Bedő J. István | Emlékezetem szerint az első hazai szótárregénnyel 1986-ben találkoztam. Lenyűgözött a technika, hogy a szótár (vagy lexikon, enciklopédia) rövidke cikkeiből hogyan áll össze egy teljes család/várostörténet. Emlékszem, el is gondolkodtam azon, milyen praktikus ez a dolog, hiszen így az írónak nem kell különösebben foglalkoznia azzal, hogyan fűzi össze alakjait és tetteiket, vagyis […]
szeptember 18, 2014 Írta: olvassbele
Richard a szörnyálarc nélkül lépett be az anyja szobájába, nem kopogott előtte, és azt sem mondta a nőnek, hogy kapcsolja le a villanyt. Besétált, a hintaszékben ülő nőre pillantott, majd a tálcára az ágyon. Ahogy sejtette, hozzá sem nyúlt. – Nem ette meg a sonkát – mondta. – Nem vagyok éhes. – El is felejtettem, […]
szeptember 18, 2014 Írta: olvassbele
Bedő J. István | Nem baj az, hogy a könyvnek nem ez volt az eredeti címe. Hiszen a switch átkapcsolást, átváltozást, átváltást jelent, de ezzel a címmel semmifajta könyvet nem lehetne eladni. A baj inkább az, hogy a magyar cím kissé félrevezető. Elmore Leonard figurái ugyanis egyáltalán nem született bűnözők. Viszont meglehetősen szórakoztatók. Két középsúlyú […]
január 27, 2012 Írta: olvassbele.com
Egyedi kalendáriumkiállítással indul a szegedi múzeumi évad: kétszáz éves almanachot, az ötvenes években propagandaanyagként használt Kincses Kalendáriumot és a szocializmus korának reklám kártyanaptárait is bemutatja a szegedi Fekete ház »Most múlik pontosan…« című naptárkiállítása. Az első, teljes évre szóló naptárak a 16. században jelentek meg. A kalendáriumok eleinte főként vallási ünnepekről és asztrológiai jóslatokról informálták […]
július 19, 2018 Írta: olvassbele.com
0