Eltépett gyökerek hosszú árnyéka | Ámosz Oz: Szeretetről, sötétségről

Posted on 2021. április 11. vasárnap Szerző:

0


Eszéki Erzsébet |

Hogy a felmenők élete mennyire alapvetően határozza meg a leszármazottak viselkedését, tetteit, döntéseit, azt a közelmúlt egyik sikerkönyve tette világossá százezrek számára. Sokszor eszembe jutott ez, amikor Ámosz Oz vaskos önéletrajzi regényét olvastam.

A történetfolyam többször megjelent már magyarul, de nyilván sikerének köszönhető, hogy a kiadó ismét a polcokra tette. Ámosz Oz 2001 decemberében fejezte be ezt a közel ezer oldalas művet, amelyben képet fest a gyerekkoráról és a családjáról. Főleg édesanyjáról, Fanja Mussmanról, aki hiába volt rendkívül szép és intelligens, érzékeny és bámulatosan olvasott, mégsem adatott meg neki a boldogság.

A Mussman család Ukrajnából menekült el az antiszemitizmus miatt Lengyelországba, majd onnan Prágába, utána Jeruzsálembe. A négy-öt nyelven beszélő Fanja itt ment férjhez Yehuda Ariel Klausnerhez, aki tizenhat-tizenhét nyelven olvasott, legalább tízen beszélt is, és bár ontotta magából a vicceket (amelyeken nem sokan nevettek), semmi humorérzéke nem volt. Ahogy Fanja mondta egyszer a fiának: „Apád bölcs és józan ember; még álmában is józan.”

A Klausner család Litvániából költözött előbb Odesszába, s onnan Palesztinába. Két olyan família leszármazottja kötött tehát házasságot, amelynek a tagjai többször is próbáltak új hazát találni az üldözések miatt. Nem volt más választásuk, ha életben akartak maradni. Kelet-Európából vándoroltak ki Palesztinába az 1930-as években, és ez a családi múlt erősen meghatározza még az 1939-ben Jeruzsálemben született fiuk életét is.

Ámosz Oz aprólékosan mutatja be mindkét családját, a felmenőket és a kortárs rokonokat, a környezetükben élő ismerősöket, barátokat, szomszédokat is, közben pedig képet kaphatunk az államalapítás (1948) körüli időszak szellemi életéről. Túlságosan részletező tablót tár elénk a rengeteg ismerősről, barátról; a felmenőkről szóló érdekes fejezetek gyakran túlírt leírásokkal váltakoznak. Akadnak az elbeszélésben burjánzó, már-már unalmas részletek, amelyek nem viszik előre sem a történetet, sem az adott figurához nem adnak hozzá.

Ugyanakkor olyan életteli leírásokat is kapunk, hogy szinte ott vagyunk velük a szűkös lakásukban vagy könyvekkel teli otthonukban. Ilyen például az apai nagybácsi, a tekintélyes egyetemi professzor, Joszéf Klausner, aki azért is kulcsfigura, mert őmiatta nem lehet Yehuda Ariel Klausner is egyetemi tanár. A fivér ugyanis attól tartott, hogy szó érné a ház elejét, ha a testvérének kínálna állást.

Így Ámosz apja egy életen át könyvtáros maradt, noha több „tudós könyvet” is írt, és taníthatott volna egyetemen. De nem valósult meg az álma. Nem azt az életet élte, amit szeretett volna.

Az igazán izgalmas rész számomra akkor következett, amikor elértem 1947. november 29-éhez. Ekkor ült össze az alakuló állam sorsát eldöntő ENSZ közgyűlés, amelyen megszavazták az előterjesztést, hogy a Brit Mandátum területén két állam, egy zsidó és egy arab jöjjön létre. Ámosz Oz drámai, sűrű fejezetekben ecseteli az ezt megelőző feszült hónapokat, majd a november 29-i éjszakát.

Aztán elkezdődtek a zavargások. 1947 végén Jeruzsálem zsidó városrészei ostrom alatt álltak, elfogyott az élelem, a gyógyszer, nem volt villany. A Klausner-család több tagja hozzájuk menekült, homokzsákokkal tömték be az ablakokat. Hónapokat töltöttek a túlzsúfolt, teljesen sötét lakásban, rettegtek és éheztek.

1948. április 13-án az arabok egy konvojt támadtak meg, amelyben két mentőautó is volt, a buszokban rengeteg orvos, ápoló ment volna a Hadassza Kórházba. A leírás szerint az angol katonák órákon át nézték azt, hogy több buszban elevenen égtek el az emberek. Csak ennek az egy támadásnak 77 halálos áldozata volt. Yehuda Ariel Klausner is ott lett volna, ha nem lázasodik be előző este…

A tömeggyilkosság után a Hagana nevű (önvédelmiként indult) szervezet megindította az ellentámadást, arab városokat, falvakat foglaltak el, arabok százezrei vesztették el ekkor az otthonukat – Oz ezt a tényt se hallgatja el. Jól érzékelhetően a megbékélés, a kompromisszum híve, szerinte csupán ez vethet véget az ellenségeskedésnek.

Erről a korról, az államalapítás körüli időkről a legkitűnőbb szépirodalmi művet egy nagyszerű magyar író írta, Kardos G. György. Regénytrilógiájának eleven figurái teszik mélyen átélhetővé azt az időszakot. Érdemes (újra) elővenni.

Amikor 1948/49 telén véget ért a háború, Fanja Mussman egyre betegebb lett. Szinte folyamatosan borzalmas fejgörcsök kínozták, és ő, aki régen egész nap tevékenykedett, vagy órákra belemerült egy könyvbe, most csak nézett ki az ablakon. Mindössze 37 éves volt, amikor 1952 első napjaiban öngyilkos lett. Fia pedig még csak 12 esztendős, nem csoda, hogy összezavarodott, fájdalmat és szégyent is érző gyerekként nem érthette meg, mi állhatott anyja betegsége és korai halála mögött.

Két és fél évvel később beköltözött a huldai kibucba, ahol közel harminc évig élt. Minden erejével próbált asszimilálódni, olyanná válni, mint a többiek, erős és napbarnított akart lenni. De hiába próbálta elnyomni magában az olvasás iránti olthatatlan vágyát, egy idő után újra falta a könyveket. Ott vette fel az Ámosz Oz nevet, és kezdett írni.

A világhírű író már túl van a hatvanon, amikor ebben a monumentális visszaemlékezésben megpróbálja elénk tárni az összefüggéseket, köztük például azt is, hogy mi vezetett anyja betegségéhez, majd halálához. Talán az, hogy idős korában sikerült kiírnia ezt magából, enyhítette a gyerekkori traumát, a gyötrő hiányt és az önvádat. Sokáig várt vele, de közben biztosan közelebb került az akkor történtekhez, megértette édesanyja szorongásait, magányát.

Meg a család gyökértelenségét.

A visszaemlékezés egyik legfontosabb tanulsága számomra éppen az, hogy az eltépett gyökerek nem erednek meg újra. A felmenők sejtjeibe kódolt otthontalanság, a derékba tört életek sora meghatározza még annak az utódnak az életét is, akinek már nem kellett menekülnie, országról országra vándorolnia. Hiába született ő már Palesztinában, hosszú időre volt szüksége ahhoz, hogy meg tudja írni, mire vezethető vissza az állandó kisebbrendűségi érzés és a szégyenérzet, amit gyerekként átélt.

Ámosz Oz: Szeretetről, sötétségről
Fordította: Szántó Judit
Európa Könyvkiadó, Budapest, 2020
864 oldal, teljes bolti ár 4999 forint
kedvezményes ár a kiadónál 2500 Ft
ISBN 978 963 504 3767

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Ámosz ​Oz, a legismertebb izraeli író önéletrajzi munkája, amelyet számos nyelvre lefordítottak, minden idők legnagyobb izraeli könyvsikere. Lebilincselő családtörténet, amely egy dickensi figurákban bővelkedő, nagyívű elbeszélés keretében mesterien ötvözi a személyes és a történelmi eseményeket. (…)
A könyv ugyanakkor Izrael Állam története is, az egész korszak története, az Ozzal együtt felnőtt zsidóké, akik túlélőkként egy „lakatlan szigeten” kötöttek ki, és otthont építettek maguknak.