Nincs bocsánat! – Riportfilm Biszku Béláról

Írta: borlac

A neten kering az 56-os események utáni megtorlások idején hatalmon lévő belügyminiszterről, Biszku Béláról egy riportfilm, Bűn és büntetlenség a címe. Már maga a téma is nagy port kavart, készítésének körülményei is hagytak némi kívánnivalót maguk után, és az a kérdés is felmerült, hogy közönség elé vihető-e egyáltalán, vagy személyiségi jogokat sért.

Biszku Béla 1961-ig volt belügyminiszter, aztán miniszterhelyettes lett. Azt a bizottságot vezette Kádár megbízásából, amelyik a Rákosi-rendszer koncepciós pereit vizsgálta felül. Szóval lett volna alkalom a szembesülésre azzal, hogy az 56 utáni perek mily kevéssé különböztek a Rákosi korétól.

A Biszkuhoz egyébként csellel bejutó filmesek a kamerát fegyverként használva akarták a volt politikust vallomásra és megbánásra kényszeríteni. Csakhogy van itt még valami.

Többször tűnt úgy, mintha az Esőember kérdezne. Mert ha valaki a riporteri szakmát választja, akkor alapvető feltétel, hogy tudjon szépen artikulálva, érthetően, világosan fogalmazva beszélni. Ne tegye a kezét beszéd közben a szája elé. Vagy legyen olyan egyénisége, ami mindezt ellensúlyozza. Legyen mindent elsöprően felkészült, ne zavarodjon bele a mondanivalójába. Értse, hogy mit kér számon.

Ha az volt a cél, hogy ezzel a filmmel lejárassák, sarokba szorítsák a volt belügyminisztert, ez nem sikerült. Sőt „Béla bácsi” végül szimpatikus, joviális, 90 évét meghazudtolóan friss, szellemileg teljesen ép, humoros embernek tűnt.

A készítők Biszkun kívül megszólaltattak történészeket, jogászokat, jogtörténészeket, egykori politikusokat és volt elítélteket, akik nyilván más-más szemszögből láttatták az akkori eseményeket, ok-okozati összefüggéseket.

A legmegdöbbentőbb Fónay Jenő, egykori halálraítélt szereplése volt. Minden egyes mondatán, gondolatán, rezdülésén látszott, hogy újra átéli azt, ami vele történt. Elmesélte, hogy az egyik tárgyalás szünetében az ölében ült kétéves kislánya. Egyszer csak odament hozzájuk az ügyésznő, és csokit akart adni a kislánynak, de a kislány azt mondta: nem kell, az apukámat add vissza! Ezek után gusztustalannak tartom, hogy éppen az ő részvételével imitálták a kivégzést. Biztos jópofa ötlet volt felpróbálni a kötelet, és Fónayval kirúgatni a falépcsőt? Ez az ember többször a sírás határán volt, sőt azon túl is!
Nem ezt a szerepet érdemelte volna a filmben.

Vicces(nek szánt) jelenetekben egyébként sem volt hiány. Mórotz Kenéz pszichológus beszélt éppen Biszkuról, amikor beúsztatták az érintett bólogató fejét. Vagy amikor háromszor is elmondatták vele ugyanazt, különböző ruhákban, ide-oda ugrálva a helyszíneken. Pont, amikor azt vártam, hogy egyetlen vágás nélkül figyelhessem az arcát, a mimikáját, a testbeszédét – elbohóckodták.

Több mélypont is előfordult a filmben. A riporter lány próbálta számon kérni, hány élet ment tönkre, kiindulva a halottak számából, de még a kettőt a néggyel sem sikerült beszoroznia. Ugyancsak őt tette helyre „Béla bácsi” jóindulatúan, atyai módon, amikor kijavította, hogy 1848–49-ben nem forradalom, hanem szabadságharc volt, illetve Magyarországon soha nem volt kommunizmus, hanem szocializmus. Azért ezt illett volna tudniuk a film készítőinek. Az akkori alapállás szerint ugyan a szocializmus egy átmeneti időszak volt a kommunizmus eléréséig, amikor majd „mindenki képességei szerint dolgozik, és mindenki igényei szerint részesül a javakból”, de odáig nem jutottunk.

Ezt a valóban érdekes témát sikerült dilettáns módon feldolgozni. Igazán sajnálom. Ugyanis Biszku Béla az utolsó tanúja annak a korszaknak. Ezek után nyilván teljesen visszavonul, tehát nem tudjuk meg, pontosan mi is történt egykor. Az interjúsorozat során Biszkut nem sikerült rávenni, hogy kérjen bocsánatot múltbeli tetteiért. Pedig a két filmes ezért vágott neki, ezt akarta kicsikarni. El is hangzott a filmben, hogy ez lett volna az igazán jó befejezés.

Nem mentem fel tetteiért Biszku Bélát. Csak nagyon halkan kérdezném meg: ha a végén megtörik, meghajol a riporterek ész(?)érvei előtt, és mégis bocsánatot kért volna, akkor mi van? Győz Novák Tamás és Skrabski Fruzsina? Bele sem merek gondolni, milyen film született volna, ha egy Michael Moore kaliberű riporter kezébe kerül a téma – és vele „Béla bácsi”. Mert ezzel a filmmel még egy gyilkosság esett meg. Szakmai.

Novák és Skrabski megölt egy nagy témát. Ez szintén visszafordíthatatlan. Erre sincs bocsánat.