Augusztus 24-én új tagokkal bővülve és újult erővel vágott bele az évadba a Radnóti Színház. Kováts Adél igazgató az évadnyitó társulati ülésen az alkotói tettvágy, az összetartozás és a közösség erejét hangsúlyozta évadnyitó beszédében. A Radnóti Színház a tavalyi sikeres évadot folytatva újabb, Magyarországon először látható bemutatókkal készül. A negyedik bemutató olyan átirat, amely a […]
március 5, 2008 Szerző: olvassbele.com
Róna Katalin Miközben gőzerővel épülnek országszerte a középkori várak hamis illúziói, Budán a XIX. század végi és XX. eleji paloták a maguk idejében is vitatott építészeti értékű betonmásai, egyre-másra tűnnek el a múlt század utolsó harmadának stílusteremtő házai. Most a pesti Duna-partnál, a Széchenyi téren magasodó Sofitel – eredetileg Atrium Hyatt – Hotel, az Ybl- […]
február 27, 2008 Szerző: olvassbele.com
Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából készített új műsort a költő népdallá vált verseiből Tímár Sára és zenekara. A költőóriás munkája részleteiben, de egészében is fennmaradt a néphagyományban, immár több mint száz éven keresztül. Egy-egy verssora vagy versszaka nagyon sok népdalban bukkan fel, de teljes költeményeit is szinte szó szerint, népdalként őrizte meg a néphagyomány. […]
február 21, 2008 Szerző: olvassbele.com
Az Idesereglik, ami tovatűnt – Óda az énekes madárhoz Tamási Áron eredeti műve nyomán készült (nép)zenés-(nép)táncos színházi feldolgozásában az autentikus folklór – újszerűen, szokatlanul – kortársszínházi játékstílussal kerül szerves egységbe. Az így létrejött komplex színpadi nyelvezetben magától értetődő természetességgel mutatkozik meg az élő folklór örök aktualitása. A ma játszódó történetben kihűlt kapcsolatban kínlódik két negyven […]
szeptember 1, 1939 Szerző: olvassbele.com
Fazekas Erzsébet | Ha szakmai (ön)vallomásnak szánta szerzője ezt a Terápiás tévedések alcímű kötetet, akkor méltató szavakkal, lelkesen hozom itt tudomására, hogy bátorsága, őszintesége dicséretet érdemel. Nagyon jó célra használja íráskészségét Szigeti Ildikó, a pszichológusi szerepbe átlépett újságíró, elvégre sajtómunkásként is megtapasztalhatta, milyen hasznos lehet egy ilyen – a lélekbuborékfúvó – szakmán belülről jött informáló (esetleg edukáló) kötet. (Az említett […]
augusztus 26, 2008 Szerző: olvassbele.com
0