Hol az az ország? | My Land | Recirquel / Nagyerdei Szabadtéri Játékok

Posted on 2021. június 26. szombat Szerző:

0


Bedő J. István |

A Recirquel Társulat többféleképpen értelmezhető programmal köszönt be a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Játékokra. Ez természetesen pozitív dolog, ha bevonja a nézőt a cím, az előadás az értelmezésbe.

Természetesen ez a produkció is végigjárt már 2018 óta több zárt teres turnét (legközelebb július első napjaiban lesz látható a Müpában), s a debreceni szabad tér is valójában zárt tér benyomását tudja kelteni. Mégsem lehet eltekinteni attól, hogy a befogadó nem a hűtött nézőtéren, hanem az este is izzasztó környezetben találkozik… mivel is? Térjünk csak vissza arra, hogy a sokértelmű cím alatt újcirkusz műfaját adta meg a műsorfüzet.

Szigorú műfajhatár tehát nem vonható: mert az újcirkusz egyszerre balett, kortárs tánc, fizikai színház, mozgásművészet, ritmikus gimnasztika – és persze cirkusz is, legalább néhány szegmens erejéig. Ez a többarcúság mindenre nyitott nézőt kíván, ugyanakkor megnehezítheti a befogadását. De a mostani előadás nem újcirkusz volt, hanem a 2018-ban nemzetközi zsűri által nagyra értékelt cirque danse (tánccirkusz, cirkusztánc). És az valami más. A megteremtője szerint a kortárs tánc, a balett és az újcirkusz kombinációja. A zsűri szakértői jobban érzékelték újdonságát és nagyszerűségét, mint a kevésbé felkészült néző.

Kis etűdökből, novellákból áll össze az egyórás műsor. A csapat táncos/artista ikerpárja egy tükör előtt mozog egymást váltva, de a tükörkép helyett olykor a testvér jelenik meg, és együtt mutatnak be páros emelő- vagy egyensúlyozó számot. Hibátlanul, néha bravúrelemmel spékelve. Mégis itt tűnt fel először, hogy nem vagyok teljesen adekvát nézőközönség. A látott jelenetekben az artisztikus mozgás ment át emelésbe, forgásba, cirkuszi mozdulatokba.

Talán merészség volt a meghívó szervezőktől, hogy új műfajt vontak be a biztos komédia-operett/musical-koncert trió mellé, de tény, hogy Vági Bence koreográfus-rendező programja csak nyomokban mutatta a műsorfüzetben és az előzetesekben ígért újcirkusz eszközeit. A tévéből is ismert igazi újcirkuszhoz képest a produkció valami redukált változat benyomását keltette.

Pedig volt homokban fekve hempergés, a homok alól előbukkanó LED-es fényjáték, olajfüst. Mégis elveszett vagy hiányzott az a fonal, amire egy előadás fölfűzhető. (A régi-cirkusz nézője jól felépített önálló számokat lát, rekvizitekkel vagy csupán a test ügyességével, s mindezt a cirkuszművészek talentuma fogja össze. Feszültség – lazítás, nevetés – izgalom.) A kortárs tánc olykor csupán egy gondolatra, egyetlen érzelemre, emberi viszonylatra redukált története („regényideje”) is kézen tud fogni, el tud vinni. Az eltáncolt műnek – mert amit láttunk: az volt – a történet dramaturgiája adhatna feszültséget vagy lazítást. A My Land szimbolikáját túl általánosnak éreztem, amibe minden belefér – és kicsit sem igazít el. (Még akkor sem, ha a társulat honlapja szerint az ember és az anyaföld kapcsolatát állította fókuszba.)

Fogódzót kerestem: a hat férfi táncos között megjelenő egyetlen lány lehetett volna a vörös fonal, a jeleneteket összekapcsoló figura. De a hajlékonyságán, az emelhetőségén kívül nem volt akkora színpadi átvivő ereje, még akkor sem, amikor a fényjáték fölül elsöpörte a homokot.

Összességében tehát ügyes erőemeléseket, erő-egyensúlyozást, létra-egyensúlyozást, labdazsonglőr számokat láttunk, meg a fényjátékos homokozó pódiumot. (Ez a kiváló eszköz egyébként már Goda Gábor Artus társulatában is szerepelt – nem baj ez, de nem is újdonság.) De ez a néhány etűd nem záródott egyetlen sokjelentésű egésszé a Recirquel előadásán. Ha az előadás üzenetét nem az előadásból, csak a műsorfüzetből tudjuk meg, akkor vagy a befogadó felkészületlen, vagy az üzenet nem találta meg a megfelelő közvetítőt. Az ukrán cirkuszművészek kitűnően tették a dolgukat – talán mégis a dramaturgiai kontroll maradt el.

A nagyerdei színpad ezres (teli) nézőterén igen sok kamaszt, főleg leányt láttam, nem zárom ki, hogy a kortárs táncot és a társulatot szerető nézők jöttek el, ezt igazolhatja, hogy Bravó zászlót lengettek az előadás végén. Ennek alapján úgy tűnik, a debreceni közönség már vágyott valami újdonságra, és örömmel fogadta, hogy megkapta.

Az előadásnak igen fontos eleme a zene, ami a pantomim jellegű és cirkuszi előadások kötelező kelléke. Az elhangzó improvizatív, sokféle forrást felmutató (pl.afrikai ütő- és pengetős hangszeres,  japán Taiko dob, és persze hegedű), de eléggé erőszakos etnozene – a nagyon kedvelt Szirtes Edina Mókus műve – nem mesélt, inkább hangulatot teremtett, mint érzelmeket.

Érdeklődéssel figyelem én a kísérletező műfajkeveredéseket. A My Land című cirque danse-ban a cirkusz elegendő volt, de a táncbeszéddel elmondott gondolat lehetett volna több.

Még előadás közben gondoltam végig: a fotósok által megállított pillanatok mindig valamivel többet ígérnek. Úgy látszik, túl konzervatív vagyok: cselekményt vártam.

Fotók: Juhász Milán

Közreműködők:
Artisták: Rodion Drahun, Roman Khafizov, Sergii Materynskyi, Yevheniia Obolonina, Andrii Pysiura, Mykola Pysiura, Andrii Spatar (Родіон Драгун, Роман Хафізов, Сергій Материнський, Євгенія Оболоніна, Андрій Писіура, Микола Писіура, Андрій Спатар)

Alkotók:
Zene: Szirtes Edina Mókus, Terjék Gábor
Népzenei szakértő: Both Miklós
Cirkuszszakértő: Kristóf Krisztián
Művészeti tanácsadó: Illés Renátó, Zsíros Gábor
Tervezőmérnök: Tárnok Zsolt
Technikai vezető: Vladár Tamás
Jelmez: Kasza Emese
Fény: Lenzsér Attila, Pető József
Hang: Terjék Gábor
A koreográfus munkatársa: Maday Tímea Kinga
A rendező munkatársa: Schlecht Aliz
Rendező, koreográfus, látvány: Vági Bence