Egy szelet Bécs | Zenés városnézés Korcsolán Orsolyáékkal / BMC / ZsiMü

Bedő J. István |

Korcsolán Orsolya mindig valami meglepetéssel állt elő a Zsidó Művészeti Napok (és a korábbi változata, a ZsiKuFeszt) alkalmával. Az esemény szervezői mindig is arra ösztönzik fellépőiket, hogy a hallgató/néző mindig újdonságokkal találkozzon. A hegedűművész idén sem mondott le a dicséretes szokásról, a mostani alkalommal szerelmetes városa, Bécs történetéhez fűzte koncertjének darabjait.

A mostani alkalommal elmaradt a zenekari kíséret, mert triózva kamaráztak a Budapest Music Center pódiumán. A legutóbbi (pre-covid) koncertjén a Zeneakadémián bemutatta zongorakísérői szerepben Sugár Nátánt, a mostani hangversenyen pedig szólót is játszott a roppant ígéretes fiatalember. A program harmadik tagja pedig a Bécsi Szimfonikusok kürtművésze, Sugár Gergely volt – ő is részt vett a korábbi ZsiMü koncerteken –, habár itt minden eddig általunk még nem ismert oldaláról is bemutatkozott.

Bécs annyira tele van zenével, hogy nemigen sétálhatunk belvárosi utcáin, hogy ne találkoznánk lépten-nyomon emléktáblával, hogy ebben meg abban a házban ki született, élt, muzsikált – vagy halt meg. Nos, világjáró hegedűművésznőnk ebben a Bécsben sétálgat a zene nyomában. Kalauzunk, Sugár Gergely számos anekdotát mesélt el, és valamennyinek a szereplője innen-onnan ismerősünk! Mozart, persze – akinek pályáját alaposan átrajzolta, de közismertté is tette az Amadeus-film –, aztán Salieri, meg Beethoven, meg az ifjú és a busafejű maestróhoz képest akkor még kevésbé ismert Schubert. Mind itt éltek a császárvárosban, különböző időkben, néha meg egyidejűleg, szinte egymás szomszédságában. Sugár zenés városnézése irigylésreméltóan profi volt (mind idegenvezetői, mind zeneélvezői irányból hallgatva…)

A felvezetés után először Sugár Nátán mutatkozott be a közönségnek Mozart F-dúr zongoraszonátájával. Akárcsak számos szonátatársa, ez is játékosnak tűnik, csak a második, Adagio tételben adja ki kicsit elmélázó, elgondolkodó színeit, amit aztán a záró Allegro hangulatok között cikázva old fel.

Az igazi meglepetés az ezt követő Mozart-trió volt. Gergő elmesélte e nem túl gyakran játszott darab keletkezéstörténetét is. Az eredetileg kvintettnek írt zeneműben cselló és két brácsa támasztja meg, egyensúlyozza ki a két szóló hangszer kontrasztos hangzását. A trió verzióban a hegedű játéka koncertál a kürttel – és ebben a változatban még észrevehetőbb lett, hogy a zenemű szinte feleselő duett egy udvarló bariton és az udvarlást elfogadó (az Allegróban incselkedő) szoprán – Korcsolán Orsolya éneklő, máskor csevegő hegedűszólama között.

A második részben felhangzó művek szerzői mind tiszteletüket tették Bécsben, így került a műsorba Liszt egyik legnehezebb zongoradarabja, az Obermann völgye – a Vándorévek gyűjtőcímű programzenéből. Sugár Gergő magyarázatából megtudhattunk néhány epizódot a hatalmas (és többeket sokszor inspiráló) romantikus mű irodalmi ihletőjéről, Senancour regényéről – meg arról, hogy milyen jól lehet a vad svájci tájon barangolva szemlélődni, merengeni az élet értelmén (és persze gyakorolni az önsajnálatot). A Liszt-művet a még csak 16 éves Nátán játszotta lenyűgözően.

Rövidebb művek zárták a koncertet. Előbb Paganini Cantabiléje – két érdekességgel megfűszerezve: az olasz muzsikus itt nem bravúrstiklik komponistájaként szólalt meg, hanem amire a cím is utal, milyen érzelemgazdagon énekelhető a dal – vagyis szólal meg Korcsolán hangszerén. A másik, hogy a 19. század elején Paganini azért is látogat(hat)ott Bécsbe, hogy a híres-neves Salomon Sulzer kántor és komponista énekét, zenéjét hallhassa a város egyetlen épen maradt zsinagógájában, a Stadttempelben.

Ennek kiváló – a zsidó neológ zeneművészetre nagy hatást gyakorló – embernek a gyermekei is mind a zenei pályát választották. Egyikük, Josef Sulzer kedves, érzelmes Sarabande-ja nem igazán tűnt táncdallamnak, inkább tiszteletadásnak valaki vagy valamilyen felsőbb hatalom előtt.

Julius Chajesnek A hászid című rövid karakterzenéjét épp az elmúlt évben hallhattuk, hadd idézzem akkor írt soraimat: A lembergi (ma Lviv) születésű Julius Chajes egyike volt azoknak, akik sikerrel ötvözték az európai muzsikát a hagyományos zsidó népzenével, és őt tekintik a modern izraeli zene egyik nagy hatású megteremtőjének. Rövid kompozíciója, A hászid első hallásra is ismerősnek tűnt. Tempójával az elmélkedő rabbi bölcsességét, megfontoltságát sugallja – zenei világa kifejezetten emlékeztetett Bartók portréira.

Itt kell megemlíteni, hogy Nátán még a saját művész kortársai között is ritka jelenség, ti. hogy szólóban és kamarázásban is mennyire magas szinten muzsikál. Nem is beszélve a kíséretről, hiszen az a legnehezebb műfaj, amit sok-sok évi gyakorlattal lehet jól végezni. Rendkívül profi módon követte a szólisták minden rezdülését. Olyan készség ez, ami keveseknek adatik meg.

Szintén ismerős lehet a korábbi évekből Korngold: Sok hűhó semmiért szvitjének két tétele, ám – ahogyan az kell – most is lett némi meglepetés. Ugyanis a színházi előadás kísérőzenéjének szerzett zenekari szvitből készült ugyan hegedű–zongora verzió, ám a Kerti jelenet végére (ahol ugyebár Beatrice és Benedek végre összeboronálódnak…) kívánkozott valami erőteljesebb zárás.

Így tehát a már ismert hegedű–zongora duónak most egy gazdagított változatát hallgathattuk meg. Ugyanis a kürt eredeti szólama (a zeneszerző emigrálása idején) megsemmisült, és ezt Orsolya és Gergő az eredeti zenekari partitúra alapján rekonstruálta. Az eredmény meggyőző lett: a kürt időnként a motívumot ismételgetve felesel a hegedű szólamával – magánvéleményem szerint igen bájosan kiegészítve a zeneművet.

Nagyon kellemes estét kaptunk a ZsiMü komolyzenei anyagából, jó volt ismét látni, hallani Korcsolán Orsolyát, Sugár Gergelyt és az egyre izmosodó művészpalántát, Sugár Nátánt.

Fotók: Sugár család, a koncerten: Vajda Tamás