Ha néha megszólal ǀ Koncz Zsuzsa: Jelbeszéd 2023

● K A R Á C S O N Y I
A J Á N D É K N A K
A J Á N L J U K ●

D. Magyari Imre |

Remek ötlet volt a Hungarotontól, hogy megjelenésének ötvenedik évfordulójára újra kiadja Koncz Zsuzsa ötödik, 1973-as nagylemezét, a Jelbeszédet! És az is, hogy rátettek még három dalt, az egyik a Bródy János által megzenésített József Attila-vers, a Bolyongok, a másik a Ne sírj, kedvesem, kiadatlan változatokban, a harmadik pedig a vadonatúj Jelbeszéd 2.0 (a hangmérnök Závodi Gábor). Így azok érdeklődését is felkelthetik, akik – mint én – boldog birtokosai az előadó CD-inek, esetleg még a régi LP-t is féltett kincseik közt őrzik.

Az album egyrészt Koncz Zsuzsa egyik legjobb lemeze, másrészt állatorvosi lóként világít be a Kádár-rendszer majdhogynem legsötétebb bugyraiba. (Akinek ez képzavarnak tűnik, mint nekem, az képzeljen el egy állatorvosi lovat elemlámpával vagy reflektorral, nem nehéz, és egy gonddal rögtön kevesebb lesz.)

Nagyszerű már a borító is, hatalmas mezőben, misztikus tájban – a kép a fehérvárcsurgói kvarchomokbányában készült, ki tudja, miként jutottak oda – egy apró figura, aki mégsem elveszett, hanem magabiztosan mutatja két ujjával a győzelem V betűjét. Értse ki-ki úgy, ahogy akarja. Én úgy értem, hogy a kvarcban nem szabad megállni, mert akkor belesüppedünk, mely süppedés ellen kézzel-lábbal küzdeni kell.

Ezen a lemezen szerepel az Egy fiatal költő emlékére – Petőfi-emlékév volt, ő is lehet a fiatal költő, és Bródy szokásos konstruktív homályosságából következően persze József Attila vagy Radnóti Miklós is. „Gondold el, ha köztünk élne, / hányan követnék a szellemét…” – elgondolom: kevesen, kedves János, kedves Zsuzsa. „Gondold el, ha most is élne, hányan támadnának haraggal reá…” – ezt is elgondolom: sokan, kedves János, kedves Zsuzsa. Nagyjából annyian, ahányan, mondjuk, Parti Nagy Lajos vagy Tóth Krisztina szellemét követik. Illetve annyian, ahányan haraggal támadnak rájuk. Nagy költők ők is.

Itt a címadó Jelbeszéd (ami már az Add a kezed című, 1972-es, utolsó Illés-lemezen is szerepelt): „Jelbeszéd az életünk, de túl sok ember van, / Ki többre nem, csak jelszavakra gondol…” Szeretjük a jelszavakat, egyszerűek és világosak: A párttal, a néppel egy az utunk. Ki nincs ellenünk, az velünk van (ez ráadásul alkalomhoz illően variálható). Ne táncoljunk úgy, ahogy ők fütyülnek! – hogy a legújabb tánczenei gyöngyszemet is idegurítsuk. És itt a Ha én rózsa volnék, amit Bródy saját bevallása szerint ujjgyakorlatként kezdett el írni – de hát az sem mindegy, egy jelentős alkotó miket vet papírra afféle gyakorlatként. Himnusz lett belőle, egy olyan világban, amiben zárják a kapukat, homályosak az ablakok, lánckerekek tapossák az utcákat és mindenféle szelek fújnak. A világnak ez, úgy tűnik, alaptermészete, ilyen volt és most is ilyen. Úgy tűnik, bár lehet, csak a kvarchomokbányából nézve, ezt sokkal többen szeretik. Errefelé biztosan.

És itt a József Attila versére írt Kertész leszek. Ha már a Bolyongok nem kerülhetett a lemezre, hisz a költő vigyázatlanul ezt kérdezte: Merrefelé menjek? Balra-e vagy jobbra? Éretlen volt még, persze, tizenhét éves. De ilyet akkor sem szabad kérdezni.

Ahhoz azért különleges észjárás kell, hogy ebbe a sorba valaki politikát magyarázzon bele.

Erős a többi dal is, amikben a hétköznapi életről is szó esik, beleértve a legintimebb problémákat is, jelesül azt, hogy Mit tegyen egy kisleány… Egy levél ihlethette, amit Bródynak vagy Koncz Zsuzsának címzett egy „kisleány”, tanácsot kérve, odaadja-e a magát a szerelmének vagy sem. Az is sokat elárul arról a korról, hogy ezzel a kérdéssel nem a szüleihez, nem a tanáraihoz fordult egy kamasz, hanem hozzájuk… Az ördög tényleg a részletekben lakik.

A Jelbeszéd története is egy ilyen részlet. Szép, nagy ördög lakik benne. Vörös.

2018-ban a Corvina adta ki azt a nagyon látványos, rengeteg fotót is tartalmazó albumot, amelyben Koncz Zsuzsa Zöldi Gergelynek meséli el a pályáját (a homokbányát is onnan tudom).

A felvételek elkészülte és megjelenése közt „egy nagy Erkel színházi koncerten Bródy egy szál gitárral elénekelte a dalt (a Ha én rózsa volnék-ot, DMI). Egy magas beosztású elvtárs ott ült a nézőtéren, erre a dalra felkapta a fejét, és botrányt szimatolva jól megjegyezte magának.”

Aztán jött a nagy, egész napos diósgyőri beatfesztivál, amin Bródy megköszönte a rendőrségnek, hogy éjszakára előzékenyen szállást adott az előző este érkezőknek… A miskolci főkapitány feljelentette, házi őrizetbe került, s mint a rendszerváltás után kiderült, az ügyész első fokon több év letöltendőt kért rá. (Végül megúszta ötezer forint pénzbüntetéssel.) Mikor végre megjelent a Jelbeszéd, az Erkel színházi elvtárs – vagy egy elvtársa – pedig „azonnal rástartolt a dologra, és feljelentette Bors Jenőéket (a lemezgyár vezetőit, DMI), hogy kiadták a lemezt. A boltokban lévő példányokat még eladták – egyébként nem keveset –, de ami raktáron volt, azt mind be kellett zúzni. Kizárólag Borsék karakánságának köszönhető, hogy egyáltalán tovább dolgozhattunk. … Egy ilyen hercehurca akkoriban komoly dolog volt.” Koncz Zsuzsa bejelentkezett Aczél Györgyhöz, a kulturális élet legfőbb irányítójához.

Azért ezt megnézném filmen.

„Megértő volt. Nem küldött el a fenébe, csak azt mondta: »Nézze, én ezt nem értem, de ez most akkor is így lesz.« És tíz évig úgy is lett.” Akkor újra megjelent a lemez. Koncz Zsuzsa pedig levonta „a máig érvényes tanulságot, hogy járnak köztünk báránybőrbe bújt farkasok, akik hol az életünkre, hol a tisztességünkre, hol a sikereinkre, hol csupán szerzett javainkra áhítoznak.”

Máig érvényes, valóban.

Bródy Jánosnak volt honnan merítenie a Jelbeszéd 2.0-hoz. Keserű és illúziótlan sorok – egy hetvenhét éves ember sorai, akit persze mi, már puszta önvédelemből is, fiatalnak látunk. „Gyáva népnek nincs hazája, / a szolgalélek vezért keres. / De az, aki védi az igazságát, / nem a vezér kegyére les.” Igaz, azt is mondja: „Tudom, az évek gyorsan szállnak, / örökké nem tart semmi sem.” És még hozzáteszi: „De ne legyen jutalma senkinek / a meg nem érdemelt győzelem.”

Próbálom elképzelni, hogy valaki nem azt élvezi egy Erkel színházi, Aréna-beli, bárhol tartott koncerten, hogy számolatlanul és önzetlenül kapja az ajándékokat, hanem árgus szemmel figyeli, mibe köthet bele, eleve ezért ül be. Szerencsére nem tudom.

Azt viszont igen, hogy a Ha néha megszólal egy elfelejtett dal, / A múlt időket idézi fel, / Mikor még úgy képzeltük el a szebb jövőt, / Hogy lesz egy közös hang mindenkivel – kicsit sántít. Ezek nem elfelejtett dalok, és nem is csak néha szólalnak meg. Talán ritkán halljuk őket, de a szívünkben ott vannak. Ez a kis írás is afféle verbális karácsonyi főhajtás. Bródy János, Cseh Tamás, Koncz Zsuzsa előtt – nem tudok sok nevet felsorolni. Amiért megírták és írják azokat a dalokat, amikbe belekapaszkodhatunk, s amiért ma is itt vannak velünk, soha nem kellett csalódnunk bennük. Innen nézve szinte mindegy is, hogy oly sokan osztoznak a meg nem érdemelt győzelemben. Máskülönben meg nagyon nem. És ha van még erőnk bármit is tenni ez ellen, azt nekik is köszönhetjük. A daloknak és az énekeseknek.

HCD 71326
Koncz Zsuzsa: Jelbeszéd – jubileumi kiadás
Hungaroton, Budapest, 2023

Az album elérhető
a digitális zenemegosztók kínálatában

 

Itt lehet jegyet venni az áprilisi Aréna koncertre

 

 

Zöldi Gergely: Koncz Zsuzsa
Corvina Kiadó, Budapest, 2018
304 oldal, teljes bolti ár 9990 Ft
online ár a lira.hu-n 8891 Ft
Olvass bele!
ISBN 978 963 136 4569