Tóth Zsuzsanna | Mindig izgalmas először találkozni egy íróval, hiszen többnyire ez a találkozás dönti el, hogy akarok-e másodikat. Előfordul persze, hogy már sokat hallottam a szerzőről, s el is hiszem másoknak, hogy jó (vagy nem), csak épp még nem olvastam. De vannak saját felfedezések is. Nekem ilyen Jakabovics Tibor, akinek Szerintemezazegész mesevírus című gyerekkötete […]
február 15, 2021 Írta: olvassbele.com
Tóth Zsuzsanna | Nem hallottam eddig Vámos Annáról, bevallom. Persze nem csoda, ez az első könyve. Az, hogy egyáltalán a kezembe került, szintén véletlen. Írni róla talán nem is lehetne, hiszen afféle önmagát eladó kis kötet. A hátoldalán feltüntetett információk karakterszáma, bár nem ellenőriztem le, meghaladja a kötetben találhatókét. És mégis: élmény lapozgatni. Mondhatjuk persze […]
január 27, 2019 Írta: olvassbele.com
1 || Öt nappal szenteste előtt Ez a történet advent utolsó vasárnapján kezdődik, a délutáni szürkületkor. Norvégiát vastag hótakaró borította, különösen Oslót, még inkább az Ágyú utcát, de legesleginkább a kis zsákutca legvégében álló furcsa, ferde, kék házat, ahol valakinek lassan össze kellene szednie magát, hogy ellapátolja a havat a lépcsőtől a behavazott körtefáig, majd […]
január 27, 2019 Írta: olvassbele.com
Virginiawoolf | Tízből 10+1 pont. Észbontóan üdítő, fanyarul szórakoztató, helyenként komolyan elgondolkodtató, vagyis: hibátlan. Még szép, hogy egy újabb Jo Nesbø könyv olvastán szögezem le, hogy a norvég írócsatár nem (most sem) hagyta ki a 11-est. Sokszor leírtam már, de nem félek megismételni, hogy írjon bár vérbő krimit vagy ránézésre gyerekmesét, patent Shakespeare-átiratot, mindig telibe […]
március 6, 2022 Írta: olvassbele.com
0