Arató András: Az elmúlt fél év (részletek)

~ 138 ~ | Hiánypótolunk | (2021. január 5., kedd)

Tamás ismét jó sofőrnek bizonyult, a kért és visszaigazolt délután három órai időpont előtt leparkoltunk az Ostrom utcában az NMHH számára fenntartott helyen, az elénk siető biztonsági őr kérdésére adott pozitív válaszunk eredményeként, mely szerint hozzájuk érkeztünk-e, nemcsak elzavartatásban nem volt részünk, hanem szemtelen kérésem is, hogy a gépkocsivezető megvárhasson minket, meghallgatásban részesült.

Az első recepciósi felvetést elutasítjuk, nem hagyjuk a portán a hiánypótló dokumentumokat egyetlen elfogadó cédula ellenében. Mint a későbbi számlálás során kiderült, többnapos munkánk gyümölcse 34 számozatlan lapból áll, megérdemli a pályázatleadáséhoz hasonló bánásmódot.

Néhány perces békés konzultációt követően a hatóság egy kellemes és beosztott jogásznője érkezett a bejárat melletti már jól ismert takarítószer-raktárba, együtt megszámoltuk a lapokat, az említett 34-es szám nem tartalmazza az üres hátoldalakat. Anyagunk távozott az iktatóba, és amíg az átvételi elismervénnyel közös visszatértére várakoztunk, elcseverésztünk a kolleginával. Megkérdeztük, a hiánypótlásunk elbírálására ízibe sor kerül-e.

– Nem, arról akkor határoz a Médiatanács, amikor lezárult a többi (alakilag kizárt) pályázó jogorvoslati kérelmének benyújtási határideje, illetve, ha valaki perel, akkor a jogerős ítélet megszületése után – kapjuk a hatóság működését jól jellemző, meglehetősen abszurd választ.

– Akkor könnyen lehet – mondja Richárd –, hogy hónapokra elhallgat a Klubrádió.

– Kérhetnek ideiglenes frekvenciaengedélyt – biztat minket a helyi erő.

– Az sajnos nem lehetséges – világosítom őt fel –, mert a kormánypárt egy 2019-ben végrehajtott törvénymódosítással elvette ezt a lehetőséget.

– Ám – folytatom, mert valahogy oldanom kell a Médiatanács jogászának szomorúságát – még egy lehetősége marad a hatóságnak a vészhelyzet korrigálására, hiszen, ha elvesztik a megnemhosszabbítási pert, amire kitűnő kilátások vannak, akkor azonnal meghosszabbíthatják az engedé-lyünket, amivel még a jogos népharag is elkerülhető lesz.

Visszaérkezik az iktatóból a munkatárs, még másolatot is kapunk a benyújtott dokumentumokról, igazán sikeres kirándulásról térünk vissza főhadiszállásunkra.

Azért az mindig érdekes, amikor egy minden ízében ártalmas hatóság alkalmazottja megjegyzi, ne vegyük az eljárást személyesnek, kötelességük a jogszabályok szerint eljárni, én meg biztosítom a másik felet, egyáltalán nem veszem tőle személyesnek, nem őt utálom, hanem az intézményt, ahol dolgozik, sőt, a rendszert, amelyik az intézményt létrehozta. Richárd megjegyzi, ha most magával az intézmény elnökasszonyával ülnénk itt, akkor is hasonlóan nyilatkoznánk. – Ne bonyolódjunk bele egy ilyen ismeretlen csoportképbe, nem tudom, mily csevejjel ütném agyon az időt a megidézett magas beosztású mellékszereplő társaságában, és az mennyire lenne őszinte –, zárom le az udvarlási bekezdést korelnöki jogon.

Van az ilyen csevegések levegőjében valamiféle összekacsintás-érzet, ami lehet akár illúzió is, bár értelmes és tisztességes ember csak elutasító lehet a szisztémával szemben. És miért ne feltételezném e két nemes tulajdonságot éppen arról, akivel pár percre egy helyiségbe sodort a nertenger egy hulláma? Másfelől, (egyelőre) nem kötelező állást vállalni a diktatúra intézményeiben.

~ 139 ~ | Mindeközben | (2021. január 7.)

Trump képtelen elviselni a jól megérdemelt bukását, magatartása közvetetten halálos áldozatokat követelt a Capitolium elleni fizikai, az amerikai alkotmány elleni szimbolikus támadás következtében. A republikánusok többsége is elhatárolódik a közveszélyesen elmebeteg bukott elnöktől.

George W. Bush gyomorforgatónak és szívszorítónak nevezte a szerdai zavargást, hozzátéve, hogy banánköztársaságban vitatják így a választási eredményeket: „Elborzaszt a felelőtlen magatartás, amelyet egyes politikai vezetők a választás óta tanúsítottak, valamint a tiszteletnek a hiánya is intézményeinkkel, hagyományainkkal és rendfenntartóinkkal kapcsolatban.”

Nem tért ki arra az eleganciára, amellyel 2000-ben a vele szemben győztes Al Gore elismerte a vereségét. Nem kizárt, hogy szűk másfél év múlva Orbán Viktor megmutathatja a világnak, hogyan is kell az ilyet csinálni.

~ 140 ~ | German Connection (2021. január 7.)

Németország magyarországi nagykövete meghívott egy beszélgetésre az Úri utca 64–66. alatt található nagykövetségre. Johannes Maindl tavaly július óta képviseli hazáját Budapesten. Elődjeivel csak fogadásokon volt szerencsém pár szót váltanom, sohasem szűk körben. Örülök a lehetőségnek, a német sajtó számos igen jelentős reprezentánsa mutatott az elmúlt évtized során érdeklődést a Klubrádió iránt, a magyar médiaállapotok szimbolikusan és konkrétan is jelentős szereplőjének tekintve vállalkozásunkat.

Tizenkét évig, 1977-től 1989-ig dolgoztam az Úri utca 64–66. alatti épületben a Fővárosi Mélyépítési Tervező Vállalat, a FŐMTERV tervező mérnökeként, teljes mérnöki pályámat ebben a házban töltöttem el. Kollégáimmal együtt tudtuk, hogy az épület a második világháború végéig német tulajdonban
volt, sőt, a megszállás idején itt működött a Wehrmacht központja. Számunkra ez akkor csak történelem volt, egészen addig, amíg Németh Miklós miniszterelnök vissza nem ígérte Helmuth Kohl kancellárnak a tulajdonjogot, amit aztán az Antall-kormány be is váltott. Én ekkor már túlestem a pályamódosításon, tehát a FŐMTERV kiköltözésekor nem voltam jelen.

Emlékszem, vagy legalábbis úgy emlékszem, Kohl egyik budapesti látogatásakor felkereste Paskai bíborost a vállalatunkkal szomszédos Esztergom–Budapesti Érsekség épületében, és mintha sétálni láttam volna őket a Tóth Árpád sétányon.

Harmincegy éve jártam utoljára abban a házban, már csak ezért is érdeklődéssel vártam a találkozást, ám két nappal előtte helyszínváltozásról kaptam értesítést, a randevúra a Rómer Flóris utcában kerül sor. Mint utóbb kiderült, a változtatásra praktikus okból került sor, a rezidencia szalonjában ugyanis jobban lehet biztosítani a kellő szociális védőtávolságot.

A tárgyalópartner álláspontjáról a magyarországi állapotokat illetően természetesen nem számolhatok be, az enyémet meg úgyis ismered.

Külföldi politikusokkal, különösen diplomatákkal folytatott beszélgetések során mindig kerülöm a minősítéseket, különösen az olyan jelzőket, mint a fasisztoid, maffiaszerű, gonosztevő, csaló, mert a használatuk kontraproduktív, a sértett ember vagdalkozásaiként tűnnének fel. (A magánszféra vagy a könyvírás, az más.) Mondhatjuk úgy is, hogy a tényleírásokhoz tartom magam, analógiákkal alátámasztva a mondandómat. Természetesen kérésekkel sem traktálom a tárgyalópartnereket, más szóval ezeknek a találkozásoknak nincs konkrét célja. Ahogy az elültetett magoknak sem mondod, ugyan hoznátok nekünk szép gyümölcsöt, virágot…

Lesz-e folytatás? Kaptam biztatást arra, hogy adódhat még lehetőség egykori munkahelyem meglátogatására.

~ 141 ~ | Kormányzóképesség? (2021. január 7.)

Külföldiekkel folytatott beszélgetéseim során, nagyobb reneszánsz öntudattal fogalmazva, nemzetközi megbeszéléseim alkalmával egyre gyakrabban kerül szóba a sokszínű ellenzék kormányzóképtelensége miatti aggodalom. Nagyon fontos változás, hogy az összefogás választási versenyképessége immár nem utópiaként, hanem reális alternatívaként jelenik meg.

Először is szögezzük le, amit még nem próbáltunk, arról legfeljebb előképzeteink-előítéleteink lehetnek. Másodszor – de erre egy picit később térek vissza.

A Fidesz államirányítói képességei valamiféle evidenciaként rögzültek.

A közgondolkodásban e tévhit éppúgy szolgál illúzióbázisként, mint a korábbi állampárt, az MSZMP idején. Kormányoznak, tehát az ország kormányoztatik. Hatalmas tévedés, az országot irányító adminisztráció alkalmatlan a feladatra, világnézettől, korrupciótól, diktatórikus törekvésektől függetlenül is. A súlyos humánpolitikai kontraszelekció, amely egyrészről a vezetőhöz való feltétlen hűség követelménye, másrészről a tehetségesek távozása miatt szükségszerűen bekövetkezett, párosulva a realitásoktól való elszakadással és a főnök vélt vagy valós elvárásainak kiszolgálásával, mára már a jogalkotásban is olyan minőségromláshoz, inkonzisztenciához vezetett, ami az állam működésének zavarait mutatja a legkülönbözőbb szinteken, mondhatjuk, tetőtől talpig. Az illiberális rendszer a megszokottól eltérő helyzetekre nem képes reagálni, igazolva a newtoni axiómát, mely szerint egy test csak akkor tartja meg egyenesvonalú egyenletes mozgását, ha nem hat rá külső erő. Látványos és szomorú példa erre a szétvert egészségügyi rendszer reakcióképtelensége a pandémia kihívásaira. Nemcsak a lakosságarányos mortalitás, de a járványnak a feltételezhető elhúzódása az oltások megszervezésével kapcsolatos impotencia miatt a rendszer működésképtelenségét igazolják.

A NER irányította gépezet összeomlását az a töméntelen mennyiségű pénz akadályozta meg, amit az Európai Unió pumpált bele – az Unió finanszírozza az ellene folytatott szabadságharcot –, e jelenség minden bizonnyal páratlan a történelemben. A magyar rendszer egy olyan tönkrement motorhoz hasonlít, amelybe annyi olajat öntöttek, hogy nem hallatszik a csikorgása. És milyen környezetszennyező az ilyen! Tehát aki azért támogatja a mai kormányt, mert azzal a működőképességet véli megvédeni, az súlyos tévedésben van.

Visszakanyarodva az ellenzéki koalíció kormányzási alkalmasságának esélyeire, természetesen nem tudom a választ. Ám a történelem legkülönbözőbb szakaszaiban és földrajzi helyein sokszor fogtak össze nagyon eltérő gondolkodású, erősen különböző csoportok érdekeit megjelenítő erők, mert abban megegyeztek, hogy a fennálló rendszert már nem kívánják elviselni. A hatalom megdöntését követően pedig megkezdődött közöttük a rivalizálás a nép kegyeinek elnyeréséért. Mondhatnám, megindult a forradalom utáni konszolidáció.

Ezen a ponton minden beszélgetés során tisztáznom kell, én mit értek forradalom alatt, mert sokak számára ijesztő ez a szó.
Amikor egy működő intézményrendszer megérett a változásra, akár azért, mert a hatalmon lévők úgy ítélik meg, akár azért, mert demokratikus választások következtében másik erők kerültek döntési helyzetbe, az arra jogosultak törvényeket módosítanak, újakkal egészítik ki az intézményrendszert. Az ilyen metamorfózist a reform szó írja le. Ám amikor a hatályban lévő jogszabályok nem nyújtanak keretet a kívánt változáshoz, akkor, ha úgy tetszik, ki kell lépni a hatályos törvények korlátai közül, más szóval, az alapokat kell megváltoztatni.

Ha például, és természetesen csak a példa kedvéért mondom, nincs meg a minősített többség egy olyan főügyész elmozdítására, aki nem a bűn üldözését, hanem a pártolását valósítja meg, akkor is meg kell találni a modus vivendit a leváltására. Azokat a törvényeket, amelyeket egy párt nem a közjó szolgálatára szentesíttetett, hanem a hatalom bebetonozása érdekében, azokat erővel, a jog erejével el kell törölni. Én ezt forradalomnak nevezem. Ehhez persze nagy legitimitás szükséges, például népszavazás által szentesített új alkotmány.

Arató András: Az elmúlt fél év – A Klubrádió és én
Kossuth Kiadó, Budapest, 2020
350 oldal, teljes bolti ár 4200 Ft