A jó királyok ideje | Bertényi – Szende: Anjou-királyaink és Zsigmond kora

Posted on 2011. november 28. hétfő Szerző:

0


Írta: Molnár Gyula

Anjou-királyaink és Zsigmond koraManapság kétféle homlokegyenest ellenkező véleményt hallani, politikai tábortól lényegében szinte függetlenül. Az egyik szerint világbajnokok vagyunk, csak ezt a világ nem hajlandó elismerni. A másik vélemény abban foglalható össze, hogy a nemzeti nagyság már régen elmúlt, és mi vagyunk a világ vesztesei. Elkerülve az állásfoglalást e vitában helyénvaló emlékezni arra, hogy volt a történelmünknek egy szakasza, amikor – igaz, a nemzetközi események szerencsés alakulása folytán – hazánk Európa vezető hatalmai közé emelkedett. Ez a 14–15. század, vagyis Anjou-királyainkKároly Róbert, Nagy Lajos – és Luxemburgi Zsigmond korszaka. Ennek bemutatására vállalkozott könyvével Bertényi Iván és Szende László.

A korszak tárgyalása és megítélése nem mindig volt egyforma történelmünkben – szögezi le a bevezető. Ez nem egyedi eset, hiszen a múlt gyakran, vagy szinte mindig áldozatául esik az aktuálpolitikai érdekeknek. Jelen esetben a kommunista időszak kezelte mostohagyermekként ezt a kort, igyekezett fontos szereplőit háttérbe szorítani, ugyanakkor más kevésbé lényeges eseményeket előtérbe hozni. Pedig uralkodóink igazán mindent megtettek, hogy az akkori helyzetben a lehető legjobbat válasszák, és ezzel a legnagyobb jót tegyék az országnak.

Károly Róbert Thuróczy János krónikájában

Károly Róbert Thuróczy János krónikájában

Károly Róbert (1301/10–1342) megtörte a kiskirályok uralmát, erős királyi hatalmat épített ki, és a nemesfém-bányászat fellendítésével gazdaggá tette hazánkat. Fia, Nagy Lajos (1342–1382) ezt a gazdagságot ügyesen felhasználva gyarapította az ország területét (habár három tenger, ellentétben a közhiedelemmel nem mosta birodalma partjait) és hadakozott a pogányokkal (litvánokkal és az akkor megjelenő oszmánokkal). Zsigmond király (1387–1437) pedig, rövid zökkenő után, az európai politikában aktívan főszereplőként részt véve, tekintélyt szerzett Magyarországnak.

De mi is volt az a szerencsés külpolitikai konstelláció, ami ezt lehetővé tette? Nyugat-Európában a kezdődő (később százéves néven ismertté vált) háború köti le Angliát és Franciaországot. A pápai udvar avignoni fogsága és a nagy nyugati egyházszakadás gyengíti a pápai hatalmat. A német-római császár egyre névlegesebb hatalmassága Európa nyugati és déli felének. Keleten a tatárok már nem jelentenek veszélyt, a Balkánon pedig még nem érződik komolyan az oszmán nyomás. Mindezek tetejébe Európa sűrűn lakott, fejlett régióit ekkor sújtja a nagy pestisjárvány, ami ugyan Magyarországon is érezteti hatását, de korántsem olyan erőteljesen, mint máshol. Látható tehát, hogy Magyarország körül kisebb hatalmi űr támadt, amit ügyesen ki is tudott használni.

Mindezek adják a keretet, amit a gazdagon illusztrált, színvonalas könyv tölt meg tartalommal. A hagyományos eseménytörténet bemutatásával párhuzamosan jelentős hangsúlyt fektet az egyes társadalmi osztályok, a gazdaság, a hadsereg és a kultúra igényes és részletes bemutatására. Az érdeklődő egy történelemtankönyvnél bővebb, egyúttal egy tudományos munkához méltó kép- és irodalomjegyzékkel ellátott munkát vehet a kezébe. A mű a nagyközönség számára is teljesen érthető, nyelvezete könnyed, ugyanakkor tudományos.

A gazdag illusztrációs anyag – amelyben szerepelnek olyan képek is, amelyek eddig sem tankönyvben, sem összefoglaló műben nem voltak eddig láthatóak – képes olvasásra csábítani a gazdagság és siker kora iránt érdeklődő olvasót.

A szerzők apró, érdekes intimitásokkal fűszerezik a tudományosan feldolgozott anyagot. Ilyen érdekességnek tekinthető királyi családok bemutatása is. A királynék társadalmi súlyáról ritkán szokás beszélni, de itt róluk is megtudhatunk egyet s mást – például hogy a főurak 1347-ben annyira féltek az özvegy anyakirálynétól, hogy nem mertek az akaratával szemben ítélkezni.

Luxemburgi Zsigmond (Pisanello, 1433. k.)

Luxemburgi Zsigmond (Pisanello, 1433. k.)

Az Anjou-királyok és koruk bemutatása után hasonló terjedelemben és szemszögből foglalkoznak a történész szerzők Luxemburgi Zsigmond fél évszázados uralkodásával. Itt viszont, Köszönhetően az aktív külpolitikájának, újabb megvilágításban együtt láthatjuk a magyar és nemzetközi eseményeket. Fontos és érdekes a konstanzi zsinatról szóló fejezet – amelyet azért hívtak össze, hogy megszüntesse a nyugati egyházszakadást (szkizmát), javítsa a meglazult egyházi fegyelmet, és hogy a helyreállítsa a hitegységet. Zsigmond nem mindennapi diplomáciai tehetségéről kapunk képet, szintén szépen illusztrálva. Ide kívánkozó érdekesség az a freskó, amely a lombardiai Castiglione Olona kápolnájában látható. Az 1435-ben készített freskón Zsigmond király mellett álló fiatal alakról a helyiek úgy tudják, hogy az Hunyadi Jánost, Zsigmond törvénytelen fiát (!) ábrázolja. Ez érdekes megvilágításba helyezi a történészi körökben eddig elfogadott véleményt, miszerint ezt a történetet Mátyás utasítására kezdték terjeszteni, így igyekezvén neki méltó őst találni. Ennek alapján legalábbis azt lehet feltételezni, hogy a pletyka már Zsigmond életében elkezdődhetett.

A könyv nagyon szép album, hasznos olvasmány és izgalmas, hiánypótló tanulmány egyben. Továbbá remek ajándék a történelmet szerető olvasók számára. És képes megfogni azokat is, akik eddig idegenkedtek az »unalmas régmúlttól«. Mert egyáltalán nem unalmas…

Adatok: A könyv fülszövege

Bertényi Iván – Szende László: Anjou-királyaink és Zsigmond kora

Officina ’96 Kiadó, 2011