Kőkemény romantika | Rika Ponnet: Csak veled

Posted on 2021. április 25. vasárnap Szerző:

0


Bodó Viktória Booklány |

Ne gondoljuk a szerző (magyar fülnek egzotikusan csengő) neve és a borító láttán-hallatán, hogy ez egy újabb északi krimi. Itt, kérem, kőkemény romantikáról van szó, és nem is regényes formában.

A könyv írója, Rika Ponnet: szexológus. Hazájában, Belgiumban igen ismert és elismert párkapcsolati szakértőnek számít, aki elméleti tudását egy párkereső iroda üzemeltetése során ülteti át a gyakorlatba. Meggyőződése az, hogy a romantikus szerelemet vissza kell helyeznünk a jogaiba ebben az elembertelenedett világban, sőt szerinte mindannyian erre vágyunk igazán, csak nem tudjuk, hol és hogyan keressük. Az online korban ismerkedni olyan könnyű, mint még soha, ugyanakkor annyi kihívás elé állítja az embereket, amennyivel eddig nem kellett megküzdeniük. Megállapításait pedig bőségesen alátámasztja a praxisából hozott példákkal.

Ponnet  önismereti utazásként definiálja a szerelem keresését, hiszen ahhoz, hogy tudjuk, milyen az ideális partner számunkra, azt is tudnunk kell, hogy kik vagyunk mi magunk. Ami nehéz dolog, annál már csak az a nehezebb, ha engedjük, hogy az agyunk helyett a szívünk diktáljon. Félretenni a vélt vagy valós társadalmi elvárásokat, a félelmeket, a rettegést a kudarctól és alárendelni magunkat a nagybetűs Érzésnek az egyik legfelszabadítóbb és az egyik legnehezebb dolog – a szerző szerint. Aki mélyen hisz a romantikában, az érzelmek erejében, de leginkább abban a tapasztalatában, hogy az emberek erre vágynak igazán. Mégsem mernek belefeledkezni az érzelmeikbe, mert „már felnőttek”, mert „pontosan tudják, hogy milyen a számukra megfelelő partner”, mert „ez a valóság és nem egy film”, és persze, mert félnek. Félnek kiszolgáltatni önmagukat, félnek a kudarctól, a fájdalomtól.

Különös felhangja van ennek a kis könyvecskének egy világjárvány idején, ami még inkább online létre kárhoztatta a fél világot, családokat szakított szét, randevúkat, öleléseket, egyszerű kézfogásokat törölt el a Föld színéről, de megmutatta azt is, hogy mi hiányzik nekünk igazán. A valódi, őszinte, személyes emberi kapcsolatok, találkozások, érintések, ölelések.

Ahogy olvastam a kötetet, benne a valós élet példáin bemutatott helyzeteket, egyre az járt a fejemben, hogy életszerű-e ilyen könyvet írni a kétezer-huszas években. Van-e valódi kereslet a Tinder világában az ilyesfajta régimódi dolgokra, mint szerelem? (…)

Az írás teljes terjedelemben elolvasható a Booklány szereti… oldalon

Rika Ponnet

Rika Ponnet: Csak veled – A romantikus szerelem visszatér
Fordította: Bérczes Tibor
Corvina Kiadó, Budapest, 2021
268 oldal, teljes bolti ár 3490 Ft,
kedvezményes ár a lira.hu-n 2792 Ft,
e-könyv változat 2399 Ft
ISBN 978 963 136 6907 (papír)
ISBN 978 963 136 7140 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

„Az emberek félnek. Véleményem szerint életünknek ma ez az egyik legfontosabb jellemzője. A kudarctól való félelmünk bénítóan hat ránk akkor is, amikor szerelmesek vagyunk – írja Rika Ponnet. – Amikor szerelmesek vagyunk, úgy érezzük, miénk az élet, mégis meg vagyunk rémülve. Félünk a csalódástól, a visszautasítástól. És reménykedünk, hogy a szerelem működésének megértése a segítségünkre lehet.”
A népszerű belga pszichológusnő az emberi kapcsolatok, és azon belül a szerelem, az összetartozás dinamikáját, mechanizmusát, struktúráját elemzi könyvében, és arra a következtésre jut, hogy újra hinni kell a romantikus szerelemben és merni kell szerelmesnek lenni.