Browsing All posts tagged under »ipacs_tibor«

A kém, akit megpróbáltak kint hagyni a hidegben | Robert Dugoni: A nyolcadik nővér

január 3, 2022 Írta:

0

Paddington | Amikor a közelmúltban olvastam és ajánlottam A hetedik nővér története című Lucinda Riley-regényt, és megemlítettem, hogy a folytatására még várni kell, drága főszerkesztőm azt mondta, addig is olvashatom A nyolcadik nővért. Megtettem, és nem bántam meg. Az ügyvédből sikerszerzővé vált Robert Dugoninak nem ez az első magyarul megjelent regénye, egy korábbi sorozata a […]

Lincoln Child: Jégbe zárt félelem (részlet)

július 27, 2016 Írta:

0

1. fejezet – Hé, Evan, mit szólnál egy ebédhez? Evan Marshall félretette a cipzáras táskát, majd a derekát masszírozva felállt. Az utóbbi másfél órát azzal töltötte, hogy közvetlen közelről a földet nézte, és mintákat gyűjtött a gleccser üledékéből. Kellett egy kis idő a szemének, hogy ismét rendesen lásson távolra. Először csak Sully hangját hallotta, aztán […]

A lény | Lincoln Child: Jégbe zárt félelem

július 27, 2016 Írta:

0

Somogyi András | Vajon mi a műfaji besorolása ennek a könyvnek? A tudomány révén szerzett ismeretekre épülő kalandregény hagyományában Verne és Jókai a hazai piac egykor legolvasottabb két szerzője. Az idő múlásával egyre érezhetőbben tolódott el a kaland a rémisztő talán-lehetségestől a teljesen-képtelen felé, lehetőség szerint filmen, sok-sok vérrel, borzongás helyett szétspriccelő agyvelővel, és a hasból […]