Késői találkozás | Göncz Árpád: Mérleg / Terminál-Csokonai

Bedő J. István |

Ahhoz, hogy a Terminál Workhouse Társulat bemutatóját a kapott kurta ismertetőtől elszakadva tudjam minősíteni, elolvastam Göncz Árpád egészen rövid kis novelláját, amelyből ő maga írt drámát. Érdekes, tömör, feszültséget hordozó írás, és mivel valójában csaknem végig dialógus, nagyon könnyűnek tűnhet színre vinni.

Az előadás előmozdítója a rákospalotai illetőségű Csokonai Művelődési és Rendezvényház volt. A ház vezetése kérte fel a Terminált, hogy szabadon választott művel emlékezzen meg az egykori köztársasági elnökről. A keveset játszott dráma tisztelgés a száz éve született Göncz Árpád azóta is páratlan és utol sem ért etikai nagyszerűsége előtt – ezért is került színre beiktatásának évfordulóján a Csokonaiban.

A Mérleg (novellaként) egy félbemaradt és folytathatatlan szerelem felidézése. A színdarab kitágítja a történet idejét – a Nő és a Férfi nem csupán említik, hogy miféle emlék maradt a lelkükben a másikról, hanem töredékekben be is számolnak egymásnak, ki mit élt meg és át a távollétek két évtizede alatt. A Nő ötvenhat után Amerikába ment, feleség és anya lett, továbbá recepciós a férje orvosi rendelőjében. A férfi itt maradt, s a sorsa – ahogy a szerzőé –: börtön, hitvány munkák.

A kitágult horizontú beszélgetésben most már nemcsak az a kérdés, mit éreztek egymás iránt, hanem hogy melyik választás volt helyesebb, a Nőé: megszökni, új életet kezdeni, eltagadni a fiatalság éveit és tetteit az új haza, az új kapcsolat és a gyerek elől is – vagy a Férfié: maradni, vállalni a rögösebb utat, a nehezebb sorsot, azzal a reménnyel, hogy nem lehet örökké ilyen rémes. Ha visszatekintünk Göncz Árpád életére, ő maradt, és a hetvenes években még aligha vehette biztosra, hogy lesznek változások.

Úgy tűnik, a színre állító dramaturg, Boronkay Soma igyekezett a művet valamennyire elszakítani a több mint negyven évvel ezelőtti jelen idejétől, ezért feldúsította. Szereplői, a Nőt alakító Varga Mária és a Férfi: Zsótér Sándor az egymás felé tapogatózást – az érzelmeket elrejtve – kicsi porcelán nippekkel játsszák le. Ezek a szobrocskák, ha nem ilyen kicsik, akár szimbolikus értelmet is nyerhettek volna – de itt inkább csak helyettesítik azokat a gondolatokat, amelyeket ennyi idő után kimondani nem nagyon lehet… A Férfi/Zsótér nem tépelődik a válaszokon, szavakészen felel szinte mindig, ellenben a Nő/Varga magában is bizonytalan. Ha kibontani próbáljuk ezek okait, elképzelhető, hogy a börtönben vagy utána minden kérdést feltett magának, és kialakultak a válaszai. A Nő viszont – bár a gondolatai ugyanígy jártak a szülőhaza körül – eltemetni akarta ezt a múltat, és önmentegető válaszokat fogalmazott meg. Legalábbis Kerkay Rita rendezése ilyesmit sugall.

A helyszín elidegenítő: csúnya piros műbőr kanapészerűség a hatvanas évekből, háromlábú (akkor modernnek gondolt) állólámpa, nagymama zongorája. Szellemes ötlet, hogy a fő helyszínen kívül eső konyha jelenetét egy babakonyha szekrénykéjével játsszák el. A hátteret valami hatalmas pannó alkotja (az Erkel Színház belső freskóira emlékeztet, persze nem az, Pestújhelyen van gobelin alakjában), amit lehet karneválként is értelmezni, de legfőképpen mintha arra utalna, a Nő és a Férfi is álarcot visel, amitől csak jóval később szabadulnak meg, a kétórányi látogatás vége felé.

Ahogy előkerül a Férfi növénynemesítői munkája, amit kényszerűségből végzett a börtönévek után – a szöveg egyre több rétegűvé válik, második jelentések merülnek föl. És a Nő is el-felenged – kicsit alábbhagy Varga Mária amúgy elbűvölő királynői feszessége. A látogatás elején mintha védőburokban lenne, lassanként bomlik ki a beszélgetésből a már említett etikai kérdés is: a szembenézés a múlt döntéseivel, tetteivel.

A Férfi viselkedése érdekes – bár nem állítom, hogy sikerült megfejtenem. Amikor éppen nem tudja a Nő zárt kagyló személyiségét megnyitni, Zsótér a zenéhez fordul. (A zenei belépések meghatóan pontosak!) A nyitott zongora húrjain hangicsál, aztán valami sem a korba, sem a helyzetbe nem illő zajra (Matkó Tamás) valami dinamikus, görcsös mozgást végez. Ha akarom: táncot imitál – de nem akarom. Egyáltalán nem tűnik a szabad lélek megnyilvánulásának. Leválik a szövegről, a figura jelleméről. És ha magyarázni kell, hogy miért éppen ilyen mozgás került ide, pont ilyen zenére, akkor az már nem jó. (A megjelent újság mellé sem jelenik meg magyarázat.)

A színre állítás az egyszerű szöveg ellenére sem lehetett könnyű. Miközben a színház klasszikusainak szövegét akár újrafordítással, akár átszabással igyekeznek felfrissíteni, itt a dramaturg és a rendező olyan mértékű tisztelettel bánt Göncz Árpád szövegével, ami kifejezetten a befogadás ellen hatott. A narratív indító és záró részleteket Kerkay Rita Zsótér Sándor játékába dolgozta bele – eléggé vitatható eredménnyel. Amit a Mérleg (novella) elején-végén olvashatunk, csak egy olvasott mű kontextusában van a helyén.

Az előadás havonta egyszer megtekinthető lesz – a környezet, a ház, a kert kedves és vonzó –, de érdemes jó előre beszerezni a jegyet. Nem könnyed nyáresti szórakozás: az idősebb korosztály újra elgondolkodhat a Mérleg ma is aktuális alapkérdésén: mi becsületesebb, menni vagy maradni, amikor a gép egyre több fekete golyót dob.

Fotók: Gordon Eszter

Göncz Árpád: Mérleg

Szereplők: Varga Mária és Zsótér Sándor
Rendező: Kerkay Rita
Dramaturg: Boronkay Soma
Zeneszerző: Matkó Tamás

Csokonai Művelődési és Rendezvény Ház, Színházterem
1153 Budapest, Eötvös utca 64-66.

Következő előadások, jegyvásárlás