Londoni ásatás | Jennifer Worth: Hívják a bábát

K A R A N T É N K Ö N Y V E S P O L C ●
Ú J R A O L V A S Ó

L. Káli Ilona |

Az élet kezdete koronként és helyzetenként változó megítélésű, de általában különös jelentőségű esemény. A gyermek világra jövetelében segédkezők a falusi közösségekben kivételes megbecsülést élveztek, a legtöbb helyen máig számon tartják, hogy melyik család lányából lett falusi bába. Az otthon szülés kapcsán újra és újra felcsapnak az indulatok, érvek és ellenérvek ütköznek, de igazán megnyugtató válasz nincs. Ezért vettem újra kézbe Jennifer Worth idestova egy évtizede megjelent könyvét.

Nem regény ez, nem is valamiféle ismeretterjesztő kiadvány. Sokkal több: kordokumentum és életrajz, még ha nem is szokványos. A bábaként dolgozó szerző magánéletéről igen keveset tudunk meg, viszont végigkísérhetjük a szakmához vezető útját a kezdetektől, átéljük vele a kétségeket, bizonytalanságokat a biztos szakmai tudás eléréséig. De a könyv egyben korrajz is, hogyan éltek és dolgoztak a bábák a múlt század ötvenes éveinek Angliájában, a londoni East End kikötőnegyed rideg világában.

1998-ban egy tanulmány megállapította, hogy az irodalomból gyakorlatilag hiányzik a szüléseket levezető asszonyok ábrázolása. A tanulmány ezzel a mondattal zárul: „Talán van valahol egy bába, aki megteszi a szakmájáért…” Ez késztette Jennifer Worth-öt arra, hogy elmesélje a maga és kollégái történetét. A könyv túl ezen olyan ismereteket közvetít, amelyek elgondolkodásra késztetnek.

Jennifer nem készült erre pályára, sőt elképzelhetetlennek tartotta, hogy valamikor is egy kolostorban fog szülészetet tanulni. Úgy gondolta, hogy a Nonnatus Szent Rajmund rendházban tanult bábák kis magánkórházakban dolgoznak majd – de nem. A másik nagy meglepetés, hogy számára érthetetlen dialektust beszélnek a Docklands lakói, a cockney-t. Nyelvi nehézségei később is akadtak, például Conchita Warren huszonnegyedik (!) gyermeke születésénél, amikor az angol férj távollétében az egyik gyermek tolmácsolta a kizárólag spanyolul értő anya és a szülésznő szavait.

Ma talán elképzelhetetlennek tűnik, hogy a bordélyokban, mulatókban igencsak bővelkedő Docklands utcáin éjszaka, hajnalban a gyalogosan vagy kerékpáron a szüléshez igyekvő nőket – látva egyenruhájukat és jellegzetes táskájukat – soha, semmilyen atrocitás nem érte. Mindennapos terhesgondozási látogatásuk idején is igen nagy tisztelettel fogadták őket. Persze akadtak kivételek, a nyomorban, kilátástalanságban mélyre süllyedtek, akik nem kívánták a segítő kezet, de a körzeti bábának mindent meg kellett próbálnia, hisz két élet függött tőle: a gyermeké és az anyáé. Akkor is, amikor a segítség az erőszakos párja elől titkolózó nőnek, a bordélyba került gyereklánynak vagy a terhességéről tudomást sem vevő korosabb asszonynak kellett. A szülésekre nyomorúságos körülmények között került sor, a háború után bontásra ítélt épülettömbök lakásaiban, ahol 10-12 ember zsúfolódott össze, folyóvíz, mellékhelyiség nélkül.

• Olvass bele!

Az apró sikerek mellett akadnak jelentős kivételek. A pici koraszülöttet a kiérkező orvos életképtelennek ítéli, de a bába észreveszi rajta az élet jeleit – és a csöppség életben marad. A munkával persze együtt jár a sikertelenség is. Az annyira vágyott és végre bekövetkező várandósság hirtelen tragédiába fordul: eklampszia (terhességi görcsroham) következtében meghal a gyermek és az anya is. A családok legintimebb életébe kényszerűen becsöppenő bába szemtanúja a társadalmi diszkrimináció valamennyi formájának: vegyes származás, gyermektelenség, prostitúció, rangbéli különbségek.

Jennifer Worth-öt embersége, empátiája a szolgálaton kívül is tettekre sarkallta: egyengette (bár hasztalanul) egy gyermekprostituált és gyermeke sorsát. Az élet keményebb oldalainak megmutatása mellett Jennifer mulatságos életképeket is megrajzol. Őszinte hangú beszámolót kapunk a rendházról , ahol akad megszállott tudós és önkéntes némaságot fogadott vagy éppen házsártos apáca, akik mind bámulatos ügyességgel segítették világra a gyermekeket. Megismerjük az örökké nassoló Monica nővért, a félénk óriást, Chummy nővért, akit egy utcagyerek tanít meg kerékpározni, miközben Docklands valamennyi kukáját felborítja.

Talán furcsa, de a könyv egyik nagy érdeme, hogy természetes, közérthető módon megismerjük a farfekvéses szülés levezetését éppúgy, mint a szülés körüli higiénia legszükségesebb alapkövetelményeit. A szerző szakma iránti elhivatottsága nem gőg vagy nosztalgia. Ő maga is elismeri, hogy a világ változása szükségszerűen vezetett a kórházi szülőotthonokig, még akkor is, ha maga a királynő sem ott, hanem otthonában szülte meg a hatvanas évek elején két fiatalabb gyermekét.

A lenyűgöző, mindvégig érdekes és izgalmas írás nem csak a szülésekről ad szemléletes képet. Beszél az emberi együttérzés megnyilvánulásairól, értékrendekről és válságokról, fiatalságról és öregségről, szakmai elhivatottságról, szeretetről és gyűlöletről. Nem véletlenül készített a BBC a könyv alapján tévésorozatot. Az éppen tíz éve elhunyt Jennifer Worth könyve a ma számára is fontos üzeneteket hordoz.

A címlap a filmből vett jelenetet ábrázol

Jennifer Worth: Hívják a bábát!
Fordította: Dobos Lídia
Gabo Könyvkiadó, Budapest, 2013
336 oldal, teljes bolti ár 2990 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 2542 Ft,
ISBN 978 963 689 6515

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A londoni kikötőnegyed, a Docklands élete meglehetősen kemény volt az 1950-es években.
Jennifer Worth, amikor huszonkét éves korában körzeti bába lett, egyik napról a másikra a Cable Street bordélyai, a bombatölcsérekben metilalkoholt ivók világában találta magát. A gyerekek nyomorúságos körülmények közt jöttek erre a nyomorúságos világra, gyakran még folyó víz sem volt a lakásokban.
Jennifer Worth könyvéből megismerhetjük a hatalmas londoni kikötő romantikus szépségét, a poloskától hemzsegő bérházakat, a betegségtől való rettegést csakúgy, mint a közösség összetartását, és sokgyermekes asszonyok hihetetlen tűrőképességét. A hol fölkavaró, hol megható írás egy azóta eltűnt világot kelt életre.