Tóth Zsuzsanna | Időnként röstelkedem, mivel a széles kortárs választékból (minden igyekezetem ellenére) egyeseket később ismerek meg, mint illenék. Így jártam Tallér Edinával – akinek a nevébe folyton belebotlottam, de könyve csak most került a kezembe. A Jóemberek című kötet pedig nem az első a sorban, mivelhogy a szerző előélete igen gazdag, többféle területen kipróbálta […]
július 9, 2024 Írta: olvassbele.com
Olyan, mint egy francia művészfilm kezdő képkockái, gondolja pár órával később Margit, úton a Kiskunság felé. Elmélázva ül férje mellett a kocsiban és gyönyörködik a tájban. Táskájából előveszi telefonját, beüti a biztonsági kódot. – Csinálok pár képet, ez nagyon szép! A férj egy pillanatra a nő felé fordul, de aztán gyorsan vissza, mert épp jön […]
július 28, 2022 Írta: olvassbele.com
H. Móra Éva | Kevés olyan címet tudok elképzelni, ami ennél is több bizonytalanságot sugallna. A vázlat fogalma eleve csak időlegest jelent, nem teljes, nem tökéletes, akár még változtatható is. Viszont meghatározott dologra irányul, célzott gondolatokat jegyez le, aki vázlatot ír. Nem így Mán-Várhegyi Réka új könyvének a címében: itt a fókuszált gondolatok helyett széttartást […]
április 16, 2022 Írta: olvassbele.com
● A Z E L F O G A D Á S R Ó L ● Bodó Viktória Booklány | Azt, hogy mennyire nincs tematizálva Magyarországon a gyerekvállalás választhatósága, mi sem jelzi jobban a könyv címénél. Nincs szavunk sem az angolban childfree – childless kifejezésekkel jól elkülöníthető, két nagyon különböző életformára, amit talán a gyerekmentes – […]
április 8, 2022 Írta: olvassbele.com
Fazekas Erzsébet | Idegen számomra (és bevallom: szinte taszít is) minden olyan könyv, amelyben a szerző saját kutatási eredményeit kívánja megismertetni remélt olvasóival. Ha csak annak a szűkebb körnek szánja, akik maguk is kutatják, oktatják vagy tanulják az őt foglalkoztató témát, akkor még rendben lévőnek találnám, s náluk bizonyára sikeres is lesz. A most olvasóink […]
április 8, 2022 Írta: olvassbele.com
Miért írok a tudatos gyermektelenségről? „Nincsen el nem rontott élet.” Ez a Goethének tulajdonított idézet sokszor felidéződött bennem e könyv megírása és az azt megelőző, majdnem egy éven át tartó kutatómunkám során. Például amikor az egyik interjúalanyom arról mesélt, hogy tizenhét éves koráig rendszeresen verte az apja, meg amikor valaki negyvenéves korára is az édesanyja […]
július 9, 2024 Írta: olvassbele.com
0