Egy másik Esőember | Dan Gordon: Esőember – Belvárosi Színház

Posted on 2011. november 8. kedd Szerző:

0


Írta: Bedő J. István

Kulka János, Nagy Ervin

Kulka János, Nagy Ervin

Nincs ember, aki ne valamilyen prekoncepcióval jönne erre az előadásra. Vajon milyen lesz Kulka János, vajon milyen lesz Nagy Ervin?

Próbáltam kisöpörni én is magamból mindazt, ami a film (naná, hogy sokszori) megnézése után bennem maradt. Még ha mondatról mondatra hallom is belül, epizódról epizódra ismerem fel a történetet, és vetem össze a korábban megismert változattal.

Kezdjük talán az autizmussal. A könyv/film/dráma egyetlen alakba sűríti össze az autisták számos – mondjuk így: egymással össze nemigen férő – jellegzetességét. A darabban is említett Asperger szindrómás autista közérthetőbb megjelölése: ’idiot savant’ azaz eszes/zseniális idióta. És ez a politikailag nem korrekt megnevezés egyáltalán nem sértő szándékkal született: a zárkózott, megközelíthetetlen, ugyanakkor a valamiféle szűk területen szélsőségesen gazdag ismeretanyagot felhalmozó embert nemigen tudták hova tenni.

Persze egyetlen autistában nincs is meg minden pozitív(nak felfogható) képesség, mint a Rainmanben. Vagy számlál, vagy zenél, vagy olvas (bármit, akár telefonkönyvet), és emlékszik mindenre. De bizony nagy tehertétel a szülőnek, aki érzelmet, kontaktust nem vagy csak nagyon korlátozottan kap, viszont tűri a dühkitöréseket, a közösségnek (ház, utca, falu, óvoda, iskola – a sor folytatható), amelyik ritkán tudja, mit kezdjen a skatulyába nem gyömöszölhető egyéniséggel.

Ma sem sokkal jobb a helyzet – mármint az osztályozást tekintve, a gyógyításról nem is beszélve, hiszen autistának lenni nem betegség, hanem állapot. Nem gyógyul, legfeljebb (jó esetben) idomul valamennyire a világhoz. De az autisták elfogadottságért rengeteget tett Dan Gordon könyve. Meg a film meg a darab.

Esőember - Kulka János - Fotó: Földházi Balázs

Kulka János - Fotó: Földházi Balázs

Kulka János Raymond Babbittje nagyon pontos autista. Ez a Raymond az Aspergeresek felső határához van közel, már az író szándéka szerint is, mérsékelten kommunikál a környezetével. Ahogy a pszichiátere (dr. Bruener: Garas Dezső/Kézdy György bölcs és rezignált öregembere) mondja: „Elég jól kezelhető. Reagál a kérdésekre.”

Csak éppen egyszerű döntéseket sem képes meghozni. Néha ránéz arra, aki szól hozzá. Ettől még picit hitelesebb is, mint Dustin Hoffmanné. Kulka az autisták egyik jellegzetes szokását, a kényszeres mozgássorozatot vette át az általa megfigyeltektől, jobb kézzel állkapcsa bal oldalát dörgöli meg. Mintha biztonságot adna, hogy meggyőződik róla: a helyén van. De a saját szabályrendszerétől nem tántorodik el. Illetve… amikor elfogadja Charlie-t. És ez már a dráma része… Sőt maga a dráma.

Charlie Babbit (Nagy Ervin) számára szörnyűséges rejtvény a felnőtt fivér, aki a semmiből csöppen elé, és csak a baj van vele. Pedig a látszat szerint felnőtt, és nem is egészen hasznavehetetlen.

Nagyon finom szálakkal szövődik valamiféle kapcsolat a két testvér között. Elhisszük Nagy Ervinnek, hogy megkedveli ezt a különleges emberpéldányt. (Tekintsünk el most a szájbarágós fogmosó jelenettől, ami a testvéri viselkedés nyomatékosítását szolgálta volna: roppant olcsónak tűnik. Egyszer már jót nevettünk egy hasonlón az Ikrek című filmben. Ez most csak azoknak nem kínos, akik eddig nem látták Schwarzenegger és De Vito ikerpárját.)

Bár hatásvadásznak tűnik, mégis gyönyörű és szívszorító a záró jelenet, amikor Raymond az előbb elhajolni készülő, majd a helyzetet megértő Charlie vállára hajtja nagyon lassan a fejét.

A színpadi változatban derül ki, mennyire súlytalanok a mellékszerepek – naná, hogy a két testvér meg az orvos viszi el a vállán az egészet –, Charlie barátnője, a Las Vegas-i revükurva, a krupié stb. – tulajdonképpen nem kapnak nagy fontosságot. Ez nem jelenti, hogy Cseh Judit, Urbanovits Krisztina, Simicz Sándor ne tenné jól a dolgát, de a darab szerkezete degradálja őket biodíszletekké.

Esőember - Kulka János, Nagy Ervin - Fotó: Földházi Balázs

Kulka János, Nagy Ervin - Fotó: Földházi Balázs

Viszont a gyorsan átvariálható, kevés elemből álló, funkcionális díszlet remekül működik.

Dan Gordon: Esőembere (Rain Man) a Belvárosi Színházban állandóan telt (pótszékes) házakkal megy. Érdemes interneten előre foglalni…

Fordította: Zöldi Gergely, jelmez: Cselényi Nóra, díszlet: Sebő Rózsa, rendező: Anger Zsolt

Interjú Kulka Jánossal: “Az volt a legjobb, amikor számoltad a fogpiszkálót”

Interjú Nagy Ervinnel: “Többen érintettek, mint amennyit beszélünk róla”

Posted in: NÉZŐ, Színház