Egy lángelme díványa, villanófényben | Mikkel Borch-Jacobsen: Freud páciensei

Bíró Zoltán István |

Mikkel Borch-Jacobsen előkutatta az archívumokból Freudnak és családtagjainak, pszichoanalitikus társainak, valamint a pszichoanalízis története anonimizált betegeinek és családtagjainak levelezését – és amit belőle e kötetben átnyújt az olvasónak, az megdöbbentő és briliáns olvasmány.

Borch-Jacobsen tudós tárgyilagossággal elemez: a Freud páciensei kötetben nincsenek kiszólások, őrizkedik a minősítésektől, tényekkel beszéli el a mondandóját. A laikus olvasó eddig is értesülhetett Freud számos zsákutcás analíziséről, sőt baklövéséről, nyilvánosságra került több-kevesebb félresikerült gyógykezelése, de amit így elénk tár a szerző, messze túlmegy az eddig ismerteken.

Megtudjuk, Freud gyakran meghamisította a betegadatokat, hogy azok megfeleljenek az elméleteinek, gyógyíthatatlan eseteket évekig visszarendelt magához terápiára, még ha ez el is vitte a beteg vagyona felét, vagy akár az életébe került is. A könyvben bemutatott pszichoanalízis kevéssé tűnik tudományosnak, annál inkább hasonlít valamilyen vallási kultusz gyakorlatára.

A kötet Freud esettanulmányainak ismert betegeit veszi sorra – N. Kiss Zsuzsa kitűnő fordításában. Itt van igazi nevével, korabeli fotójával „Emmy von N.”, „Elisabeth von R.”, „Dóra”, a „kis Hans”, a „Patkányember”, a „Farkasember”, a „homoszexuális fiatal nő” és mindazok, akiknek a kórtörténetei alapján fogalmazta meg műveinek alapvetéseit.

Így együtt olvasva is kiviláglik, hogy a freudi életmű gerincét képező esetek mintha azonos vázra lennének felhúzva, nagyjából azonos családi és társadalmi háttérrel, hasonló bajokkal és kúrákkal, és (sajnos) meglehetősen kiszámítható életúttal. A legtöbb páciens szinte mindig dúsgazdag, zsidó származású nő – ritkábban férfi – aki Bécs legszebb helyein él, esetleg milliomos szülők gyermekeként Amerikában tengeti életét. Szinte mindenki rokon, barát, aranyifjú, jól képzett értelmiségi. Partikon tündököl, szolgahad kíséri, gyönyörű autókon furikázik és kastélyokban szenved. Bemutatásuk többnyire úgy épül fel, hogy a beteg apja Freud egyik régi barátja/munkatársa, az anyja egy másik (pszichoanalitikus körökben) közismert kóresetnek a lánya, testvére – a vér nem válik vízzé – pszichoanalitikus lett s persze a fia is érintett – és így tovább, akárha az összes beteg egy zárt üvegbúra alól kerülne ki.

A lélekelemző híres díványára fekvő férfiak és nők – a nők nagyon gyakran a kor igazi kiválóságai, úttörők, feministák, baloldaliak – nyitottak mindenre, ami modern, köztük az egyre népszerűbb és a tudományágban mindinkább meghatározó szerepet betöltő Mester elméleteire.

• Olvass bele!

Freud kipróbálja elméleteit a páciensein, azután, ha nem válik be – és ez dokumentáltan nagyon gyakran megtörtént –, akkor a számos próbálkozás után egyetlen csuklás nélkül felhagy a módszerrel, többé nem is említi, mintha nem is lett volna. De azt még egy politikusnál is irigylésre méltó produkciónak tarthatnánk, hogy egyetlen betűt nem módosít korábbi kijelentésein, sőt addig kozmetikázza saját, kézzel írt jegyzeteit, míg azok beleférnek aktuális elméletének Prokrusztész ágyába.

Így volt ez, mikor 1883-ban olvasott egy cikket, ami az egekig magasztalta a „jótékony perui gyógyszert”, a kokaint – ezért azzal kezdte leszoktatni betegeit a morfiumról meg az ópiumról. A Mestert nem zavarta, hogy az információ forrása egy amerikai reklámkiadvány – és elkezdte adagolni fejfájós, fáradékony, emésztési, máskor potenciazavarokkal küzdő vagy éppen morfiumfüggő betegeinek. Ekkor publikált tudományos cikkében szinte kizárólag a reklámújság eseteire hivatkozik… A páciensek nem elég hogy morfinisták maradtak, de még kokainfüggők is lettek… Utóélet: Freud egy idő után megfeledkezett kokain tárgyú írásairól.

Betegeinél Freud csakis szexuális motívumokat lel fel. Ha éppen az kell, néha egészen ravaszul belelátja a legbonyolultabb eltévelyedéseket a mit sem sejtő páciens lelkébe. Visszarettenti őket az „önfertőzés mocskától”, gyógyítani akarja a homoszexuálisokat. Az ájulási rohamoktól sújtott epilepsziás kisfiút „szexuális tárgyú kérdésekkel árasztja el, a zavarodott fiú állítólag nem is értette, mit várnak tőle…” Komplexusoktól akarja megszabadítani a pubertáskorú anorexiás lányt, aki a kezelés ellenére hamarosan meghal. A felső húgyúti fertőzéseket szintén pszichoterápiával mulasztaná el.

Nem csak a rokoni, baráti kör tagjait analizálja szívesen, de a saját családját is. Képzeljük el a jelenetet, amint a nagypolgári lakásban elköltött kiadós családi ebéd után Sigi/Papa – ahogy emlegették – szivarozva hallgatja a díványon fekvő lányának részletesen előadott maszturbációs képzelgéseit. Naponta.

Hogyne tetszett volna az okos-ideges értelmiségieknek a doktor, akinek mindenről, de tényleg mindenről AZ jut eszébe? Pedig igazán nem volt olcsó a terápia. A századelőn egy ötvenperces ülés Freudnál, átszámítva 1100-1400 mai amerikai dollárba került. Egyik páciense például 187 alkalommal feküdt a díványán, míg végre megkapta a „gyógyíthatatlan, enyhén paranoiás” minősítést. Addigra már hatalmas vagyont, mintegy 205-267 ezer dollárt költött a kezelésre. Miközben egyre rosszabbul érezte magát.

Freud fél szeme a páciens pénztárcáját figyelte. Valamikor ebben az időben alakulhatott ki a pszichoanalitikus kezelések díjszabásának gyakorlata, ami a mai átlagember számára kifizethetetlenül magas. Egyszer azt találta ki, hogy a betegnek a távolmaradás esetén is ugyanazt a díjat kell fizetnie – „terápiás okokból” –, mintha részt vett volna az analízisen. Ez is szabállyá vált. Feleségének írt levelében a remélt pácienst gyakran „aranytojást tojó tyúknak” nevezi; a háború utáni Ausztriában, az elszabadult infláció idején kizárólag külföldi valutában, később csak dollárban fizetni tudó pácienseket vállalt. Az osztrák adóhatóság érdeklődését elkerülendő, egy amszterdami bank által vezetett folyószámla javára kellett a kezelésekért fizetni, dr. Ernest Jones (pszichiáter, későbbi hivatalos életrajzírója) nevére.

Az osztrák-olasz író, Italo Svevo – maga is a kötet egyik szereplője – igen korán ismerte meg és olvasgatta Freud műveit. Trieszti tartózkodása alatt Joyce az ő révén ismerkedhetett meg a pszichoanalízissel. (Svevo regénye, a Zénó tudata a lélektani regény egyik első, nagy hatású műve.) „Freud lebilincselő szerző és személyiség – mondja róla –, a pszichoanalízis pedig jó regényanyag, de nem jó gyógymód. … Végtére mégsem lehet betegségnek minősíteni az életet csak azért, mert fáj.”

Mikkel Borch-Jacobsen: Freud páciensei.
Mítosz és valóság
Fordította: N. Kiss Zsuzsa
Corvina Kiadó, Budapest, 2022
328 oldal, teljes bolti ár 4499 Ft,
online ár a lira.hu-n 3592 Ft,
e-könyv változat 3099 Ft
ISBN 978 963 136 8482 (papír)
ISBN 978 963 136 8529 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Ismeri ön Freudot? Mit gondoljunk róla: bölcs vagy sarlatán? Ez az elképesztő emberi sorsokat feltáró könyv új nézőpontból világítja meg a híres-hírhedt pszichiáter működését.
Bécsben vagyunk a századfordulón, a város krémjének nagypolgári szalonjaiban, ahonnan Freud pacientúrája kikerült. Legtöbbjük rokona, barátja, de legalábbis ismerőse egymásnak, a sorsok összefonódnak. Eddig jórészt mint szakkönyvekben leírt esettanulmányokat ismertük őket, most megtudjuk, kik rejtőztek az álnevek mögött, milyen démonokkal küzdöttek, és hogyan kezelte őket a „csodadoktor”, akinek rejtélyes magánélete máig foglalkoztatja a kutatókat.