Bedő J. István | A múlttal kapcsolatos mély kút gyakorta előkerül, még ha a kút fenekéről mostanában inkább elfeledett vagy elfeledni kívánt múltcserepek bukkannak elő. Vagy történetek, amelyek igazi fontosságát a történelmi távlat adja meg. Több mint hetven évvel a világháború után a milliónyi vendégből, aki enged Párizs vonzásának, aligha lennének túl sokan, akik tudják: […]
október 1, 2017 Írta: olvassbele.com
Hárságyi Margit | Tolvaly Ferenc egy világhírű, pécsi polgári család történetét dolgozza fel Égi zene címmel megjelenő új könyvében, melyben – hasonlóan a Zsolnay-kód című regényéhez – valós és fiktív elemeket ötvözve ír az orgonakészítő Angsterekről, akikhez idén több évforduló is kötődik, ezekhez kapcsolódóan a városban elindult a megemlékezések sora. 150 éve alapították az Angster […]
március 25, 2015 Írta: olvassbele
– Sol, azt hiszem, fényt láttam a kapunál. Geiber tudta, hogy felesége nem hisztérikus típus. Többek között azért csodálta az asszonyt, mert az mindig olyan nyugodt és kiegyensúlyozott volt. Éppen ezért azonnal felugrott a bőr karosszékből, amikor meghallotta a fenti szavakat, még a könyvet is kiejtette a kezéből, amit addig olvasott. Miriam tudta, mit kell […]
március 25, 2015 Írta: olvassbele
Kisantal Tamás | A náci korszakot sokáig meglehetősen egysíkúan mutatták be az olyan népszerű műfajokban, mint mondjuk a krimi, a kalandregény vagy a kémtörténet. Hősies katonák, csavaros eszű kémek, minden áldozatra kész ellenállók álltak szemben gonosz, szadista vagy a parancsokat vakon végrehajtó nácikkal. Küzdelmük a jó és a rossz fekete-fehér, sablonos harca volt. Az utóbbi […]
augusztus 10, 2012 Írta: olvassbele
1 | Párizs, 1889. október 27. Életemben nem rettegtem úgy senkitől, mint a fekete ruhás embertől. Ő a megtestesült gonosz, aki a gázlámpás utcák és elhagyatott fasorok sötétjében kutat vér után. Az Alkimista – ahogy magamban elneveztem – olyan, mint valami középkori mágus, aki megpróbálja a fémet arannyá változtatni, és az örök élet elixírje után […]
augusztus 10, 2012 Írta: olvassbele
Párizs 1889. A Világkiállítás területén már áll Eiffel lenyűgöző tornya; szenzációs látványosságok, az ipar, a technika vadonatúj vívmányai bűvölik el a nagyérdeműt. Ám a Fény városának utcáin egy rejtélyes gyilkos lopakodik, s lakóit pestisjárvány tizedeli. Nellie Bly-nak, a világ első oknyomozó újságírónőjének meggyőződése, hogy a gyilkosságok kapcsolatban állnak a járvánnyal, és elhatározza, hogy véget vet […]
augusztus 10, 2012 Írta: olvassbele
Írta: Tóth Zsuzsanna Mondják, hogy a női fantázia figyelemreméltó, még ha ezt olykor nem is dicséretnek szánják. Jelen esetben egy izgalmas nőről író nő fantáziájának szárnyalását kísérhetjük figyelemmel. Carol McCleary a saját korát megelőző újságírónőt választott hőséül. A könyv szerzőjének élete sem mondható mindennapinak. Persze el kell mondanom, nem sok mindent tudok róla – leszámítva […]
október 31, 2018 Írta: olvassbele.com
0