Negyvenes hal a vízben | Lackfi János: Élő hal

Posted on 2011. november 25. péntek Szerző:

0


Írta: Szeifert Natália

Lackfi János: Élő halA líráról annyival nehezebb írni, mint a prózai művekről, amennyivel nehezebben vesz ma kézbe az olvasó egy verseskötetet egy regénynél. Főként akkor nehéz, ha a cél az, hogy elmondjam: kedves olvasó, bátran tedd meg, olvass verset, Lackfi Jánossal nem lesz nehéz dolgod. Hogy miért? Mert nagyon könnyű őt megszeretni. Nem véletlen, hogy ő az egyik legnépszerűbb írónk, számos verses-, prózai, mesekötettel a háta mögött.

Talán szokatlan, hogy egy kortárs költő – aki még csak idén ünnepli negyvenedik születésnapját – gyűjteményben adja közre verseit (2004–2010), ugyanakkor egészen praktikus. A szerző elmondta egy interjú során, hogy ez tudatos döntés eredménye. Úgy látta jónak, ha nem ad ki évente, kétévente egy-egy vékonyabb kötetet, inkább összegyűjti, rendszerezi a költeményeket. Hát nem olvasóbarát hozzáállás? Ezzel szinte végtelen lehetőséget ad a kezünkbe, úgy forgathatjuk az Élő halat, ahogy kedvünk tartja.

Ha tetszik, olvashatjuk, mint egy regényt, amely kilenc verses fejezetből áll. Amelyben a Mária tér-bluestól eljutunk a Költészet idejéig. Habár a forma és a hangvétel széles palettán váltakozik, minden egyes szakasz félreismerhetetlenül lackfis, s még a legkomorabb témájú versben is ott bujkál egy kis önirónia, s valamiféle összekacsintás.

Mindez talán a szerző mély hitéből adódik, amit szerencsére nem tol előtérbe, nem ír klasszikus értelemben vett istenes verseket. Hitét inkább a megpróbáltatásokban védőpajzsként, a mindennapokban alapkőként használja. Ő maga idézte valahol Pilinszkyt: „Költő vagyok és katolikus” – mondta. Ám, ha ebből az irányból szeretnénk közelíteni a versekhez, megtehetjük. Maga a hal is, mint szakrális jelkép újra és újra feltűnik (például az Origó című versben, ahol „kétszázötven dékagramm” haltól is mindig jól lehet lakni). Egy nagyon mai, mégsem bárgyú vagy lapos, a hétköznapokban létező hitről olvashatunk, az őszinteség állandójával megszorozva.

A kötet nagyon jól működik korlenyomatként, ahol Három plázaetüdnek is van hely (Plaza Balassi, Plaza Kosztolányi, Plaza Salsa) vagy éppen gyengeségből adódóan már megint Röppen a spangli. Nézzük a világunkat, hazánkat, városi életünket a fiatal értelmiségi szemén keresztül, aki egyszerre író-költő, szerkesztő, családapa (igen, öt gyermeke van!), ráadásul Házas és meztelen. Nem az elefántcsonttoronyból filozofál, nem választja le magát a társadalomról, nem menekül a versbe, és a verssel egy absztrakt világba, hanem a közlés eszközeként használja.

Az Élő halat olvashatjuk úgy is, mint kirándulások sorozatát. Akár térben indulunk el a panellakás erkélyétől a benzinkúton, plázákon, Rezervátum című szakaszon át a Kórházig, akár élethelyzetekbe kirándulunk. A magányos fürdőszobából, „a vers kádnyi teréből”, a házasság kisebb-nagyobb pillanataiba, gyerekkorba a nagymamához, felnőttkorba a költői lét problémái közé.

Körutazást teszünk időben, az Újjászületés című szakaszban.

A századok hangján számos parafrázissal idézi meg Lackfi a magyar irodalom sarkpontjait, nagy alakjait. Az Ómagyar Mária-siralom parafrázisával kezdve (ami a Nyelv híján való siralom címet kapta), összefuthatunk Janus Pannoniusszal, Petőfivel, Kölcseyvel, Nagy Lászlóval, sőt Faludy Györggyel is.

Lackfi János - Fotó: Bárdos Júlia

Lackfi János - Fotó: Bárdos Júlia

A kortárs remix a jelenkori pályatársak előtt tiszteleg, vagy ahogy Lackfi mondja: „Bóbita körbetáncolja a mai magyar költészetet”. Körbe bizony, többek közt Térey Jánost, Szabó T. Annát, Tóth Krisztinát, Kemény Istvánt, Peer Krisztiánt.

A könyv hátoldalán maga a szerző adja meg a választ arra a kérdésre, hogy miért éppen Élő hal? „Hát mert élek, akár hal a vízben” – írja. Ebben a kötetben pedig nemcsak él, de lubickol a sokszínűségben. Érdemes belecsobbanni.

Olvass bele: Versek a kötetből

Adatok: A könyv fülszövege

Lackfi János: Élő hal – Versek 2004-2010

Helikon Kiadó, 2011