Sikamlós Jim kalandjai | Harry Harrison: A rozsdamentes acélpatkány

Posted on 2011. november 17. csütörtök Szerző:

0


Írta: Hepper Richárd

Harry Harrison: A Rozsdamentes AcélpatkányTúl vagyunk a második évezred közepén. A dolgok messze jobban alakultak, mint Orwell, Huxley, Herbert vagy akár Heinlein elképzelte. A bolygók nagy része leküzdötte problémáinak jó részét, általános a békés, polgárosodott felemelkedés. Nagy ritkaság, ha van egy kirakatbetörés, áruházi tolvajlás, esetleg köztulajdon-rongálás.

„Agyonszervezett, mesterkélt társadalmunkban körülbelül ez a bűnözés teljes skálája. Legalább a kilencvenkilenc százalékáé. Az az utolsó, létfontosságú egy százalék tartja életben a rendőrségeket. Én vagyok az az egy százalék, meg még egy maroknyi fickó, szétszóródva a galaxisban. Elméletileg nem is létezünk, ezért nem is működhetünk – persze megtesszük, amit lehet. Mi vagyunk a társadalom falborítása mögött a patkányok. A korlátokon kívül és a szabályok ellenére tevékenykedünk. Amikor a szabályok enyhébbek voltak, a társadalomnak több patkánya volt. Az öreg faházakban is több patkány élt, mint a későbbi korok betonkockáiban. Azért azokból se hiányoztak! A társadalom most vasbeton és keményacél. Alig akad rés az illesztések között. Patkány legyen a talpán, aki megleli őket. Ebben a közegben csak acélpatkányok boldogulnak.”

James Di Griz, más néven Sikamlós Jim, számtalan bolygó rendőrségének vágyott, ám utolérhetetlen célpontja. Mindegy, mit gondoltál ki, ő már valószínűleg rég rájött, megtette az ellenlépéseket, és még arra is jutott ideje, hogy a te ujjlenyomatodat hagyja a kilincsen. És valami teljesen más személyleírással áll máshol, mint keresnéd. Mesterbűnöző, akinek egy áruházlánc kifosztásánál a legfőbb problémája: az elrabolt pénz kamionnyi mérete, tömege. Saját szabályai közt azonban az első: soha nem gyilkol. Tanúja ennek számtalan biztonsági őr, akik hánytató-, könny- vagy altatógázának hatásával voltak elfoglalva, míg a tettes vidáman (és gazdagon) távozott.

Jim épp a rakományravaló pénzzel parkol az áruházban, ahonnan elvitte – ki keresné pont ott? – mikor beüt a mennykő. Életében először megtalálták. Egy városnyi rendőr, egy szakasz katona és néhány tonna műszaki berendezés, mind őt akarja elkapni. E célból lőnek mindenre, ami kicsit is hasonlít rá, míg hősünk zokniban oson pár méterrel a felfelé tartó katonák háta mögött. Az első nyitva hagyott ajtón túl azonban kínos meglepetés vár rá, a csillagközi Különleges Testület főnöke fogadja gratulációját a gondos – és sikeres – csapdáért, amit személyesen neki szerveztek. A várt pszichokorrekció helyett azonban hamarosan egy kiképzőközpontban találja magát, ahol tudását a Galaxis javára, valódi, gyilkos hajlamú bűnözők ellen vetheti be. Kiképzése akkor szakad meg, mikor egy unalmas, adattárolóban töltött este ráébred, hogy a festői Cittanuovo világán kereskedelmi hajó címke mögött épp most építik meg az elmúlt ezer év leggyilkosabb hadi űrszekerét.

fehér patkányHa most bárki azt hiszi, lelőttem a poént, akkor téved. Hamarosan hősünk legkisebb gondja a két személy által vezetett harci bárka sorsa lesz. Egy másik bűnözőzseni hullákkal díszített nyomát követi, míg tőle a Különleges Testület vezetője, az egykori top-bűnöző, Harold Peter Inskipp szeretné megérdeklődni egy űrhajó, némi felszerelés, és egy bank készpénzállományának jelenlegi pozícióját. A nyomok a félfeudális világból komótosan kikapaszkodó Freibur anakronisztikus bolygójára vezetnek. Itt hősünket néha lelövik, máskor személyiséget, és hullák lábcéduláit cseréli, hercegeket manipulál vagy nyakon önt egy merevrészeg királyt az udvari fogadáson. A végkifejletet még csak sejteni is alig lehet…

Harry Harrison 1961-ben kiadott könyve az Acélpatkány-sorozat első darabja. (Az eddig utolsó, tizenegyedik kötet tavaly jelent meg The Stainless Steel Rat Returns címmel.) Magyar nyelvre először 1989-ben fordították le, második része (A rozsdamentes acélpatkány visszavág) 2004-ben jelent meg; első heti fizetésem egy részét a könyvesboltban marasztalta. A giccsesnek ható cím megtévesztő, a könyv hihetetlenül jó. Műfaja sci-fi, de messze túlnyúlik a műfaj határain. Detektívregénybe illő dupla- és triplacsavarok, elmeháborús szópárbajok éppúgy megtalálhatóak, mint részletesen és profizmussal megírt akciójelenetek vagy kalandregényszerű megoldások. Észre sem vesszük, máris részeseivé válunk Di Griz morális fejtegetéseinek, nézzük a komoly társadalomkritikával leírt bolygók belső rendszereit – és teljesen hitelesnek érzünk mindent. Széntüzelésű robot tipeg be a szobába egy beszélgetés közepén, az íróval együtt rökönyödünk meg, majd egy mondatnyi gazdaságtan, és máris kiderül, hogy az „ezer éve elszigetelt bolygót csak fokozatosan lehet visszaédesgetni a galaktikus kultúrába, különben több kárt okoznánk, mint hasznot”. Kapnak vezérlőegységet, a többit meg fejlesszék ki. De a Szenzáció című szennylap is élethűen hozza egy mai bulvárlap külsejét-belsejét.

Profi a technikai, társadalmi, morális részletek szempontjából, és sehol sem lehet hibát találni. Q kütyüi csak bő tíz év múlva mentik majd meg James Bond életét, ám Di Griz ruhája már a regény születésének idejében osztja szét a lövés erejét a teljes testfelületen, rádióvezérelt füstbombákkal játszik kámfort, rutinszerűen iktat ki videopoloskákat. Sehol egy lyukvezérelt agyközpont, sem mechanikus vezérlés.

Társadalomismeret: ismét jeles. Cittanuovo leírása hibátlan, az ellenzék befeketítetésén fáradó elnökkel, mamutméretű bürokráciával, ahol ha egyenruha van rajtad, már csak igazad lehet. Freirbur pedig maró jellemrajz egy feudális társadalomról. A király alkoholista (bár jó etimológus), a felesége csapodár, az udvarhölgyek javarészt 16:9 arányúak, a hercegek IQ-ja konvergál a nullához. A király unokatestvére puccsot szervez, dől belőle a begőzölt-gőgös korlátolt propaganda, és olyan szinten drogos/piás, hogy „még a lélegzésétől is illuminált állapotba” kerül bárki a szobájában.

A jellemrajzok ugyancsak ülnek. Szinte magunk előtt látjuk a vadonban élő vadász-csónakost, és úgy megutáljuk a lányfuttató, műhibaperben elítélt orvost, hogy szívből örülünk, mikor fejét leszegve felszáll az űrhajóra. És minden főszereplő komoly jellemfejlődést mutat, egészen az utolsó oldalig.

Az akciójelenetekkel kapcsolatban: a könyv vagy 35 évvel megelőzi a filmipart. A kamerák figyelnek, a lehallgató frekvenciákat zavarjuk, az ellenfél gondolkodik, a mérgezett tőrön lévő anyag pedig bőrön át is halálos. Gyakori az emberi természet gyarlóságainak kiaknázása, a social engineering. Jim álcázásként flörtöl a stewardessel, míg az skatulyába rakja, a rendőrök és katonák sakkfigurákként mozognak az értő kezekben. Nagyon jól kidolgozott, hiteles részletek, eltalált ritmus, mesteri játék a hangulattal. A legjobb befejezés esélye a regény utolsó lapjain szabályos exponenciális ívet ír le, míg az utolsó bekezdéshez nem érünk. Sehol, semmi nem hat mesterkéltnek.

Harry Harrison

Harry Harrison

Ráadásul az egészet átjárja a 60-as évek levegője. Individualizmus, egyenruha-, háború- és diktatúraellenesség, némi antiszocialitás a társadalom peremének mindkét oldalán. Mindez úgy, hogy nem csap át ártó devianciába, áthatja a szabadság és az élet feltétlen tisztelete. A kor stimulánsai egyensúlyban vannak, Di Griz szivarozik, nem veti meg a jóféle Szíriai Párduckönnyet, sőt pszichotikus szerrel őrül meg, ha kell (félelmetesen leírva), de alkoholista, drogos csak negatív szereplő lehet. Jim filozófiai bűnöző, becsületes zsivány, csak szurkolni lehet neki. Angelina pedig…, de miért lőjem le a poént?

A könyv végig, az utolsó kis mozzanatig nagyon igényes, mégis természetes. Számos könnyű műfaj, kor és tudomány legjobb elemeiből áll össze, de annyira egyben van, hogy észre sem vesszük. Csak pörög a történet, ízt ad a humor, élnek a szereplők, az egyik legpozitívabb, legemberibb jövőképben, amit valaha olvastam. Örök kedvenc, századszorra olvasva is.

Nehéz hibát találni egy olyan műben, amit egy zseniális író úgy írt meg, hogy ne legyen benne hiba. Főhajtás, tisztelet, elismerő vigyor.

Adatok: A könyv fülszövege

Harry Harrison: A rozsdamentes acélpatkány

Szukits Kiadó, 2004