Hányatott sorsok | Füst Milán: A feleségem története

Posted on 2022. február 18. péntek Szerző:

1


K A R A N T É N K Ö N Y V E S P O L C ●
Ú J R A O L V A S Ó

kistibi |

Több mint negyven év után vettem elő ezt a könyvet, és félve. Félve, mert a varázslat emlékezete maradt meg bennem. Félve, mert csodálatos egykori irodalomtanárom, Notheisz János úgy ajánlotta, hogy ez a 20. század egyik legjobb magyar regénye. Féltem, mert a csalódástól mindig fél az ember, akkor imádtam a történetet, mi lesz, ha mára idegenné vált, ha megvénült, ha érdektelen. Újra találkozni ifjúkori szerelemmel, nézni a másik arcán húzódó ráncokat, érezni a saját vénséget… Belevágtam ebbe a kalandba, és nem bántam meg. A feleségem története ma is ragyog.

Ha azt mondom, hányatott sorsú a könyv, pontatlan lennék. Füst Milán regényét a megjelenésekor itthon szinte észre sem vették – ez kényelmesebb volt, mint erőfeszítéseket tenni a mélyebb rétegek megértésére. Alkotója azt mondta róla: „…úgy érzem, ez a regény lett életem minden értelme.” Mitől ilyen fontos? Mitől ilyen izgalmas? Van-e valamilyen párhuzam az alkotó élete és a regény története között?

Füst Milán hét évig írta, napi tíz órai munkával, negyvenezer (!) oldalnyi vázlatot, feljegyzést készített. Ez idő alatt remeteéletet élt, az íráson kívül semmi mással nem foglalkozott. Felesége tette lehetővé, hogy csak az írásnak éljen. Aztán 1942-ben megjelent, különösebb visszhang nélkül. Nem csodálkozhatunk igazán rajta, az ország már három jogfosztó zsidótörvényen volt túl, és a negyedik is készült. 1965-ben, a francia fordítást követően a regényt az irodalmi Nobel-díj esélyesei között emlegették. (Bár tényleges jelölést nem kapott.) A feleségem történetét igen sok nyelvre lefordították. Magyarul, ha jól számoltam, legalább 15-ször került a boltokba.

Störr kapitány feljegyzései a felszínen a féltékenységről beszélnek – de ez tényleg csak a felszín. Életrajzi indíttatást sem nehéz találni. Füst Milán 17 évesen ismerte meg Jaulusz Erzsébetet, aki iránt rögtön leküzdhetetlen szerelmet érzett. „Lásson belém: a szívem véres, gyötrődöm, őrült körforgásokat tesz az agyam, céltalan egy téma körül – megvádolom, szavalok Önről, művészi terveimbe foglalom…” és még: „…féltékeny, gyanakvó vagyok, átkozom – folyton Önnel foglalkozom – rettenetesen szeretem!” Ez a lángolás hatvan éven át megmaradt, noha mindketten házasságot kötöttek, élték az életüket, hol az egyik talált volna újra a másikra, hol fordítva, de az élet, az egymást követő diktatórikus rendszerek, mindkettőjük makacssága nem tették lehetővé a beteljesedést. Abból pedig hiányérzet születik.

Füst Milán tehát megteremtette Störr Jakab kapitány alakját. Igazi tengeri medve, csupa izom, csupa erő figura, nagyevő, nagyivó. Olyan hajóparancsnok, akire a tulajdonos bátran rábízhatja a hajóját. Csak egyetlen gyenge pontja van: Lizzy, a francia feleség, aki lehet, hogy csapodár, lehet, hogy nem, de egy biztos: játszik a sziklakemény tengerésszel. Störr őrlődik ebben a kapcsolatban, mert igazi kapitányként elvárja, hogy a magánéletben is mindent az ellenőrzése alatt tarthasson. Lizzy viszont önálló, független egyéniség, nem tűri el az alárendelt szerepet. A két öntörvényű individuum között hiába szikrázik a szerelem, hiába szeretik a másikat életüknél is jobban, a féltékenység felemészti az emberséget az emberben.

Vagyis nem olcsó szerelmi történet Füst Milán regénye, innentől kiemelkedő csoda: meddig engedhetünk be az életünkbe egy másik embert, honnan kezdődik az én „legbelsőbb énje”, ahová nincs másnak bejárás. Hol van az a határ, ahol én csak magamnak lehetek, ahová vissza tudok húzódni, de mégis érzem, hogy az enyém mellett ott van egy másik lélek, és ha kell, megsegít, rám borul, meleg lényével életre simít. Ezek örök kérdései az életnek, az ÉNnek: válaszok természetesen nincsenek. Illetve egy igaz válasz van: amit a saját életem fogalmazott meg. Füst Milán nagyon fontos történetet mesél el, a magáét. A jó művek összes jellegzetességével létezik egy megoldás – vagy megoldatlanság –, a válaszokat találd meg te, olvasó, én a kérdéseimet mondtam el.

Az is lenyűgöző, ahogy a két alak karaktere kibontakozik a történetben. Nincsenek narráló leírások kinyilatkoztatások, minden, ami fontos, történésben mutatkozik meg. Mutatok néhány példát. Nem gyakori, hogy az emberek úgy emlékezzenek esküvői vacsorájukra, ahogy azt Störr kapitány teszi: „… e lakomán megutáltam kicsit az embereket. Hogy úgy telizabálták magukat, s velem semmit sem törődtek.” Ezt köti valahogyan Lizzy alakjához. A házasság az elején egyszerű dolognak tűnt: „Vettem hát neki egy csomó karkötőt meg nyakláncot, és elvettem feleségül. Mert mi tengerészek sokáig udvarolni sem szeretünk.”

A feleség múltjáról: „Rengeteg szedett-vedett népség lakott ott Menorca szigetén: olasz menekülők, szláv emigránsok, s egy csapat olyan svéd, akiknek az élete Dél-Amerikában nem sikerült, s akiket már kétszer is halálra ítéltek, de ők megszöktek mind a kétszer, és bivalyháton cammogtak végig a Kontinensen, keresztbe az Atlantictól a Pacifikig – német bolsevisták, lengyel zendülők, és más kémgyanús népek… Ezek között élt a feleségem.” És majd csak nagyon soká derül ki, hogy Lizzy tanítónő, hogy rengeteget olvas, hogy művelt és világlátott.

De nem csak a szerelmi történet fontos. Störr kapitány szinte minden vizét ismeri a földgolyónak, mindenhonnan vannak történetei. Legjobban az jellemzi az embert, hogy miből mit tart megjegyezni valónak. Egy alkalommal tűz támad a hajóján, és az utasok fegyelmezetten vonulnak a biztonságosabb fedélzetre: „Hadd írom le, hogy ez így volt, s hogy a szegénység rendje megrázó. Mert komor és rendületlen. Mert ők hozzászoktak már az életük nyomorához, a veszélyhez, s mindahhoz, amit a többi úgy fogad, mintha sorsa részéről méltánytalanság érné, amely nem illeti őt. Jobban is szeretem a szegényeket, de hagyjuk ezt.” Mindezt írja az 1930-as évek végén, amikor Móricz novelláin keresztül látunk bele a magyar mélyszegénységbe, de „hagyjuk ezt”.

Kamaszkori emlék: „…szörnyű népség az ilyen kamaszok, azt mondani se kell. Mint az állat, ezekben még nem fejlődött ki az ember” – meséli egy olyan kaland után, amikor barátjával gyakorlatilag betörtek a barát szüleinek lakásába, felzabáltak és tönkretettek mindent, amit csak el tudtak érni.

A feleségem története egyes szám első személyű narráció, ami rendkívüli személyességet jelent, közvetlenné teszi az elbeszélést. Őszinte, megrázó történet, felkavaró mélységekkel. Mert a hatalmas mű alapkérdése: hogyan lehet a boldogságot megtalálni önmagam teljes feladása nélkül? A magyar filmtörténet nagyjai már évtizedek óta akarták mozgóképpé formálni. Huszárik Zoltán szerette volna megcsinálni, aztán évtizednyi készülődés után Enyedi Ildikónak sikerült.

Maga az alaphelyzet mítoszi. Van egy odüsszeuszi karakter, aki járja a világ tengereit, élete a szabadság, minden fontos nyelven beszél, nincsen kötve semmihez: csakhogy az elmúlt háromezer évben Pénelopé felnőtt, és ő is önálló emberré vált. És a mítosz új kérdést tett fel: Hogyan legyünk boldogok, ha mindenki önálló, mindenki saját gondolatokkal akarja saját életét élni?

Annyit tehetünk, hogy jó történeteket olvasunk, melyek ezeket a kérdéseket feszegetik. Störr kapitány te vagy, én vagyok, Lizzy mi vagyunk, passiójuk mindent tartalmaz, amit az ember szerelméről, kételyeiről, boldog-boldogtalanságáról el lehet mesélni.

És a lezárás: „Ötvenhárom éves leszek az ősszel, tehát nem vagyok már mai gyerek. S bár a levél itt van a kezemben, és mégsem hiszem el, hogy ez így van. De hiszek abban – és erről ne próbáljon senki lebeszélni –, ma már minden bizalmamat abba vetem, hogy egy nap, verőfényes időben megint csak fel fog tűnni valahol, egy néptelen utcában, valami sarkon, s ha nem is fiatalon többé, de éppoly kedvesen tipegve, ismerős lépteivel. S hogy fekete köpenyén keresztül fog sütni a nap. A lelkemet teszem rá, hogy ez így lesz. Különben minek élni?

Füst Milán (Fustmilan.hu)

Füst Milán: A feleségem története
Fekete Sas Kiadó, Budapest, 2021
408 oldal, teljes bolti ár 4400 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 3300 Ft
ISBN 978 615 616 8269

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege (részlet)

A holland hajóskapitány látszólag szokványos féltékenységi drámája a bájos és frivol francia nővel egy gyötrelmes kapcsolat mennyei magasságait és pokoli mélységeit mutatja be.
A rögeszmévé és önpusztító szenvedéllyé váló féltékenység, a bizonyosságra törekvés ördögi köreit járó Störr kapitány végül rádöbben: bárhogyan is volt, Lizzy immár elválaszthatatlanul hozzá tartozik.