Csináld csak nyugodtan! ǀ Csáki Judit: Imi, ne csináld!

D. Magyari Imre ǀ

Csuja Imre egy idő óta az országosan ismert és rendkívül kedvelt kevés színész közé tartozik. Ezt persze nem színházi szerepeinek köszönheti, hanem az Üvegtigris-, a Valami Amerika-filmeknek, a tévésorozatoknak. 2001-ben forgatták az első Üvegtigrist, benne az elhíresült ízirájderöcsém-poénnal, azóta tart és növekszik a népszerűség. Csakhogy akkor már több mint másfél évtizede volt a pályán…

De így van ez. A debreceni Csokonai Színház stúdiójában játszott Kihallgatás, Václav Havel remek és mély egyfelvonásosa, amiben 1989 tavaszán megismertem, tizenegyszer ment (írjuk ide: partnere Benedek Gyula, a rendező Pinczés István volt), aligha látták sokan, s ez nem lephetett meg senkit. Míg az Üvegtigrist… Az ismertséget, a közkedveltséget a film és a tévé hozza meg, gyerekkorában Csuja is a Gábor diákot nézte a hajdúnánási moziban és A Tenkes kapitányát a képernyőn, amik Zenthe Ferencet tették sztárrá.

Nem hiszem, hogy Csuja ne agyalt volna Csoki figuráján, azt is ki kellett találni, fel kellett építeni, nem volt szabad dobni, mert az visszaüt. De azért meglepődtem volna, ha Csokit is felsorolja a három legfontosabb szerepe között Csáki Judit nyitókérdésére adott válaszában. Igaz, Csáki eleve a színpadi szerepeire kérdezett rá… A felsorolásban IV. Henrik és Falstaff kettős szerepe, a Tóték tűzoltóparancsnoka és a Pillantás a hídról Eddie Carbonéja kap helyet. Nem lehetett könnyű a választás, a könyv tizenhét oldalon listázza Csuja színházi alakításait, kezdve az 1981-es Micimackótól, amit még főiskolai osztályfőnöke, Simon Zsuzsa osztott rá.

Csáki Judit dolga feltehetően valamivel könnyebb volt, hisz ismert, kedvelt és jelentős, sőt immár nagy színészből valójában nincs olyan sok. Akármiért is esett épp Csuja Imrére a választása, remekül választott s ezt a könyv fényesen bizonyítja. Csuja nem tartozik az önégető, önsorsrontó művészek közé, de természetesen megvan benne az az érzékenység és empátia, ami nélkül egyszerűen nem érdemes „a húrok pengetésihez” fogni. Nem véletlenül igézi Ady költészete, két estet is összeállított a verseiből, s nem véletlen, hogy Őze Lajoshoz, Derzsi Jánoshoz, Cserhalmi Györgyhöz vonzódik. Ez az érzékenység és empátia még a kritikusi pályára is érvényes: a könyv nem lenne ilyen jó, ha Csáki Juditból a rendkívül alapos szakmai tudáson túl hiányozna ez a két tulajdonság. Ezeknek köszönhetően veszi észre, hogy Csuja személyiségében a verseknél húzódik „az a vékony réteg, amelyben a színész és a magánember (ha úgy tetszik: a civil) összeér”, hogy „a színpadi figurákkal kapcsolatban sokkal érzékenyebben, árnyaltabban és mélyebben fogalmaz, mint az életbeli dolgokról. Ezért is tudja jól kérdezni. Nem gondolom persze, hogy Csuja Imre minden titkát kiadta neki, már csak azért sem, mert a kérdezőnek sajátja a szükséges és oly ritka tapintat is: vannak fel nem tett kérdései is. De igencsak közel engedi őt magához, pedig – mint tapasztalatom szerint a színészek többsége – szemérmes, sőt zárkózott alkat, aki minden barátságossága és közvetlensége ellenére a színpadon kívül nem könnyen nyílik meg. Sőt gátlásos is: Darvas Ivánt merő tiszteletből nem tudta visszategezni.

• Olvass bele!

Felidéződik a gyerekkor, a főiskola, az indulás, a pályakezdés, a beérkezés, a megállapodottság évei. Ahogy kell. Szó van versekről, versmondásról, filmekről, forgatásokról, pályatársakról, barátokról, nem maradnak ki a jópofa történetek sem. Csáki Judit vérbeli újságíró is, hagy időt magának is, a beszélgetőtársának is, hogy mindenre sort kerítsenek. Még arról is szó esik, hogy Csuja visszafogott, sőt politikai vagy akár szakmai kérdésekben soha nem lázadó magatartása gyávaság-e. (Én nem tartom annak. El tudom fogadni, hogy ő ilyen. Nem feszegeti a korlátokat, megpróbál köztük szabadnak lenni. Sok lehetőség van, amivel próbálkozhatunk, s ami még nem tisztességtelen. Kísérleti terepen élünk.) És megszólalnak családtagok, kollégák, Csuja lánya, felesége, Rudolf Péter, Bíró Kriszta, Mácsai Pál, ez is jelentősen gazdagítja a képet.

Két nagy erénye van a könyvnek, ami igazán egyedivé teszi. Az egyik a szerepek, az alakítások apró részleteinek megmutatása, kinagyítása. Tanulhatunk színházul. Ez igen fontos. Hisz igazán nem gyakori, hogy egy néző többször megnéz egy előadást. De ha meg is teszi, még másodszorra vagy harmadszorra sem vesz észre mindent, ami pedig ott van a színpadon, s persze észrevétlenül is hat. (Az előadások létrehozói, elfeledkezve arról, hogy nekik más a viszonyuk a színpadi történéshez, olykor többet is várnak a nézőtől, mint amennyit legjobb képességei szerint teljesíteni képes.) Ilyen például a „válljáték” a Tótékban. (Többször is szó esik a könyvben az Örkény Színház remek és különleges, drámát és epikát vegyítő előadásáról, amit Mácsai Pál rendezett.) A válljáték akkor van, „Amikor Ágika rám adja a zakót, Mariska meg a sisakot akarja, amit kitépek a kezéből, fölteszem normálisan, ahogy azt kell, elindulok egyenes derékkal, Mariska meg a szemembe húzza a sisakot. És akkor annyi történik csak, hogy leejtem a vállam. Ez adott esetben egy egész monológot vált ki: meg vagyok alázva, meg vagyok sértve.” Ez akkor is, ha nem vesszük észre, azaz nem tudatosítjuk. Hát még ha észrevesszük!

A másik, ami egyedivé, sőt megrendítővé teszi a könyvet: szó van benne egy családi tragédiáról. Megírni sem lehetett könnyű, ez a szokatlanul hosszú bevezetőből is kiderül. De végül megíródott, és jó, hogy így történt. Megíródott, mert Csáki Judit úgy gondolja, joggal, hogy a magánéletnek „sok köze van ahhoz, hogy Csuja Imre milyen színész, hogy dolgozik és hogy gondolkodik, hanem ahhoz is, amit mi, nézők, a színházban vagy a filmen tőle látunk.” Nem ment túl a határpontokon, de azokig elment. Köszönet illeti Csuja Imrét és a feleségét, Árvay Zsuzsát, s a lányukat, Fannit, hogy engedték megjelenni ezeket a részeket is.

A cím, az Imi, ne csináld!, Mácsai Páltól való. Ő szokta ezt mondani a próbákon, amikor Csuja túlpróbálna. „…mindenre keres egy-egy megoldást, egy kis hangsúlyt, egy mozdulatot, valamit, és ezekről le kell őt beszélni.” Ezekről valószínűleg, az esetek többségében legalábbis, le. Amúgy meg csinálja csak nyugodtan, sokáig. Mi járunk jól vele.

Csáki Judit: Imi, ne csináld!
Egy nyár Csuja Imrével
Corvina Kiadó, Budapest, 2022
288 oldal, teljes bolti ár 4990 Ft
e-könyv változat 3490 Ft
ISBN 978 963 136 8659 (papír)
ISBN 978 963 136 8918 (e-könyv)

******

A könyv kiadói fülszövege

Portrékönyv, de több is annál: kirajzolódik az országosan ismert, kiváló színész arca, de körülötte, mellette, mögötte ott a szakma, ez a vonzó és rejtélyes világ, a színház és a film világa. És ott az út, ez a meredek és rögös kaptató, ami a hírnévhez és a megbecsültséghez vezet. Nem sétagalopp – ára van.
Csöng a telefon, fölveszem, és azt hallom, hogy „Ragályi Elemér vagyok”. Személyesen nem ismertem. De látott engem filmekben. Akkor már túl voltunk az Üvegtigriseken, a Moszkva téren… Szóval fölhívott. Én meg dobtam egy hátast. Kinyögtem, tessék parancsolni. Mire ő, hogy rendez egy filmet, és fel szeretne kérni egy szerepre, de nem tudja, melyikre. „Küldenék egy forgatókönyvet, megteszed, hogy választasz magadnak szerepet?” Mondom, ilyen száz évben egyszer van.