Vándornácik | Danny Orbach: Szökevények

Pál Attila |

Vesztes hadsereg tisztje számára a háború vagy halállal ér véget, vagy sehogy. Menekülés közben is a visszavágás, a bosszú mikéntje jár a fejében. S ha minden kötél szakad, a belenyugvás a megváltoztathatatlanba is csak látszólagos. Aki sikerrel vette az első akadályt (életben maradt a harcok végeztével), már „csak” azzal néz szembe, hogyan ússza meg az életet. Hogyan ússza meg, hogy felelősségre vonják, elítéljék elkövetett bűneiért? Sőt: akad, akinek a saját lelkiismeretével sem könnyű elszámolni. Már ha még maradt benne némi emberi érzés.

A második világháború a történelem eddigi legaljasabb, legembertelenebb háborúja volt, a náci ideológia pedig talán a legmocskosabb, ami emberi elmében valaha megszületett és hatalomra jutott. Hitlert és követőit egy cseppet sem menti fel, de a sok millió áldozat haláláért a „civilizált” nyugati világ is felelős. Mindenképpen felelős a habozásért, a mérlegelésért, az alkudozásért, a késői beavatkozásért. Mert amíg csak a szomszéd háza ég…

És a művelt Nyugat a háború után sem maradt következetes. Megint győzött a pillanatnyi politikai és gazdasági érdek, a „hulladékhasznosítás”.

Noha nem is egy hangzatos ígéretet tettek, hogy a náci háborús bűnösöket a föld alól is előkerítik és felelősségre vonják, a nürnbergi perben csak csekély hányaduk kapta meg méltó büntetését. Az igazságot, a jogot, a társadalom indokolt elvárásait felülírta a politikai számítás.

Alighogy megszáradt a tinta a világháborút lezáró békeszerződéseken, a győztes szövetségesek mindjárt egymás ellen fordultak, pontosabban mindenki egy ellen. Akárcsak 1917 és 1943 között, megint a Szovjetunió, megint a kommunizmus lépett elő fő ellenségnek. A hidegháború előcsatározásai már a negyvenes évek utolsó pár esztendejében is zajlottak. Csakhogy a nyílt fegyveres összecsapások helyét átvette a hírszerzés, a kémkedés és a fegyverkereskedelem.

• Olvass bele!

A hírszerzésben nincsen barát, csak ellenség. Csakhogy mikor ki a barát, és ki az ellenség, és ki az eszköz, csak nagyon kevesen tudják – és ők sem biztos, hogy mindig jól. Azt sem lehet mindig tudni, hogy az ellenségem ellensége vajon a barátom-e vagy az ellenségem. Sokszor egy-egy elejtett mondaton, elrejtett üzeneten vagy akár néhány másodpercen múlnak ügyek és ügyletek. De leginkább pénzen. Pénzen fegyverek és információk mellett lehet lojalitást vagy akár életet/halált is vásárolni. Akár sajátot, akár a másét. A személyes barátságot, a hűséget, a kiállást a másikért, az egyenességet, a lelkiismeretet pedig a saját biztonsága érdekében felejtse el, aki hírszerzőnek áll – bármelyik oldalon.

A náci háborús bűnösök jelentős részének sikerült elkerülnie a felelősségre vonást. Az úgynevezett „patkányúton” sokan jutottak el Dél-Amerikába, de rengeteg náci maradt Európában vagy húzott el a Közel-Keletre, ahol a zsidók ősi ellenségei, az arab államok (főleg Egyiptom, Szíria, Libanon) tárt karokkal várták a német tudósokat, mérnököket és hírszerzőket, hogy tudásukat, tapasztalataikat a maguk javára és Izrael ellen használják fel.

De az Egyesült Államok sem akart kimaradni a „krém szétosztásából”, és számos, a hitleri Németországban nevet szerzett tudóst és szakembert csábítottak magukhoz a büntetlenség és szabad élet ígéretével.

Az új (immár bonni) kormány – amelynek fennhatósága nem terjedt ki a szovjet megszállási övezetre, a későbbi NDK-ra – sem tudta, de nem is nagyon akarta nélkülözni a hitleri államgépezet számos képviselőjét. Különösen a hírszerző szervek soraiban gyülekeztek korábbi SS-, SA- és Wehrmacht-tisztek. Olyannyira, hogy az már valós fenyegetést jelentett a nácizmussal minden nyilatkozatban szakító Adenauer-kormányzatra. Ezek a tisztek ugyanis könnyen zsarolhatók, megvesztegethetők voltak, egyetlen közös erényük a szakértelem volt.

Danny Orbach izraeli történész ezt a világot mutatja be közelről. Időt, energiát nem sajnálva kutatta fel a különböző archívumokban, levéltárakban nyugvó, sokáig hozzáférhetetlen dokumentumokat, amelyek átfogó képet adnak az igazságszolgáltatás elől megszökött (ilyen értelemben valóban szökevény), a politikai és katonai nagyhatalmak számára ideig-óráig hasznos információforrásként kezelt, ezért megóvott (ám egyben kihasznált) háborús bűnösök sorsának alakulásáról. A szerző valóságos esettanulmányokat rajzol fel az egyes alakok köré, bemutatja a levitézlett nácik ügyeskedéseit, hányattatásait, kiszolgáltatottságát. Sokszor megdöbbentő tényeket sorol fel arról, hogy a hidegháborús nagyhatalmak miként rángatták őket marionettbábu gyanánt (ők meg táncoltak pénzért, életért), s hogy a náci tudósok és fegyvercsempészek akaratuk ellenére is miként növelték a Szovjetunió befolyását az algériai polgárháborúban.

Orbach, aki korábban hírszerző tisztként szolgált az izraeli hadseregben plasztikus képet fest a különböző titkosszolgálatok egymás elleni harcáról, ideiglenes szövetségeikről is. Habár a mű stílusa nem emelkedik szépirodalmi magaslatokra (aligha volt ez a célja), de a rengeteg adat, információ ellenére is mindvégig olvasmányos tudott maradni. Különösen azok számára lehet izgalmas, akiket azért érdekel a 20. század történelme és/vagy a hírszerzés világa, hogy összehasonlíthassa a jelenkori állapotokkal….

Danny Orbach: Szökevények.
A náci zsoldosok története
a hidegháború alatt
Fordította: Urbán Erika
Európa Kiadó, Budapest, 2024
408 oldal, teljes bolti ár 4999 Ft,
online ár a kiadónál 3749 Ft
ISBN 978 963 504 8656

* * * * * *
A könyv kiadói fülszövege

A Német Szövetségi Köztársaság külföldi hírszerző szolgálatának alapítója – maga is Hitler egykori tábornoka – feltűnően sok SS-tisztet fogadott be a csapatába. Könnyelmű döntése nyomán a KGB könnyű prédaként csábította át magához náci ügynökeit, hogy aztán számító módon leleplezze múltjukat, megingatva ezzel nemcsak a szervezet, de még a bonni kormány helyzetét is.
Ugyan a győztes szövetségesek a második világháború után megfogadták, „még a világ végén” is levadásszák a náci háborús bűnösöket, sokukat hagyták elillanni, vagy egyenesen eltussolták rémtetteiket az együttműködésükért cserébe. Egyes náci szökevényekből fegyvercsempész, spicli vagy titkos ügynök lett, s döntő fontosságú szerepet játszottak a szuperhatalmak közötti küzdelemben. Német luxuséttermekben, csempészektől hemzsegő jugoszláv kikötőkben, damaszkuszi rejtekhelyeken, egyiptomi vidéki klubokban, vagy éppen a francói Spanyolország fasiszta végváraiban – a náci kémek mindenhol megtalálhatóak voltak.
Kusza befolyás- és információhálózataikat nemcsak az Egyesült Államok és a Szovjetunió, de a nyugatnémet, a francia, sőt az izraeli titkosszolgálatok is kiaknázták. A náci ügynökök nem egy esetben kulcsfontosságú szerepet töltöttek be az állandóan robbanásveszélyes hidegháború titkos műveleteiben.

Danny Orbach, az izraeli hírszerzés veteránja archívumok mélyéről kiásott dokumentumokra és korábban hozzáférhetetlen Moszad-aktákra is alapozva, a kémregények izgalmával vetekedve, részletekbe menően meséli el a szökött nácik rejtélyes történeteit, melyek államtitkoknak minősültek, s belevesztek a mendemondák és a propaganda homályába – egészen mostanáig!