„Ha választani kell, Pierre Anthon vagyok” | Beszélgetés Janne Tellerrel

Írta: Szeifert Natália

A XIX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál egyik díszvendége a dán Janne Teller. Magyarországon a Scolar Kiadó jelentette meg a Semmi című ifjúsági regényét, amely világszerte bestsellerré vált. A közvetlen és barátságos írónőt kérdeztem gondolkodásról, írásról, fiatalokról, felnőttekről, és persze elsősorban világhírű ifjúsági regényéről.

Nagy örömömre szolgál, hogy Budapesten beszélgethetünk, és az olvasók is találkozhatnak majd önnel az idei Könyvfesztiválon. Járt már korábban Magyarországon?
Igen, két évvel ezelőtt, egy konferencián vettem részt. A Könyvfesztiválon most leszek először.

Nálunk tavaly jelent meg a Semmi című könyve, és nagy sikert aratott. Más országokban milyen visszhangja volt?
Általában jól fogadták. Összességében azt mondhatom, hogy nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam, érdekesnek tartják, szeretik. Persze mindig vannak páran, akik elutasítják. A megjelenést követő első években nagyon nagy volt az ellenállás a könyvvel kapcsolatban. Az volt az általános vélemény, hogy a fiataloknak nem is szabadna elolvasnia.

Azt olvastam, hogy Dániában – az iskolákban legalábbis – be is tiltották. Szerzőként ezt hogyan élte meg?
Egyszerűen sokkolt! (nevet) Számomra ez egy természetes történet volt, nem provokálni akartam vele. Nincs benne káromkodás, szexualitás, és nincs benne erőszak. Illetve ami van, az nem úgy jelenik meg, ahogy a fiatalok például a bűnügyi történetekben vagy akár thrillerekben találkoznak vele. Azt gondolom, hogy sokkal több erőszakkal, vulgaritással, szexualitással találkoznak a mindennapjaikban, amikor televíziót néznek, vagy interneteznek, mint a könyvemben.

Ez után a negatív fogadtatás után, mit gondol, minek köszönhető az a hirtelen fordulat, hogy a Semmi komoly elismerésben* részesült, sőt az iskolákban kötelező olvasmánnyá tették? [*Dán Kulturális Minisztérium Legjobb Gyerekkönyv-díja, 2001]
Ez engem is nagyon meglepett! (újabb nevetés) Mostanra már Dániában a fiatalok nyolcvan százaléka olvasta, és a három, az iskolákban a vizsgák során leggyakrabban használt könyv közé került. Ennek természetesen nagyon örülök, de egyáltalán nem számítottam rá. Ahogy arra sem, hogy ilyen óriási nemzetközi bestsellerré válik, több országban is kiadják majd, méghozzá sikerrel. Számomra persze a Semmi egy nagyon fontos könyv, nagyon fontos gondolatokat közlök benne, tehát természetesen szerettem volna, ha minél többen olvassák. De ez a siker valóban meglepett.

A visszajelzéseket figyelve azt látom, hogy sok felnőtt is olvassa, de a fiatalok, főleg a tizenévesek körében sikeres igazán. Kifejezetten ennek a korosztálynak írta?
Eleinte valóban a 13-17 éves korosztálynak szántam a könyvet, a felnőtt olvasók később csatlakoztak. Ha mostanában elmegyek egy felolvasásra, azt látom, hogy a közönség nagy része felnőttekből áll. Persze lehet, hogy ez annak köszönhető, hogy a felnőtt olvasóim egyszerűen többen vannak. Hiszen a többi könyvem elsősorban felnőtteknek szóló regény. Tulajdonképpen csak ez a kettő, a Semmi és a Magyarországon most megjelent Ha háború lenne nálunk az, ami kifejezetten a fiataloknak, kamaszkorúaknak szól. Ez a korosztály sokkal kevésbé gondolkozik szerteágazóan, mint a felnőttek. Tehát, ha elkezdenek egy gondolatmenetet, azt mindenáron végigkövetik, és ezt várják el egy könyv esetében is. Ilyen szempontból fiataloknak írni egyfajta kihívás is volt számomra. Szigorúan tartanom kellett magamat ahhoz, hogy bizony a végére kell járni egy-egy felvetett témának. Ez a fajta nyitottság, következetesség teszi talán érdekessé a fiataloknak szóló könyveimet a felnőttek számára is.

Amikor a Semmit írta, volt-e valami olyan körülmény, ami miatt ezt a komoly és nehéz témát, az élet értelmének keresését kifejezetten aktuálisnak érezte?
Igen. A saját életemben éppen egy nagyon sötét időszakon mentem keresztül. Ennek során tulajdonképpen bennem vetődtek fel azok az alapvető kérdések, amiket a Semmi is körüljár. És akkor vettem igazán észre azt is, hogy a fiatalok értékrendjében valami eltolódott. Egyre inkább csak a pénz, a hírnév, a felszínes dolgok fontosak a számukra. Akkoriban kezdtem ezzel komolyabban foglalkozni.

A szöveg beszélője, Agnes egyes szám első személyben szólal meg. Az olvasó ilyenkor feltételezi, hogy a szerző részben azonos az elbeszélővel. Ön kivel azonosul a Semmiből?
Ó, semmiképp nem Agnesszel! Ha választani kell, inkább Pierre Anthon vagyok. (nevet) Magam is ilyen kíváncsi, kétkedő gyerek voltam. Agnes személye viszont a könyv szempontjából igen fontos. Ő egy olyan átlagos karakter, aki nem a legcsinosabb lány az osztályban, nem is a legokosabb vagy legügyesebb, szóval nem tartozik a kiemelkedő figurák közé ebben a közösségben. A történetnek szüksége volt egy semleges, majdnem a puszta megfigyelő szerepében feltűnő karakterre, aki nem kerül bele olyan szinten a történetbe, mint a többiek. Viszont abban nem vagyok biztos, hogy én egyáltalán kedvelném-e ezt az Agnest… Éppen a hidegsége miatt nem szimpatikus.

Ezek szerint a könyv szereplői egyáltalán nem azonosíthatók be a való életből senkivel?
Így van. A Semmi figurái egytől egyig kitalált kamaszok, habár a tulajdonságaikat nyilvánvalóan az életből vettem.

A Ha háború lenne nálunk című kis könyvét – amely egy útlevélhez hasonlít – a magyar olvasók mostanában vehetik kézbe. Ez szintén olyan fikció, ami mélyen elgondolkodtat.
Igen, ezzel a szöveggel azt szerettem volna elérni, hogy mindenki egy kicsit beleláthasson a háborús emigránsok életébe. Ez olyan élet, amit mi nem élünk – és remélem, nem is fogunk –, de az irodalom remek lehetőség arra, hogy rajta keresztül élhessünk egy másik életet is. Az olvasás során új helyzetekkel ismerkedünk meg, belelátunk abba, milyen lehet másoknak nehéz – adott esetben igen szélsőséges – élethelyzetekben boldogulniuk. Elképzelhetjük azt is, hogy mi mit tennénk.

A két ifjúsági könyve nekem azt sugallja, hogy eltökélt szándéka gondolkodásra bírni a fiatalokat.
Amikor írok, akár felnőtteknek, akár kamaszoknak, elsősorban én magam gondolkodom, és én akarok a dolgok végére járni. A fiataloknak olyan könyveket próbálok írni, amilyeneket én szerettem volna olvasni, amikor tizenéves voltam. Olyan könyveket, amelyek felvetik azokat a kérdéseket, amelyek őket foglalkoztatják, ugyanakkor a felnőtteknek is gondolkodniuk kell róluk.

Most min dolgozik?
Eddig három felnőtteknek szóló regényt írtam. Amin most dolgozom, az szintén elsősorban nekik készül.

Kapcsolódó cikkek:

• Van. Mintha lenne. Nincs. | Janne Teller: Semmi
• Olvass bele a Semmibe!
• Semmi – fülszöveg
• Ha háború lenne nálunk – fülszöveg