjétől, Bjørntől. Bjørn a csatorna illegális parkolóhelyen tárolja úszó házát, amelyben él, éppen Charlotte irodájának ablaka előtt.

Charlotte idősödő férje, Carl megrögzött szoknyavadász, minden alkalmat kihasznál, hogy mindig újabb nőket próbálhasson ki, szinte már mániaszerűen.

Anne kisfia egy iskolába jár Bente kislányával, míg Anne nagylánya együtt jár Fadival – mellesleg nem kívánt gyermeket vár tőle –, akinek legjobb barátja Bente és Bjørn elsőszülött fia; ő viszont nem bánná, ha Fadi helyett inkább övé lenne a lány…

Ebben a három családban nincs olyan szereplő, aki ne állna valamilyen kapcsolatban a másik kettővel. Olyan, mint a futball-labdára hasonlító szénmolekula, a fullerén.

A realisztikus kép meginog, a szereplőket túl szoros szálak fűzik egymáshoz, minden(ki) mindennel összefügg. Ez az eltávolodás a való élettől már a valóság karikatúrája. A fricska csúcspontja, amikor Anne nem emlékszik, kisfia melyik iskolába jár, mert saját gyermekénél fontosabbnak tartja a színházi próbáját. Nem kevésbé meghökkentő, amikor Bente a kikötőben kiszáll Ask autójából – amelyben előzőleg alaposan egymásba gabalyodtak –, és volt férje, fia meg Ask lánya előtt húzza vissza magára fehérneműjét.

A szereplők a jóléti társadalom sztereotip figurái. Nyers leképezését kapjuk a mostani generáció felelőtlen, egoista, csak önmagával törődő viselkedésének. Életük: zátonyra futó és futott házasságok, hűtlenséggel fűszerezve.

A rendező Arisztotelész Poétikájáig visszanyúlva a cselekmény, tér és idő egységének gondolatát használja föl. Arra koncentrál, hogy a cselekmény ideje ne legyen hosszabb huszonnégy óránál, a drámai akció egy szálon fusson, és egyetlen helyszínen játszódjék. E hármas egység követelményének megfelelve Sieling a mindennapi élet groteszk arcát mutatja be. Egy város, 24 óra, egy válás. Ezzel jelzi, talán túl hangsúlyosan is: ilyen egyszerű, nekik csupán ennyit jelent. A szereplőket nem ismerjük meg igazán, csak felületes információkat kapunk róluk – és ez baj. Sem szimpátiát, sem igazi ellenszenvet nem érzünk irántuk (kivétel talán Carl, már ami az antipátiát illeti).

A néző meg elgondolkodhat azon, vajon tényleg ennyire elvékonyodtak a szálak, amelyek egyben tartják a családokat, a párkapcsolatokat, az apa-anya szerepeket? A film a tendenciát ábrázolja, de nem ítélkezik, nem marasztal el. Inkább segélykiáltás az erkölcs ingoványossá vált talaján lépkedők felé.

Miért ér véget egy szerelem? És mi is volt tulajdonképpen?

A szerelem kezdetén a tudat módosult állapotba kerül, fölfokozott érdeklődésben részesíti a másikat. Amíg a szerelmes el nem jut a teljes megismerésig, a fehér foltokat a saját vágyaival és elképzeléseivel tölti föl, az érzés „elvakul”, és a másik embert erősen túlértékeli. Aztán mikor a kialakult párkapcsolatban (házasságban) a szerelem hormonjának termelődése megszűnik, a szerelem helyett – ideális esetben – megmarad a szeretet, ragaszkodás, tisztelet a másik iránt. De ez sokaknak kevés, és titkos kapcsolatban keresik a valamikori mámort.

Mintha a filmben a pszichológia tankönyv illusztrációit látnánk. A félrelépés egyszerű esete: csak szex és más semmi – Carl; a klasszikus háromszög: az egyik fél házas, a másik egyedülálló – Ask és Bente; a megcsalás mint bosszú a törődés hiánya miatt: Charlotte és Bjørn egymásra találása.

A női figurák szánalmasak, elszomorítóak. Anne tudatában van, hogy valami nem működik a házasságában, mégsem tesz semmit. Fontosabbnak tartja személyes sikerét, a színészi pályán az elért státusza megőrzését. Bente három év titkos viszony után is elfogadja az örök második szerepét, és tűri Ask kifogásait, hogy miért nem beszélt még (kettejükről) a feleségével. Charlotte szemet huny, míg a férje válogatás nélkül és egyre nyíltabban csalja.

Ám a férfiak sem kevésbé gyenge alakok. Ask tehetetlenül őrlődik a kettős kapcsolatban, nincs ereje nyíltan vállalni a szakítást. Bjørn képtelen életét – és hajóját – helyes csatornába terelni.

A film végén valamennyi szereplő egybegyűlik a Hamlet premierjén. Vajon a film rendezője üzenni próbál a Hamlet beillesztésével, amelyben Anne Ophelia szerepét játssza? Hiszen a Hamlet: tükör, magát nézheti meg benne az ember. Morális kicsengése pedig az, hogy a bűnt bűnhődésnek kell követnie.

A film házasságai válással végződnek. A lehetőségek kapuja mégis nyitva marad. A néző magában folytathatja a történeteket, miképp alakul majd az immár elvált alakok jövője, vajon megtalálják-e a boldogságukat.

Csalódást okoz, hogy a film nem ad magyarázatot arra, miért „múlik el idővel a szerelem”, hol hibázunk, mit kellene másképpen tenni. A választ saját magunknak kell megtalálni. Vagy éppen okulva a film szereplőinek hibáiból – és tartva a hamleti üzenettől – arra sarkall minket, bizonyítsuk be, igenis létezik az örök szerelem. Lehetséges – de ez már egy másik történet.

Charlotte Sieling: Egyszer fent, egyszer lent (Above the Street below the Water/Over gaden under vandet), 2009 – dán filmráma

Magyarországi bemutató dátuma: 2011. május 5. (Forgalmazó: Cirko Film)

Rendező: Charlotte Sieling
Forgatókönyvíró: Charlotte Sieling, Yaba Holst
Zeneszerző: Thomas Haas-Christensen
Operatőr: Jorgen Johansson

A főbb szerepekben:

Sidse Babett Knudsen (Anne)
Nicolas Bro (Ask)

Posted in: Film, NÉZŐ