Útban van a múlt | Alföldi Hamletje Budaörsön / Latinovits Színház

 

Bóta Gábor |

Alföldi Róbert ezúttal egy suhancot, beképzelt, kábítószerező aranyifjút csinált az általa harmadszor rendezett Hamletből. Szinte biztos, hogy meg sem ölték az apját, ő vizionál borzadályos gyilkosságot, és ettől maga válik megállíthatatlan öldöklőgéppé.

Három meztelen fiatalember rohan be kezdésként a színre, feltehetően egy konditerem öltözőjébe, zuhanyozás után, a Budaörsi Latinovits Színházban. A címszereplő, Fröhlich Kristóf, és két barátja, Marcellus (Juhász Vince) meg Bernardo (Rákos Olivér) nekilátnak felöltözni, közben dumálnak. Kora este lehet, a közelből olyan dübörgő zene hallatszik, hogy megremegteti a falakat. Ki is néznek az ablakon, hogy mi folyik, hogyan áll a buli? Nyilvánvalóvá válik, hogy az újdonsült király, Hamlet nagybátyja, és az őt – a volt férje hirtelen halála után – sebtében elvevő anyja meg a sleppjük buliznak, esküvői dáridóznak. És a három fiatalember is dáridózni fog. Ehhez való bemelegítésként kábítószeres tablettákon osztoznak.

Shakespeare Hamletje nem dajdajozott volna együtt a „vérnősző barmokkal”. A lehető legjobban elkülönült tőlük, hogy töprenkedjen a számára nagyon nem tetsző világ dolgain. Például a Tompa Gábor által pár éve Kolozsváron rendezett Hamlet, Vecsei H. Miklós alakításában, könyvekkel körülbástyázva magát begubózott, hogy minél inkább el tudjon mélyedni és határolódni. De ez a mostani Hamlet abszolút részese „e mai kocsmának”, amiben nem az elmélyedés, hanem inkább a felszínesség dívik. Könyvnek nyoma sincs. A bódítószer hamarabb előkerül. A tudatmódosítás nagyipari méretekben folyik. Így nem meglepő, hogy a tudatmódosított agyakban a valóság másnak látszik, mint ami. Például Hamlet az öltözőbe belépő idős takarítót, miután már bódult állapotba került, meghalt apja szellemének nézi. Bregyán Péter vödörrel, felmosóronggyal, roggyant lábakkal, faarccal érkezik. Megfáradtan végezné a rutinmunkáját, amit feltehetőleg a háta közepére sem kíván, de hát a megélhetés, valószínűleg siralmas a nyugdíj.

A királyfi bekattanva „rákattan”. Bohózati szituáció. Vegzálja ahogy belefér, hiába próbál szegény szabadkozni, ráhagyja inkább a badarságot, így iparkodik leszerelni. De az nem hagyja annyiban. Fröchlich eljátssza azt az embert, aki fölényeskedve, mert tudja, hogy megvan hozzá a hatalma, felemelt hangerővel, mind fenyegetőbbé váló ábrázattal, ellentmondást nem tűrően, rákényszeríti az akaratát a többiekre. Teljes behódolást vár tőlük. Először az öreg törődik bele a látomásába, aztán a barátai is. Röhejes, ugyanakkor dermesztő, hogy senki nem meri képviselni a józan ész szavát. Erős kezdés. Érezteti ebben a közegben az erőviszonyokat. Azt, hogy Hamlet nem hős, inkább antihős. És inkább ellenszenves, mint szimpatikus. Erőszakos, akarnok fráter, úgy gondolja, hogy neki mindent szabad, és hát tényleg.

Alföldi naná, hogy megint a saját olvasatát vitte színre a Hamletből, ahogy tette ezt még fiatalon, több mint 25 éve A velencei kalmárral is, a csúnya véget ért Tivoli Színházban. A Hamletet harmadjára állítja színpadra. Először a nyitrai Andrej Bagar Színházban rendezett energikusan elementáris produkciót belőle. Claudius dísztribünről tekintett le benne álságos mosollyal a népére. Hamlet majd szétrobbanva az idegességtől és a világmegváltó hevülettől, görkorcsolyázva száguldott keresztül-kasul a deszkákon. Az előadás groteszkbe, olykor már-már könnyed humorba fojtotta a bánatot. Diákos lendületű, kajlán szenvedélyes, ötletpetárdákkal teli produkció volt. Fütyült a darab bonyolultságára, „nem festett finom ecsettel”.

Alföldi kijelölt néhány főcsapást a színészek számára, ahogy azóta is gyakran teszi. Simán meghúzza a klasszikusokat a maga szándékainak megfelelően. Ezúttal még a címet is megnyirbálta. Lett belőle h.ml.t, így kis betűvel, magánhangzók nélkül, jelezve, hogy ez nem az a nagy, eredeti Hamlet, inkább csak annak mai, korszerűsített csontváza. El lehet játszani, egy szünettel, alig több mint két óra alatt. A világ már annyira szétesett, hogy a cím sincs egyben. És olyan rohanvást változik, a legrosszabb verzió szerint rohan a végzete felé, hogy Alföldinek az akkor fölöttébb korszerű Nádasdy Ádám-féle fordítás sem volt már jó, amit a Nemzetiben használt a darabhoz. Most Forgách András végképp mai verziójában, Bíró Bence dramaturgi közreműködésével, minden magasztosság kiiktatásával, abszolút köznyelven szólal meg a drámák drámája.

Ami, jelezve a beszűkülő lehetőségeket, kastély helyett a Kálmán Eszter tervezte öltözőbe szorul vissza, ahogy a Karinthy Színház által adott Hamlet, Ilja Bocsarnikovsz rendezésében, mindössze egy szobában játszódik. Nincsenek már nagy hősök és hozzájuk illő paloták, várkastélyok, egyénített, díszes jelmezek. Kálmán tervei szerint Hamlet és barátai menő, de mégiscsak tucat joggingokban „parádéznak”.

Mertz Tibor és Pelsőczy Réka a király és a királyné viszont kiöltöztek, Gertrud még habos-babos, fehér menyasszonyi ruháját, Claudius türkizkék öltönyét, zsabós inggel viseli. Régimódiaknak tűnnek ebben a közegben, amiben zavarodottnak is látszanak. Nemigen értik, mi történik körülöttük. Uralkodásra valószínűleg alkalmatlanok. Hamlet apjának halálával nem véletlen, hogy totális káosz alakult ki. Káosz az országban, és ezzel együtt káosz a fejekben, és a vele járó kilátástalanság, parttalanság, téboly, gyűlölet, erőszak. Alföldi előadása számomra leginkább erről szól.

A teljes írás elolvasható az art7.hu oldalon 

Fotók: Borovi Dániel

Szereposztás, részletek és jegyvásárlás