Orosz rulett? | Rácz Laura Rebecca: Tudatosan gyermektelenek

Fazekas Erzsébet |

Idegen számomra (és bevallom: szinte taszít is) minden olyan könyv, amelyben a szerző saját kutatási eredményeit kívánja megismertetni remélt olvasóival. Ha csak annak a szűkebb körnek szánja, akik maguk is kutatják, oktatják vagy tanulják az őt foglalkoztató témát, akkor még rendben lévőnek találnám, s náluk bizonyára sikeres is lesz. A most olvasóink figyelmébe ajánlott munkával kapcsolatban azonban egészen más a helyzet. Mert ennek témája minden anyától-apától született embert érint, nem is kicsit. Mert benne magunkról, döntéseinkről, világlátásunkról, céljainkról, vállalásainkról olvashatunk. Rácz Laura Rebecca nem laboratóriumi, nem elvont elméleti kutatást folytatott, hanem ’csak’ beszélgetett. De lehet-e ennél fontosabb, meggyőzőbb, főleg ilyen intim téma esetében?

A Tudatosan gyermektelenek megragadott, és nem is engedett el. Beszélgetéseibe az olvasó bevonódik, akár akarja, akár nem. A kérdéseket föltehetné ő is – magának és másoknak. A válaszok közül pedig sokat ő is mondhatna – talán még inkább gondolhatna.

Nem vagyok ugyan a szerző célközönsége – mivel sok évvel ezelőtt szabad akaratomból lettem anya (anya lettem – cserélem meg a szórendet, mert ez jobban utal az üzenet lényegére). Gyerekem lett, de sosem gondolkodtam azon, lehetne ez akár másképpen is. Föl sem merült, hogy akarom-e, tudom-e mit hoz ez a vállalás, mekkora terhekkel jár.

Megtörtént, láncszemekké váltam/váltunk az emberiség lánc(olat)ában. Csak egy pszichiáter tudná megfejteni, hogy mi zajlott akkoriban a tudatalattimban – ha zajlott bármi is. Persze, nem akarok csak az anyaságról beszélni, hiszen a férfiak biológiai öröksége is, hogy utódot kívánnak létrehozni. A többségük legalábbis. Ők azonban lényegesen könnyebben lépnek is ki az apaság kötelmeiből, ha úgy fordulnak a dolgok. De ez egy másik könyv témája. Nem véletlen tehát, hogy Rácz Laura Rebecca könyvében, ha kisebb arányban is, de férfiak is előadják a gyerekvállalásról vallott nézeteiket.

Ez a mű tehát rólunk és nekünk szól. Az itt megszólalt szereplők egy társadalmi kisebbség tagjai, de ők is mi vagyunk. Mert gyerekes anya/apa is belesuttoghatta/sírhatta a párnacihába szomorú éjszakákon: „Kellett ez nekem? Nem lett volna könnyebb kettesben maradni, esetleg egyedül élni?”

A könyv hiánypótló olvasmány, ráadásul igen érdekes. Amikor megismerjük egy csoport tagjai döntéseinek hátterét – magunkat is jobban megismerjük. És remélhetőleg, egyidejűleg megtanulunk empatikus beleéléssel – nem ítélkezve, pláne nem gyűlölködve – közeledni másokhoz, mások élethelyzetéhez.

Kedvet szeretnék csinálni mindenkinek az olvasáshoz, s ehhez talán a legjobb módszer, ha minden kommentár nélkül idézek a könyvből. Ezek muníciót adhatnak az elmélyedt gondolkodáshoz. Mert igenis van nő, aki nem akar anya lenni, s van férfi, aki jól megvan gyerek nélkül. De mindez ne legyen tabu vagy stigma! Legyen szabad róla nyilvánosan beszélni. Sokan gondolják, hogy ez megbotránkoztató, ezért aztán keveset tudunk a döntés indokairól. A hiányos tudás pedig előhívja a sztereotípiákat, a megalapozatlan (elő)ítéleteket.

• Olvass bele!

Többen névvel is vállalják nézetüket: „Miért gondolják, ha egy nő nem akar szülni, de belekényszerítik, gyerekének jó élete lesz? Miért vagyok önző, ha belátom, nem vagyok anyatípus, s ezért inkább nem szülök?” – fogalmazott Dukai-Szabó Zsuzsanna Olga (39).

„Egyetlen gyereknek sem volna szabad világra jönnie csak azért, hogy legyen” – gondolt a gyerek érdekére is Thury Eszter (43). Ugyanígy tett Járai Kira (42): „Attól, hogy  t u d o k  szülni, még nem feltétlenül  m u s z á j  szülnöm. A tudatos gyermektelenség lényegi eleme a tudatosság, ami egyben felelősséget is jelent.”

A névtelenségbe burkolózó többség elsősorban saját élete szempontját hozta elő: „Mind a karrierembe, mind a párkapcsolatomba évtizedes mennyiségű munkát fektettem. Mindkettő jól működik. A gyerek jelenléte a személyes teremben nemhogy nem tesz boldoggá, de gyakran kifejezetten irritál. Miért kellene feladnom azt, ami boldoggá tesz, olyasmiért, amire nem vágyom, nem motivál, s amit teherként élek meg” – mondja egy 32 éves LMBTQI aktivista.

„Úgy tapasztalom a környezetemben, hogy a nők maguknak szülnek. Egyedül gondoskodnak a gyerek mindenféle szükségletéről. Vannak mellettük férfiak, de minek? Minden a nőre hárul. A gyerek szétzilálja a szülők kapcsolatát. A férfi és a nő elveszti egymást, ők már csak apa és anya! Így is szólítják egymást, ami siralmas! Majd a férfi végül könnyedén megszerzi azt, ami intimitásban hiányzik neki – máshol!” (33 éves nő)

„Sokan önzőnek mondanak, amiért nem vállalok gyereket. Szerintem meg önző az, aki avval az elvárással teszi, hogy legyen, aki öreg korában majd gondozza őt.”

A szerző párokat is megszólaltatott. Nézzük az előző gondolatot egy 38 éves férfi szavaival: „én Zsuzsinak fogadtam örök életen át tartó hűséget, jóban-rosszban, nem egy még meg nem született gyereknek. S ha tudom, hogy van rá esély, hogy a kapcsolatot egy (ez a) kisember tönkreteheti, akkor inkább lemondok róla. Azért legyen, hogy majd ő pelenkázzon? Nem hiszem, hogy a gyerekemtől akarom elvárni, hogy ezt megtegye. Ez is önzés.” 36 éves párja még maximalista is: „Félek, hogy sem én anyaként nem volnék tökéletes, se a gyerekem nem lenne az. Elvégre, senki nem tökéletes. A kicsit is defektes gyerek miatt depressziós lennék, hogy nem olyat hoztam világra, akit elképzeltem.” Zsuzsi párja nagyon megértő: „Tudom, mi vagyunk a kisebbség, nekünk kell idomulni a többséghez. Nem akarok kilógni, viszont e nézettel a kisebbség vagyok. Az igazodás pedig óriási belső-külső küzdelmet jelent. Nem biztos, hogy jól döntöttünk, de evvel a kétellyel, bizonytalansággal simán le lehet élni egy életet. A gyerekvállalás orosz rulett. Szinte csak ismeretlen tényezők vannak benne.”

„Ha nem akarod megtartani, megkérdik, milyen nő vagy. Ha meg akarod tartani, senki nem kérdi, kész vagy-e a fogadására, hol fogtok lakni, miből tartod el. Nem vizsgálja egy teszt se, hogy adott nő alkalmas-e az anyaságra. Nem függő-e, neurotikus, pszichopata, labilis személyiség. Bezzeg kocsit nem vezethetek jogosítvány nélkül!”

„Mit gondoljak az olyan orvos (70 körüli reumatológus férfi) hozzáállásáról, aki látva ínhüvelygyulladásomat azt mondta, szüljek. Mert a terhesség annyira átrendezi a testet, hogy az mindenre jó.”

„Szeretnék gyereket, de nem akarok! A gyerekvállalásból a vállaláson van a hangsúly!”

„Nem azt kellene megindokolni, miért nem akar az ember gyereket, hanem inkább azt, hogy miért akar. A gyereket önmagáért kell vállalni! De ez nem mindenkinek való! Van, akinek nem adnak örökbe, mástól meg elveszik, mert nála nem jó a gyereknek. De sokkal gyakoribb, hogy nem emelnek ki olyan családból gyereket, ahol pedig láthatóan szenved. Csak nem veszi észre a társadalom. Amelynek tagjai minket elítélnek, hogy miért nincs gyerekünk!”

„Nem hoztam világra, így nem rontottam el egy másik ember életét. Erre büszke vagyok!”

„Szeretném, ha nem vádolnák magukat egyes nők, hogy rossz anyák. Pusztán azért, mert elfáradtak. Ezt felismerni csak akkor lehet, ha az ember kap levegőt – de nem kap, mert a gyerek 0–24 órás szolgálatot jelent. Nagy empátiával gondolok az anyákra” – mondja egy 33 éves középiskolai tanár, akinek elég a mások gyereke…

„Az emberek többsége azért vállal gyereket, mert nem jut eszébe az, hogy ne vállaljon” – fogalmaz egy szüleiben csalódott nő. Haragszik rájuk, mert ismerve személyiségüket, úgy látja, az ő felelősségteljes döntésük az lett volna, ha nem alapítanak családot. Akkor nem teszik boldogtalanná az ő gyerekkorát, s nem veszik el kedvét örökre a családtól, gyerektől.

A külföldi statisztikák szerint amúgy – ott, ahol adatokat gyűjtöttek –, a társadalom 1-2%-a nem vállal gyereket (szakszóval childfree). Egyes gyerektelenek így fogalmaznak: „Ha később meggondolom magam, ott az örökbefogadás esélye. Azt kellene népszerűsíteni, hogy nem feltétlenül kell mindenkinek szülnie. Sok az árva, családba vágyó (tegyük hozzá, talán mindhiába családra váró – FE) gyerek. Ha pedig gondoskodásra lesz szükségem, a gyereken megspórolt pénzen luxus öregotthoni ellátást fogok vásárolni magamnak.”

„Az élet célja s egyben értelme az, hogy kihozzuk belőle a legtöbbet. Akit boldogít az utód létrehozása (nem a technikája, a produktuma), s ha jó az eredmény, vigye tovább a fajt. Ám ez nem való mindenkinek! Sokféle módon lehet bárki a közösség hasznára. Avval is, ha gyógyít, épít, tanít, élelmiszert termel, szállít, ha feltalál, vagy ha a gép mellé áll.”

Az interjúkat esszék, tanulmányok követik. Itt olvashatjuk az általánosító megállapítást, hogy a gyerekmentesek legfőbb vágya a szabadság. A szerző szerint három pontban lehet összefoglalni a childfree jelenség okát: 1. az anyai ösztön hiánya (amit én inkább a szülői ösztön hiányának fogalmaznék át); 2. ragaszkodás a kényelmes, jól működő élethez; 3. sokak kérdése: ’erre a világra?’ – Tehát náluk nem okvetlenül lelki sérülés, gyerekkori trauma a fő ok, csak azt egyszerűbb mondani.

Rácz Laura Rebecca végül felteszi a nagy kérdést: miért jelenik meg a childfree téma kapcsán szinte szükségszerűen az agresszió? A pszichológus szakember úgy látja, hogy azért, mert „e témában ritkán van jelen a racionalitás, főleg a nem-gyerekmentesek részéről. Az ő reakcióik ui. emocionálisak, ami elutasítás, durvaság formájában ölt testet, épp úgy, mint a rasszizmus, a homofóbia esetén. Aki nem elfogadó, az a másságban egyféle fenyegetettséget (még inkább talán fenyegetést – FE) lát.”

És végül idézek egy igen-igen megszívlelendő tanácsot (a valódi kutatási projektekben ezt úgy mondják: ezt az üzenetet vidd haza magaddal):

„Találd meg magad, s légy boldog avval, ami mellett döntöttél!”

Rácz Laura Rebecca: Tudatosan gyermektelenek – Életutak, döntések
Partvonal Könyvkiadó, Budapest, 2022
388 oldal, teljes bolti ár 3999 Ft,
kedvezményes ár a lira.hu-n 3199 Ft
e-könyv változat 2799 Ft
ISBN 978 615 605 8867 (papír)
ISBN 978 963 609 0067 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Melyek a tudatosan vállalt gyermektelen életforma valós okai? Milyen út vezet az életre szóló döntéshez? Milyen bántások érik – akár családon belül is – a tudatosan gyermekteleneket?
Közel 900 visszajelzésből, 23 mélyinterjúból és szakértői megszólalásokból áll össze a kötet, amelyben az érintettek „nem mondhatták el senkinek, így hát elmondják most mindenkinek” életük legfontosabb döntését. Átfogó és nagyon őszinte képet kapunk a tudatosan vállalt gyermektelenség okairól, hátteréről, a családi viszonyokról, a döntés következményeiről és a nehézségekről, továbbá azokról az előítéletekről és diszkriminációról, amelyekben emiatt részük van a nőknek és férfiaknak – a stigmáról, amit a társadalom sokukra rásüt.
Ez az írás nem (csak) a gyerekvállalásról szól: rengeteg égető társadalmi kérdés, tabu, egyéni és szociális probléma, transzgenerációs elakadás, közéleti jelenség kerül benne felszínre, ami miatt több jelentésrétege is létezik.