Katalán képek | Irene Solà: Gátak

● K A R Á C S O N Y I
A J Á N D É K N A K
A J Á N L J U K ●

kistibi |

Milyen csodálatos is az, hogy a nemzeti irodalmak, kultúrák között nincsenek gátak. Nagy Lajos Bérház című novellája már 1931-ben azt az írói technikát alkalmazta, amit Irene Solà a Gátak című regényében, 2018-ban. A két mű, a két alkotó közötti távolság több mint nyolcvan év, illetve majd kétezer kilométer, mégis érvényes mindkettő, és nem csak a maga szűkebb kultúrájában.

A technika látszólag egyszerű: nem lineárisan mesél el egy történetet, hanem mozaikokból építkezik. A novella lakásokba kukkant be, néhány mondattal, rövid bekezdéssel egész sorsokat jelenít meg, a regény pedig egy katalán falu életét mutatja meg. Irene Solà fejezetekből építkezve annyiban lép tovább, hogy a regényben megmutatja azt is, hogyan íródik a regény. A fejezetek, pontosabban azok hősei időnként találkoznak, így a külön-külön is érvényes epizódokból egységes szövet jön létre. Az írónő második regényében (Énekelek és táncot jár a hegy) ezt a módszert fejlesztette tovább: minden fejezetnek más a narrátora, és a mesélők nem csak emberek lehetnek… (Meg kell jegyeznem, hogy az olvasók számára izgalmasabb lett volna keletkezésük sorrendjében megismerni a műveket, ugyanis a korábban született Gátakhoz képest jelentősen változik Irene Solà szempontrendszere; az Énekelek… (2019, magyarul 2021) bizonyos tekintetben virtuózabb. A Gátak mindenképpen jó regény, mindössze az alkotói út másik állomása.

A Gátak egy katalán kistelepülés életének tükre, valahol a spanyol–francia határon, középpontban Adával és Ada családjával. Ada három év után tér vissza Angliából: kettős céllal. Egyrészt visszailleszkedni szeretne a család, a közösség életébe, másrészt szeretne róluk írni, ezért minden ismerőst végigkérdez, beleírhatja-e őket a könyvébe. Nagyon izgalmas ez a technika, a mű a műben (gyakori játék a film a filmben), de ha ennél a műfajnál maradunk, Mbougar Sarr könyvében (Az emberek legtitkosabb emlékezete) az egyik főszereplő írja Az embertelenség labirintusa című regényt.

A Gátak legnagyobb erénye a hihetetlenül pontos, tömör atmoszférateremtés és figuraalkotás. Hadd mutassak erre néhány példát!

Vicenç Ballador, gazdálkodó. Soha nem néz filmeket a spanyol polgárháborúról. Arról a korról csupán egyetlen vicces történetet jegyzett meg. Nagyapja úgy menekült meg a katonaságtól, hogy gödröt ásott az istállóban, arra vastag pallókat fektettek, trágyával, szalmával borították, majd a teheneket oda kötötték be. A sorozók nem találták meg, de ha lebukik, főbe lövik. Így úszta meg a háborút. Ahogy a nagynénje fogalmaz: „A halott férfiak csak annak a darab földnek adnak enni, ahova eltemetik őket.”

Sorrabonicában (Széphomok a jelentése, de ilyen falu a valóságban nincsen) nem szabad eltemetni a halott állatokat. Be kell őket dobni a dögkonténerbe, aztán majd jön a kamion, és elviszi a tetemeket. Ballador ezt az eljárást kegyetlenségnek tartja, ezért a maga módján, gondolatban áll bosszút: „Lehetetlen, hogy a rothadó hús bűze ott ne maradjon annak a szerencsétlennek a körme alatt… És elképzelte azt a lépcsőházat, ahol a sofőr lakik, s ahol hétmillió éves evolúciós tapasztalattól vezérelve, ösztönösen nem száll be vele senki egy liftbe.” Rövid kis fejezet, mégis szinte teljes képet fest Sorrabonica egyik jellegzetes figurájáról. Ő a fő vonalhoz úgy kapcsolódik, hogy fia, akit ugyanígy hívnak, Ada szerelme. Illetve az is kiderül ebből a néhány oldalból, hogy egészen sajátos, „több-dobozos” történetek a Gátak epizódjai. Minden történetben vagy egy vagy több másik történet is. Ehhez kialakított egy sajátos mondatkezdési technikát, ami nagyon jól szolgálja azt, hogy hirtelen, akár egy mondaton belül is lehessen témát váltani: „Ez itt Nàdia és Ivan kocsija… Ez pedig Dídac… És ezek itt Dídac karúszói…” A rendszeresen visszatérő „ez itt” kezdés valahogy élőbeszédszerűvé teszi a szöveget, mintha ott ülnél a mesélő mellett, mintha mutogatná a kincseit. Illetve ez az átmenet a másik (Énekelek…) regényhez, ahol a szikla, az őz, a felhő mesél…

• Olvass bele!

A szerelem, a szexualitás visszatérő téma, de ez itt nem romantikus jellegű. Az egyik epizód hőse, Jessica egy hatalmas szerelemből, egy leszbikus kapcsolatból lép ki. Férjhez megy, gyereket szül: „De közben tudja, ezer százalékra tudja, kőkemény, biztos tudással, hogy nem lett volna szabad Verának neveznie a kislányt.” Minden történethez kapcsolódik egy olyan meghökkentő gondolat, ami szintet tud emelni a mesén. Jessica elmereng ifjúkori életén, szerelmén, és azt gondolja: „Amikor egyszer csak úgy érzi, hogy olyan vastag üveggé változott, ami képes megőrizni az emlékeket, és legrosszabb esetben a könnyeket is.” Úgy hiszem, itt rejlik Irene Solà igazi titka. Teljes empátiával képes belebújni minden szereplőjének bőrébe, és bármit is tesznek, bármit képviselnek, teljesen velük érez, velük gondolkodik. Megértés, elfogadás, szeretet. Ezért jó olvasni a történeteit.

Egy hosszabb fejezet a halálról szól. Így kezdődik: „Meghalni annyi volt, mint megnyomni egy kiégett villanykörte kapcsolóját. Szinte semmiség.” Így aztán a halál az élet elfogadható részévé válik, nem távoli, misztikus gonosz.

A párbeszédek is kiválóak. Ada a fivérével beszélget: „Attól félek, meleg vagyok.” „Miért félsz tőle?” „Nagyon tetszenek a focisták.” „Félsz, hogy kinevetnek miatta?” „Oké, hát ha az vagy, akkor majd kiderül, de nem fognak kinevetni, ahhoz túl király srác vagy, hogy kinevessenek.”

És amikor a szülők is megtudják, apa azt mondja, „Semmi baj!” Anya: „Én meg itt unokákra gyúrtam.”

Csak olvasás közben tűnt fel, hogy a címválasztás milyen sokat sugall. Valóságos gátak, lelki gátak, ember és ember közötti gátak, kultúrák közötti gátak. A szerelem betör a nő szívébe, és elsöpör minden gátat. Olvashatunk a Ter folyó áradásáról, ami elpusztította az összes gátat, párhuzamba kerül egy epegörccsel, ahol a fájdalom hatol át mindenen, elsöpör mindent, érzést, emléket, gátat…

Hasonlóan az Énekelek…-hez, ezt a kötetet is Nemes Krisztina fordította, csodálatosan. Nem lehet egyszerű olyan összetett szövegeket, melyek mind tartalmilag, mind stílusukban is többrétegűek, átültetni úgy egy másik nyelvbe, hogy a többrétegűségük ne csorbuljon. Nemes Krisztina ezt tökéletesen megoldotta.

Irene Solà még a harmincas évei elején jár. Egy verseskötet és három regény van már a háta mögött, és ez csak az irodalmi tevékenysége. Képzőművész is, Angliában, Spanyolországban volt kiállítása.

Irene Solà: Gátak
Határhelyzetek sorozat
Fordította: Nemes Krisztina
Magvető Kiadó, Budapest, 2023
240 oldal, teljes bolti ár 3999 Ft
online ár a lira.hu-n 3199 Ft,
e-könyv változat 2799 Ft
ISBN 978 963 144 3356 (papír)
ISBN 978 963 144 3615 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Irene Solà második magyarul megjelenő regényének főszereplője Ada, aki történeteket ír. Három Angliában töltött év után visszatér a kis katalán faluba, ahonnan származik, és bemutatja a családját, a barátait, a szomszédait, vagyis a falu ismeretlenül is ismerős lakóit. Olyan embereket, akiknek az életét erősen behatárolja, korlátozza és alakítja az őket körülvevő táj.
A könyv arról szól, hogyan lehet visszatérni valahová, ahonnan egyszer elmentünk, felidézi a távoli helyeken töltött nyarak és az első szerelem emlékét, és megmutatja, milyen hatással van a mesélő az általa elmesélt történetek szereplőire.
Az Európai Unió támogatásával megjelenő Határhelyzetek sorozat darabja.

Aki a szerzőről többet szeretne megtudni, itt és itt olvashat róla.