Amatőr kiadás, profi irodalom | Bán Béla: Az esperes

Cserhalmi Imre |

Höhög, tolító, megcsihol, kalucsni, istráng, ándung, böngyör, köbölő léc, cinkanna, lonc – ilyen rég elfeledett (széles körben talán nem is ismert) szavakkal van tele ez a könyv, de persze ettől még nem lenne irodalom. Igazi regénnyé azzal válik, hogy Bán Béla megnyitja előttünk és izgalmasan ábrázolja egy 19. századi szatmári falu világát s benne természetesen a nyelvét is.

Azt hangsúlyozom, hogy természetesen. Ennek indoklására és forrásaként kevés, hogy a mai Szamoskér az ő egykori faluja, ahol ma is tisztelt,-szeretett személyként tartják számon. Kevés még az is, hogy valószínűleg az akkori lelkészpalást minden csatjáról, a tehénistállók minden szegletéről, a cséplőgépek működésének minden percéről hiánytalan ismeretei vannak, ezért tudja elképesztő részletgazdagsággal ábrázolni regénye tárgyi világát is. Ezektől a könyv még lehetne néprajzi leltár, szociográfiai jegyzőkönyv, tájnyelvi, település- és egyháztörténeti dokumentumgyűjtemény. Csakhogy ez a szinte áttekinthetetlen méretű tudásanyag az ő kezén regénnyé nő: mindössze hitelesíteni segíti, a keretét adja.

Ebben a keretben szeretni valóan gyarló és hősies, gondolkodó és maradi, lusta és talpraesett emberek élnek. És halnak. Mert még „háborítatlanul” pusztít a tüdőbaj, óriási a csecsemő- és szülőnő-halandóság. Nem nagyon ritka az analfabéta nő, vagy a folyó és lápi tó ölelésében küszködő faluban a Szamos áradása, amely a nagyon szegény, többnyire vályogból építkező embereket gyakran kényszeríti újjáépítésre. A nyomorgó magyar faluról Féja Gézától, Illyés Gyulától és másoktól igazán sokat tudhatunk, de ők mégiscsak messziről – sőt: városból – érkeztek, Bán Béla viszont ott élt, alulnézetből látta, ami alul volt. Ilyen módon és részben irodalmunknak ahhoz a vonulatához sorolható, amelyhez a honvédelmi miniszterként szinte minősíthetetlen, de íróként talán méltatlanul elfeledett Veres Péter is.

• Olvass bele!

A remekül megválasztott főhős, Kiss Bertalan paraszti származású, de a Teológiai Akadémiát kitüntetéssel végzett református lelkész, igazi első generációs értelmiségi, akinek öngyilkossággal végződött életében tragikus erővel munkál a meghaladott (de folyton utána nyúló) múlt, a hibátlan kötelesség- és hivatástudattal megélt, lelket-testet szinte felégető jelen, meg a jövő, amely bármennyire vágyott, sőt tervezett, még homályosan is alig sejthető.

A fafejű egyházi hierarchiával éppúgy meg kell küzdenie, mint a hívekkel, akiknek génjeibe égett a kisebbrendűségi érzés, a sokféle gyanakvás meg előítélet. Akik sunyi rosszindulatot éppúgy tudnak produkálni, mint erős ragaszkodást és hálát. Akkoriban Debrecentől a faluig még két napig tartott az utazás, a napi robot, a nélkülözéstől óvó rettegés éppúgy lekötötte az embereket, mint a templom és lelkésze iránti áldozatkészségük. Mintha minden így végzett ingyenmunkájuk kinyújtott kezük lenne az őket követő generáció, a jövő felé.

A kicsi falu rendkívül hitelesen ábrázolt protestáns lelkésze a magánélete romjain és vesztett csatáin túl is nagyszabású hőssé válik, akiben Bán máig érvényes, mert a korát megelőző modern embert jellemez és formál.

Számtalan magánkiadásban megjelent művet olvastam akár csak az utóbbi tíz évben is. Sokukról eleve tudható volt, hogy miután alkotójuk és szűk családi-baráti körök számára örömforrásként szolgáltak, ezzel be is teljesítették funkciójukat. De olykor mérgelődtem, hogy szűk körben maradásra kényszerültek, holott nagyon is méltók lettek volna hivatásos kiadók figyelmére, s ami ezzel jár: terjesztési lehetőségeire.

Bán Béla és regénye e kevesek közé tartozik. Kiváló jellemformálás, cselekménybonyolítás, ritmusérzék, kiérlelt stílus, szóval erős olvasói élmény. Addig is, amíg felfedezik a profi kiadók (amelyeket sajnos sohasem keresett meg), legalább nívós filmrendezők figyelmébe ajánlom.

A borító, a tördelés és a tipográfia Hanák Katalin ugyancsak profi munkája.

Bán Béla: Az esperes
A szerző magánkiadása, 2019
ISBN 978 615 004 2497