Generációs lejátszási lista | Németh Róbert: Nem vagyok itt

Posted on 2022. január 28. péntek Szerző:

0


Paddington |

Hogy is kezdjem? Németh Róbert kulturális újságíró első regénye, a Nem vagyok ittNémeth Róbert, az ismert zenész (a HS7 egykori tagja) első regénye, a Nem vagyok itt… Németh Róbert elsőkönyves szerző Nem vagyok itt című regényében…. Szóval van ez a Németh Robi nevű srác, sokaknak már bácsi, nekem kortársam, aki nagyon tud írni, ami nem újdonság, remekül érzi, milyen sorrendben kell a számokat egymás után rakni egy zenei albumban, ezt is tudtuk róla, most pedig ezt a két szuperképességét regényírásra használta.

A regény trackjeit akár összekeverve is lehet olvasni, a rövid szövegekből pedig kirajzolódik egy olyan generáció világa, amelyik a rendszerváltás környékén vált felnőtté. Vagy te is ott voltál – már ha nagyjából velünk egyidős vagy –, vagy valamelyik volt osztálytársadról tudod, hogy pontosan ez történt vele.

A regény főszereplője, Niedics Péter tipikus késő Kádár-kori fiatal. A család a maga módján átevickélt a 20. század számos zivatarán, véletlenül sok olyanon is, amin az enyém. Szlovák–magyar lakosságcsere – kipipálva, a munkaszolgálatból lelépő és egyszerűen hazasétáló nagypapa – pipa, túlélők és elgázosítottak – pipa, szoba-konyhából lenézettként házasodni egy magát jobbnak tartó családba – pipa, rengeteget nyugatra utazni, de a Pártba nem belépni – pipa. Ezeket a „könnyed” kis anekdotákat szúrja bele Péter az emlékezésekbe, ami érthető, hiszen ezzel a hátországgal kell vagy inkább kellene megállapodott középkorúként élnie a jelenben, közel az ötvenhez.

Péter nemzedéke egy olyan „nagy generáció”, amelyik egy kicsit mindig a 68-asok árnyékában él, és bár nem nagyon próbálta bebizonyítani magáról, hogy szintén „nagy”, visszatekintve szerintem sikerült nekik/nekünk. A 68-asokhoz hasonlóan egy teljesen új kulturális szcénát hozott létre, amire ma undergroundként szokás hivatkozni, hiszen nem az Ifiparkban, hanem belvárosi pinceklubokban érett felnőtté. Hasonlóan szeret-nem szeret viszonyban volt a megelőző korszak kultúrájával, mint ahogyan az Illés–Metró–Omega rajongói is táncoltak ötórai teákon. A mi nagy generációnk Európa Kiadót hallgatott, de a sulidiszkóba is járt. És persze ezzel a kettősséggel fordult az idősebbek, a szülők felé is.

Úgy ült ott a recsegős tölgyfa asztalnál – amit még az apjától kapott az első lakása mellé –, azzal a rémült tekintettel, azzal a jéghideg eszméléssel, ahogyan Luke Skywalker vette tudomásul (még nem a Halálcsillag kürtőjében, hanem egy kicsit később), hogy nem harcolhat Darth Vaderrel, hiszen az az ember Anakin Skywalker, az apja.”

Németh Robi regényében folyamatosan szól a zene, és visszatükrözi ezt a kettősséget. Olvasás közben végig azon gondolkoztam, miközben ment a fejemben az aktuális zene, hogy az olvasáshoz szükséges időnél jóval hosszabbra nyúlna egy olyan lista, amin valamennyi megidézett szám rajta van. Aztán megtaláltam a szerző által összeállított lejátszási listát a Spotify-on: 55 számból áll, fantasztikusan eklektikus. Ha néhány évvel ezelőtt készült volna, kazettán vagy másolt cédén adnánk tovább, ma már egy kattintás is elég ahhoz, hogy elérjük. Kortársaknak erősen ajánlott, a nálunk fiatalabbaknak vagy jóval idősebb olvasóknak viszont kifejezetten hasznos lehet meghallgatni olvasás előtt vagy közben

Péter – és persze az egész nemzedék – közös élményanyagában sokkal nagyobb szerepe van az irodalomnak és az élő kulturális eseményeknek, mint a mai fiatalokéban. Ne felejtsük el, akkoriban még jelen volt a kultúra 3T-je, amiből nem csak a tiltás fontos elem. A nem tilalmas dolgokhoz a szocializmus utolsó éveiben is fillérekért lehetett még hozzájutni. Talán ez is az oka annak, hogy a ’60-as évek végén, ’70-as évek elején születetteknek még rengeteg közös irodalmi, zenei és színházi élménye volt. Bár annak is biztosan volt ebben része, hogy mindössze másfél tévécsatorna és három rádióállomás versenyzett a figyelmünkért.

Nem tudom megítélni, az utánunk következő generációknak mit mond a Nem vagyok itt, mennyire lehet belelátni a regényt olvasva a „mi időnkbe”. A minap egy fiatal újságíró ismerős rácsodálkozását olvastam egy Facebook-kommentben, egy mellékmondat erejéig, és döbbentem rá, hogy bizony, mi már egy idősebb generáció vagyunk. Az biztos, hogy ez a mi generációnk regénye, és abban is biztos vagyok, hogy generációs regénynek is nevezhető. Talán kipróbálom a fiamon. Nem tudom, mi az, ami érthető és mi az, ami lábjegyzetek és magyarázat nélkül érthetetlen egy mai huszonéves számára. Abban sem vagyok biztos, hogy a mostani késő hatvanas-hetvenes korosztály mindent igazán ért belőle, ahogy talán akkor sem értettek mindent, ami körülöttünk zajlott. Olyan lehetett nekik, mint a többieknél kicsit idősebb apukámnak, akinek a zene valahol Ákos Stefinél és Louis Armstrongnál ér véget, a Metró együttes szerepeltetése egy klubesten, ami a családi legendáriumunk része (ő Zoránt, én az Arató-diszkót halkítottam le sajátkezűleg, igaz én azért, mert a hangerőt a Parlament őrsége a kupola szobraira nézve veszélyesnek nyilvánította.) De abban egészen biztos vagyok, hogy a zenék nagy része ismerős lesz, és abban is, hogy a mi korosztályunk érteni és szeretni fogja.

Szokatlanul hosszú idő alatt olvastam el az alig 200 oldalas regényt. A lazán egymáshoz fűzött jelenetek, miközben egy pontosan szerkesztett lejátszási listává állnak össze, mégis olyanok, mint egy lazább novellafüzér, amit inkább ízlelgetni érdemes, mint végigszaladni rajta. Ennek ellenére hamar elfogytak az oldalak. Persze kihasználtam az e-könyv olvasóm adta lehetőséget, és számos szövegrészletet kijelöltem (így legalább a fiam nem fogja az összes behajtott oldalsarkot kisimítani). És persze elgondolkodtam a szerzővel együtt azon, hogy „[e]gyébként is mi az, hogy itt? Mi az, hogy itt és most? Mi az, hogy valóság? Hogyan tudnánk a befelé tóduló ingerekből, hangokból, képekből, illatokból, az ezeket feldolgozó agyi folyamatokból, a párlatként lecsorgó érzésekből, az érzelmekből, a végtelen értelmezésekből, a millió visszavetített képből és milliárd magányos moziból összerakni valamit, amit valóságnak, realitásnak nevezünk? A valóságnak nevezett izé (vagyis inkább izék) megkérdőjelezése nem kizárólag jog, nem is lehetőség, amivel jogosan élünk, hanem szinte-szinte kötelesség.”

Németh Róbert

Németh Róbert: Nem vagyok itt 
Noran Libro Kiadó, Budapest, 2021
200 oldal, teljes bolti ár 2990 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál: 2465 Ft
e-könyv változat 1790 Ft
ISBN 978 963 517 2870 (papír)
ISBN 978 963 517 2894 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Létezik olyan elbeszélés, amiben Thom Yorke, Szájer József, Václav Havel, Torgyán József, Orbán Viktor, Iggy Pop és egy holland sírásó váltják egymást a színen? Milyen az, amikor egy regény kulisszája többek közt a Parlament, egy prágai stadion, Amszterdam hátsó utcái, a német autópályák, Budapest kültelki futballpályái, egy online lap szerkesztősége, a Tilos az Á és egy késő Kádár-kori lakótelep? Hogyan karol egymásba a pornóvideó és a magnókazetta, a Commodore 64 és a Facebook, a bőrlabda és a gombfoci, a Rolling Stones és a Cure, az Európa Kiadó és a Kispál és a Borz? Ki ismer magára egy bonyolult kelet-közép-európai családtörténetben és az abból elágazó magánügyekben, amiknek egyszerre része Trianon, a holokauszt, a Kádár-kor, a rendszerváltás és az elmúlt harminc év? És rázós érzelmi kérdésekben? Volt, hogy megállt az idő? Kezdte már újra?