Baktériumoktól a vízimajom-elméletig | Csányi Vilmos: Kíváncsiságom története

Posted on 2022. május 5. csütörtök Szerző:

0


Laczkó Ilona Adél |

Csányi Vilmos már gyermekkoromban elbűvölt. Ahogy az állatok viselkedéséről mesélt, meg a hozzá kapcsolódó tudományos tényekről, mindig úgy éreztem, minden magától értetődő, nyilvánvaló. Egy sor könyvét olvastam – a Kis etológiát, Bukfenc, Jeromos vagy Janka kutyák történeteit –, tudtam, hogy gyermekként a bérházi lakásuk ablakpárkányán kezdte a vegyészeti kísérleteit. Varázslónak gondoltam ezt a nagyon kíváncsi embert, aki tudni akarja, hogyan működik a világ a legkisebb elemeitől kezdve a legbonyolultabb rendszerekig.

De az igazán az nyűgözött le, ahogyan a megszerzett ismereteket átadja a hallgatóinak, olvasóinak, ahogy generációkat nevel a kíváncsiságra. Mi a titka? Amikor megláttam Csányi Vilmos új könyvének címét, azt reméltem, most megtalálom a választ. Nem csalódtam. Ott van a történetekben, a sorok között.

Nem szokványos önéletrajz a könyv, csak nyomokban bukkannak fel magánéleti sztorik, csalódni fog, aki szakmai intrikákra számít. Ám a pályarajz sokkal többet kínál: pontosan érzékelteti, hogy az 50-es, 60-as évek mennyi zsákutcát, vagy jobb esetben egyirányú utcát jelentettek a szocialista országok tudósai számára, és hányszor ütköztek áthatolhatatlan falakba. De egyáltalán nem siránkozik. Elmeséli például, hogy ha arra volt szükség, akkor az amerikai tudós barátja pár nap alatt postázta számára a kísérlethez szükséges vegyszert. (Mert a tudósok társadalma nyitottabb a szemben álló politikai táboroknál…) Elképzelhetetlennek látszott akkoriban, hogy a világ vezető tudományos folyóirata, a Science megjelentesse a kutyák, kisgyerekek és farkasok pedagógiai érzékenységét vizsgáló kutatási eredményeiket. Azonban a (kísérletek ellenőrzésére) Magyarországra érkezett Virginia Morrellt annyira lenyűgözték a módszereik, hogy nemcsak a cikk jelenhetett meg, hanem Morellnek az állati viselkedésről írt könyvében önálló fejezetet kapott Csányi Vilmos és csapatának munkássága.

A sikerhez vezető út persze sokszor nagyon kacskaringós. Még az is előfordulhat, hogy a látszólag jó eredmény nem feltétlenül jelent sikert. A tömény kénsav helyett Ultrával mosogató takarítónő ugyan csillogó tisztává varázsolta a lombikokat, azonban bennük maradt egy csomó penicillináz, ami eltorzította az előállításuk tényleges eredményeit. A szarvasi Haltenyésztési Kutatóintézet halastavában a gynogenetikus ponty törzsek nevelése pontosan a kívánt eredményt hozta. Azonban amikor a halgazdaság vezetői meglátták az eljárás költségeit ugyanúgy elképedtek, mint a halászok, amikor több száz tökéletesen azonos pontyot találtak a hálóikban.

Meglepett, pedig kézenfekvő is lehetett volna, hogy az élővilág evolúciós vonalával párhuzamos Csányi Vilmos tudományos fejlődése. Kutatási területei egymásra épülve váltak mind bonyolultabbá: kezdve a baktériumokkal („akik” imádják a húslevest), a halakon (egyesek felfúvódnak a palacsintától) és a kutyákon át („akik” szőrös gyerekek) az emberszabásúakig. Ugyanígy váltak egyre összetettebbé az érintett tudományterületek is, amelyeket ismernie kellett: a vegyészettől a mikrobiológián át a komplex rendszerelméletekig. Nem beszélve a technika fejlődéséről: a számítógépek megjelenése, a videózás, a digitális fényképezés nem csupán a munkát könnyítette meg, hanem a tudósok egymás közötti kommunikációját is.

Csányi Vilmos viselkedéskutatási iránya szükségszerűen vezetett az emberi viselkedés fejlődésének tanulmányozásához. Az új ismeretek, főként a pontos DNS-vizsgálatok alapján bebizonyosodott, hogy a Földön ma élő összes ember egyetlen fajhoz tartozik: a Homo Sapienshez, még akkor is, ha a világ számos politikai és ideológiai kultúrájában még napjainkban is megkérdőjelezik ezt a tényt.

De hogy minek köszönhetően alakult másképp az ember evolúciója a csimpánzokkal közös őstől történő elválás után, a szerző elénk tárja az egymással vetélkedő elméletet. A szavanna-elmélet (1925) szerint bizonyos emberősök kiegyenesedve és két lábra állva alkalmazkodtak a szavannás környezethez. Fejlesztették az agyukat, és számos, a későbbi emberre jellemző tulajdonságot alakítottak ki.

A kevésbé ismert, de már így is legalább hat évtizedes vízimajom-elmélet abból indul ki, hogy az ember anatómiai tulajdonságai jelentősen eltérnek a főemlősökétől, ellenben nagyon sokban hasonlítanak a tengeri emlősökéhez. A teória szerint az Australopithecus előtti ember geológiai okokból szorult ki az esőerdőkből, majd egy-kétmillió évet tenger által körülzárt szigeten/kontinensen töltött, így kénytelen volt alkalmazkodni a vízi életmódhoz is. Hogy e kettő közül melyik a helyes, annak eldöntését egyelőre ránk bízza. Reménykedhetünk abban, hogy a Csányihoz hasonlóan kíváncsi kutatóknak köszönhetően hamarosan újabb bizonyítékok kerülnek elő az egyik vagy a másik igazolására. De Csányi még azt sem tartja kizártnak, hogy egy teljesen új harmadik elmélet lesz a befutó. Ehhez persze az is szükséges, hogy az emberi faj képes legyen a teljes pusztulástól megvédeni jelenlegi egyetlen életterét: a Földet.

Az emberiség evolúciója kapcsán óhatatlanul felvetődik a kérdés: képesek vagyunk-e tanulni a múltunkból, történelmünkből? Az orosz–ukrán háború kapcsán a Forbes magazin megkérdezte a tudóstól, hogy mit tanult az emberiség a két világháborúból? „Semmit – válaszolta. – (…) Amióta világ a világ, a társadalmak mindig egy nagy globális célért küzdenek: a fennmaradásért, a boldogulásért. Ez a modern időkben is alátámasztható különböző propagandákkal, ideológiákkal és motiválással, hogy elvégezd ennek érdekében a személyes dolgod. Kérdés, hogy a nagy cél csak egy ember víziója-e, vagy a kollektív társadalomé, de ezt mindig csak utólag lehet megmondani.”

Nem egyszerű feladat a tudomány népszerűsítése. Különösen nem az, amikor több tudományágat is érintő újdonságokról, vagy éppen sztereotípiák, beidegződések, falak ledöntéséről van szó. Sokszor egyszerűbb ragaszkodni a régihez, mint körülnézni és meglátni a változás, a fejlődés irányait. A kíváncsiság, az érdeklődés azonban nyughatatlanná teszi az emberi elmét, ezért kutatja, keresi a válaszokat még látszólag feleslegesnek tűnő kérdésekre is, miközben – sokszor véletlenül – olyan információkra bukkan, amelyek alapjaiban változtatják meg elképzeléseit a világunkról.

Csányi Vilmos pontosan ilyen ember, a megtalált választ nem tekinti örök érvényűnek, és mindig összetett, komplex rendszerekben vizsgálódik, amelynek legfontosabb jellemzője: az állandó változás.

Csányi Vilmos (Fotó: Matyovszky Márta)

Csányi Vilmos: Kíváncsiságom története
Open Books Kiadó, Budapest, 2021
368 oldal, teljes bolti ár 4499 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 3824 Ft,
e-könyv változat 3399 Ft
ISBN 978 963 572 1320 (papír)
ISBN 978 963 572 1337 (e-könyv)

* * * * * *
A könyv kiadói fülszövege

Csányi Vilmos korunk egyik legbölcsebb tudományos gondolkodója. Munkásságát a folyamatos útkeresés, az élővilág mélyebb mozgatórugóinak, összefüggéseinek kutatása jellemzi. De mi is az, ami ennyire kíváncsivá tette? Hogyan vált a kémiai kísérletekkel foglalatoskodó kisgyerek világhírű tudóssá?
A Kíváncsiságom története Csányi Vilmos kérdésekkel teli életén vezeti végig az olvasót, megismerhetjük belőle tudományos pályájának legfőbb állomásait és az utat, ami elvezette ebbe az irányba.
Megtudhatjuk, hogyan és miért kezdett el halakkal, majd később kutyákkal foglalkozni, szerinte mire adhat választ az evolúció és mire nem, miben hasonlítunk a majmokra, megállja-e a helyét a vízimajom-elmélet. Miért más egy közösség, mint az egyes emberek összessége, hogyan keletkezhetett a nyelv a gondolatot követően, min alapul a technológia mítosza és milyen következményei vannak annak, hogy globális társadalomban élünk.
Fejezetről fejezetre egyre jobban megismerhetjük Csányi Vilmos gondolkodását, illetve azt, hogyan változott ez a gondolkodás, és közben minket, olvasókat is arra inspirál, hogy a szerzővel együtt elmélkedjünk a világról.