Négykezes önéletrajz ǀ Fábri Péter–Jolsvai András: Mire megszülettünk

D. Magyari Imre |

Fábri Péter 1953. december 21-én, Jolsvai András 1953. december 19-én született. Szinte napra pontosan egyidősek, de nem ezért barátok. Jolsvai azt találta ki, árulja el Fábri a Kivezetőben, hogy „írjunk egy beszélgetős önéletrajzot és készüljünk el vele a majdnem egyszerre bekövetkező születésnapunkra”. Ő a maga részéről nem fogott volna bele ilyesmibe, de a szelíd erőszak nagymestereként a barátja kipréselte belőle ezeket a történeteket. „Ha valamiért örülök neki, az az, hogy kénytelen voltam írni azokról az emberekről, akiknek nagyon sokat köszönhetek”, Fodor Gézáról, Marosi Ernőről, Szinetár Miklósról, s a közeli barátokról, Békés Pálról, Karátson Gáborról, Latinovits Zoltánról.

Jolsvai a Bevezetőben óvatosabb, és együttes elhatározásról beszél: „Eredetileg kettejük közös történetét akarták feltérképezni, de aztán a könyv, ahogy ez már a könyveknél szokás, elindult a maga útján, és ment, amerre a kedve tartotta…” A szerkesztő, Tóth Ramóna Mirtill lehetett is volna szigorúbb, kihúzhatott volna ezt-azt, de jól döntött, hogy nem tette: így csapongóbb a szöveg, őrizve a múlton való gondolkodás természetét: hol valami nagyon fontos jut az eszünkbe, hol valami lényegtelen apróság, hol súlyos bölcsességekre ragadtatjuk magukat, hol semmiségekről fecsegünk. (Itt szeretném megjegyezni, mert fontos, hogy ez egy szép könyv, Vajda Lajos gyönyörű rajzával a borítón – a tervezője Hrapka Tibor.)

Barta János, a Debrecenben élt korszakos irodalomtörténész mondta, Arany János az Őszikék – és korábban Az elveszett alkotmány – kapcsán elhitette magával, hogy „csak magának ír”, ezért áradt meg váratlanul az alkotókedve. Nem tudom, Fábriék azt játszották-e kezdetben, hogy csak egymásnak írnak, vagy rögtön egy közös könyvre gondoltak, mint elődeik, Déry Tibor és Örkény István a Négykezes regény (Magvető, Rakéta Regénytár, 1979) írásakor. Mindenesetre egymásnak írták a fejezeteket, egymás emlékeiből merítik az ihletet, olykor még vitatkoznak is egymással, mindez nagyon termékenyítően hatott rájuk.

A betűkkel (X, Y, Z stb.) jelölt generációk elmélete egy 1991-es amerikai könyvből származik: a szerzők, írja a Wikipédia, az USA 1920 után született lakosságát – az ő szempontjukból vásárlóközönségét – különböző korcsoportokra osztották, és meghatározták a rájuk jellemző, tőlük várható vásárlási szokásokat, amik ismerete nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a kereskedelemmel foglalkozók hatékony generációs marketinget alakítsanak ki. Hát igen, annak, aki átélt néhány háborút, nehezebb egy akár rózsaszín tankot eladni, mint annak, aki még csak most ismerkedik a békés egymás mellett élés oly szép elméletével és kissé akadozó gyakorlatával. (Idén, 2025-ben indult a béta generáció.) Magam ezt – mármint a tizenöt-húsz év során születettek egy-egy kalap alá vételét – ugyan nagyon elnagyoltnak érzem, hisz még az egyetlen esztendő során világra jöttek is igencsak heterogén társasággá válnak, mindenesetre az elterjedt teória szerint Fábriék a baby boom korszak (1940–1959) gyermekei közé tartoznak.

Az igazi baj persze az, hogy én is. Ugyan még éppen nem múltam el hetven, egy suhanc, aki vagyok, de vészesen közeleg 2025 augusztusa…

• Olvass bele!

Nagyszerű a cím, mert titokzatossága révén kíváncsiságot ébreszt. Mi történt, mire megszülettek? A könyv végén, barátját megszólítva, így bontja ki: „Ne feledd, mi vagyunk az első nemzedék ebben az országban, mely egész eddigi életét háborúmentesen élte le (ami nagyon szomorú indítás, mert benne van, hogy még megélhetünk [meghalhatunk] egy háborút, DMI), s mire megszülettünk, meghalt Sztálin, mire iskolába mentünk, feltalálták a gyermekbénulás elleni szérumot, mire tinédzserkorba léptünk, a fogamzásgátlókat, mire belefáradtunk az írógép csapkodásába és a lexikonok emelgetésébe, a számítógépet és az internetet…” Ehhez hozzáteszi: „Persze, mondhatod erre, hogy majdnem az egész életünk diktatúrákban telt el, besúgókkal, korlátokkal, utazási tilalmakkal, bornírtságokkal körülvéve, igaz, de ezek afféle hőre lágyuló diktatúrák voltak már, az ember el tudott sasszézni az igazi veszélyek mellett, és a gerincét sem kellett … zálogba adni.”

Ezt azért tudnám árnyalni.

Fábri Péter többször is emlegeti Békés Pált – „azt hiszem, ő volt a legjobb barátom” –, aki most szintén a hetvenhez közeledne, ha nem viszi el a rák még 2010 májusában, élete ötvenötödik évében. Békés első regényében, az 1979-es Darvakban (Egy kezdő író egy kezdő kritikusnak – dedikálta nekem Pali ’79-ben; ő író lett, komoly író, én nem lettem kritikus, nem fognám a diktatúrára) így beszél az egyik szereplő: „…mi vagyunk az első tiszta nemzedék ebben az országban, értitek, a legelső, nekünk már nem volt semmi, de semmi közünk a hárommillió koldus országához, semmi közünk Horthyhoz, a háborúhoz, Rákosihoz, mi még alig éltünk, mikor utoljára vér folyt Magyarországon…” Aztán persze kiderült, nem lehetünk tiszták, rajtunk, bennünk a családi múlt, például Pali édesanyjának karján ott volt egy rég beletetovált szám, amivel kezdeni kellett valamit.) Nem lehet tisztán indulni, és errefelé sok a teher. És aztán magunk is írogattunk, írogatunk ezt-azt erre a tiszta lapra.

A Mire megszülettünk egyszerre szórakoztató és elgondolkodtató nemzedéki és egyéni számvetés, párhuzamokkal és – Jolsvai szava – párhuzamtalanságokkal. Öniróniával. Különböző családi hátterekkel, meghatározó családtagokkal (a Gácsi mama Fábrinál! a folyton főző nagymama Jolsvainál!) ugyanazzal a katonasággal, sőt egyetemmel, különböző munkahelyekkel, kiadókkal, szerkesztőségekkel, színházakkal, az Orfeóval, a Kolibrivel, ismert és kevésbé ismert, de fontos emberekkel (Bokros Lajostól Kerényi Imrén át Latinovits Zoltánig, Nádor Tamástól Vázsonyi Endrén át Zsámboki Máriáig). Utazásokkal. Meghatározó olvasmányokkal – nagy örömömre szolgál, hogy a könyv írói dacosan fontosnak tartják a műveltséget, Fábri 2013-ban meg is csinálta a Goethe ráér című sorozatát a Mozsár kávézóban. És közben saját dalszövegek, színdarabok és regények születtek. Mert, bármily sajnálatos, azt csak ritkán lehet a történelemre fogni, ha az ember, sebei és esetleges jogos sértettségei dacára, nem találja, nem keresi meg és nem végzi el a feladatát. Erre számomra épp a könyvben Fábri Péter feleségének nehéz szerepében látható Kováts Kriszta az egyik nagy példa, aki mindig kitalál valamit és minden nehézség ellenére megcsinálja, remekül. Ezt akár tanulságnak is tekinthetjük.

Fábri Péter, Jolsvai András:
Mire megszülettünk.
Négykezes önéletrajz 
Kalligram Kiadó, Budapest, 2024
376 oldal, teljes bolti 3990 Ft,
online ár a bookline.hu-n 3391 Ft
ISBN 978 963 468 4534

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Két felső-középkorú férfi, egy dalszöveg- és egy regényíró, akik évtizedek óta barátok, egy gyanúsan kerek születésnap felé araszolva (merthogy ráadásul egyidősek is) elhatározták, hogy hosszú ideje gyakorolt kávéházi beszélgetéseiket az ünnepig írásban is folytatják.
Eredetileg kettejük közös történetét akarták feltérképezni, de aztán a könyv, ahogy ez már a könyveknél szokás, elindult a maga útján, és ment, amerre a kedve tartotta: így aztán nem csoda, hogy szó esik itt szinte mindenről, felmenőkről és lemenőkről, barátokról és szerelmekről, utazásokról és alkotásokról, iskolákról és lakásokról, híres emberekről és hajdani szomszédokról, eszmékről és érzelmekről és még annyi minden másról.
Aki kezébe veszi ezt a könyvet, annak pedig azt javasoljuk, olvassa afféle novellafüzérként, mint hajdan a Dekameront, egy korszak eseményeinek tárházaként, szubjektív vallomásként és legfőképpen szórakoztató olvasmányként. – Jolsvai András