Peter Frankopan: Selyemutak (részlet)

Posted on 2021. március 28. vasárnap Szerző:

0


10. fejezet

(…) A mongol hódítás nyomán azonban nem a háború, az idegen kultúra vagy a pénz gyakorolta a legmeghatározóbb hatást Európára; nem a vérszomjas harcosok és nem az ismert világ minden táját összekapcsoló érhálózaton futó arany, nemesfémek, eszmék és divatok. Egészen másvalaminek voltak mindent átformáló és felforgató következményei: a betegségnek. Az Ázsián, Európán és Afrikán végigviharzó pestisjárvány milliók elpusztításával fenyegetett. A mongolok nem rombolták le a világot, de nagyon úgy festett, hogy a fekete halál majd megteszi.

Ahogy az eurázsiai sztyeppe évezredeken át volt a nomádok és háziállataik otthona, ugyanúgy volt a világ nagy járványközpontja is, kapcsolódással másodlagos gócpontokhoz a Fekete-tengerig és Mandzsúriáig. A száraz és félszáraz éghajlat igencsak kedvező volt a vérszívó bolhák által terjesztett Yersinia pestis baktérium szaporodásának. A betegség elsősorban a tetvekkel fertőzött rágcsálók, főképp patkányok révén jutott el távoli vidékekre, de közvetíthették a tevék is, amint az a Szovjetunióban a hidegháború éveiben végzett biológiaifegyver-kísérletek során bebizonyosodott. A ragály a fertőzött szövetek érintésével vagy fertőzött levegő belélegzésével is terjed, a legfőbb közvetítők azonban a bolhák, amelyek táplálkozás előtt a véráramba öklendezik a baktériumokat, illetve az ürülékük, aminek fertőző anyaga behatol a bőr parányi sérülésein. A baktériumok ezután eljutnak a hónalji vagy ágyéki nyirokcsomókba, ahol duzzanatokat, „bubókat” okoznak; Boccaccio, aki túlélte a betegséget, azt írta: „Néha akkorára nőttek, mint egy rendes alma, néha akkorára, mint egy tojás, vagyis voltak nagyobbak, voltak kisebbek, amelyeket a nép »búb«-nak nevezett.” Hamarosan más szerveket is elér a fertőzés, belső vérzések keletkeznek, és a bőrön mindenfelé jellegzetes, fekete, gennyes-véres hólyagok jelennek meg, így a halálos betegség látványra is vérfagyasztó.

A baktériummal és a betegséggel kapcsolatos modern kori kutatások kiderítették, hogy a környezeti tényezők döntő hatással vannak a terjedésére; látszólag jelentéktelen változások indítanak könnyen megfékezhető helyi megbetegedéseket vagy világméretű járványokat. A hőmérséklet vagy a csapadékmennyiség parányi eltérései például alapvető változásokat idézhetnek elő a bolhák szaporodási ciklusában, ami meghatározó módon hat a baktérium és a patkány köztesgazda életciklusára is. Egy modern tanulmány szerint egyetlen foknyi hőmérséklet-emelkedés akár 50 százalékkal is emelheti a megbetegedések számát a sztyeppei környezetben leggyakoribb köztesgazda, a mongol egér populációjában.

Nem egészen világos, hol volt a 14. század közepén pusztító pestisjárvány kiindulópontja, de a betegség az 1340-es években szélsebesen terjedt a sztyeppék felől Európa, Irán, a Közel-Kelet, Egyiptom és az Arab-félsziget felé. Valódi erejét 1346-ban mutatta meg; egy korabeli itáliai beszámoló szerint az Arany Hordát a Fekete-tengernél „különös, hirtelen halált okozó betegség” támadta meg. Egy mongol haderőt, amely éppen Genova egyik támaszpontját, Kaffát ostromolta, miután bizonyos kereskedelmi feltételek kérdésében nem sikerült dűlőre jutniuk, valósággal megsemmisített „a nap mint nap ezreket és ezreket elpusztító” kór. Mielőtt azonban visszavonultak, „elrendelték, hogy a holttesteket helyezzék hajítógépekbe, és repítsék őket a városba, abban a reményben, hogy az elviselhetetlen bűz mindenkit megöl majd odabent”. A bentieket természetesen nem a bűz, hanem a rendkívül fertőző betegség pusztította el. A mongolok tudtukon kívül feltalálták a biológiai hadviselést.

Az Európát a világ többi részével összekötő kereskedelmi útvonalak a fekete halál csatornái lettek. A ragály 1347-ben elérte Konstantinápolyt, aztán a hazatérő utazók és kereskedők révén hamarosan Genovát, Velencét és az egész Mediterráneumot. Mire a szicíliai Messina lakói felismerték, hogy valami nincs rendben a kelésekkel borított, folyamatosan okádó és vért köhögő genovaiakkal, már késő volt; hiába utasították ki őket, a betegség már elterjedt, és elpusztította a várost.

Ezután gyorsan terjedt észak felé, és 1348 nyarára elérte Észak-Franciaország és Bajorország városait. Ekkorra „a kereskedők és tengerészek… már behurcolták a betegséget” az angliai kikötőkbe is. Az angol falvakban és városokban olyan sokan pusztultak el, hogy a pápa „könyörületességében teljes bűnbocsánatot adott mindenkinek, aki megvallja vétkeit”. Egy korabeli becslés szerint a lakosság kilenctizede pusztult el; egyes források arról számolnak be, hogy a halottak eltemetéséhez sem maradt elegendő ember.

Ahelyett, hogy árut és terményeket szállítottak volna, a Földközi-tengert keresztül-kasul bejáró hajók csak pusztulást vittek mindenfelé. A kórt nem csak a megbetegedettek vagy a hajókon mindig jelen lévő patkányok terjesztették; fertőző volt maga a rakomány is, mert a bolhák beszennyezték az Európába, Egyiptomba, a levantei kikötőkbe és Ciprusra szállított prémeket és élelmiszert. Legelőször a gyerekek és fiatalok betegedtek meg. A pestis a karavánutakon hamarosan eljutott Mekkába, tucatszámra pusztította el a zarándokokat és a hittudósokat; a hívők komoly lelkiismeret-vizsgálatra kényszerültek, hiszen Mohamed próféta állítólag azt ígérte, hogy a Mezopotámia népességét a 7. században megtizedelő járvány soha nem éri el az iszlám szent városait.

Damaszkuszban a járvány – írja Ibn al-Vardi – „úgy uralkodott, mint a trónusán ülő király, napjában ezer vagy még több embert pusztított el, megtizedelve a lakosságot”. A Kairóból Palesztina felé vezető utat holttestek szegélyezték, Bilbeiszben kutyák marcangolták a mecsetek fala mellett felhalmozott hullákat. A felső-egyiptomi Aszjútban az adófizetők száma a korábbi 6000-ről 16-ra csökkent, ami 98 százalékos halálozási arányt jelent.

Noha a rettentő népességcsökkenéshez az is hozzájárult, hogy az emberek elmenekültek otthonaikból, aligha lehet kétséges, hogy a veszteség rettenetes volt. „És ellenében ugyan csütörtököt mondott minden okosság és emberi vigyázatosság” – írja Boccaccio a Dekameron Első napjának bevezetőjében; egyedül Firenzében mindössze három hónap alatt 100 000 ember vesztette életét. Velence csaknem elnéptelenedett; korabeli beszámolók szerint a ragály a lakosság háromnegyedét pusztította el.

Sokan úgy vélték, hogy mindez már a közelgő világvége előjele. Írországban egy ferences szerzetes a pusztulásról írt összefoglalója végén hagyott néhány üres oldalt arra az esetre, hogy „folytathassam munkámat, ha életben marad bárki is egyáltalán”. Az apokalipszis előestéjének érzése uralkodott el az embereken; egy francia krónikás elbeszéli, hogy „az égből békák, kígyók, skorpiók és más mérges állatok esője hullott”. Számos világos jele mutatkozott Isten haragjának: rettenetes jégeső zúdult a földre, a hatalmas jégdarabok tucatszámra ütötték agyon az embereket; villámcsapás felgyújtotta falvak „bűzös füsttel” égtek porig.

Egyesek – például III. Edward angol király – a böjt és az ima eszközéhez folyamodtak, Edward a püspökeinek is megparancsolta, hogy kövessék a példáját. 1350 körül keletkezett arab kézikönyvek útmutatást nyújtottak a muszlim hívőknek, azt tanácsolták: napi tizenegy alkalommal mondjanak el egy különleges imát, és énekeljenek Mohamed életéről szóló verseket, hogy elkerüljék őket a kelések. Rómában ünnepélyes körmeneteket tartottak; a vezeklők és rettegők szőrcsuhában, mezítláb meneteltek és ostorozták magukat, hogy kimutassák bűnbánatukat.

Ezek voltak a legkevésbé ötletes próbálkozások Isten kiengesztelésére. Kerüljétek a közösülést – intette híveit egy svéd pap – „és a hús minden gyönyörűségét, amit asszonyok nyújthatnak”, egyébként pedig ne fürödjetek, és óvjátok magatokat a déli széltől, legalábbis ebéd előtt. Ha ez lehetőséget adott a reménykedésre, hát az angolok sem maradtak el a találékonyságban: egy angol pap azt javasolta, hogy a nők a saját érdekükben és mindenki más érdekében viseljenek másféle ruházatot, mert külföldies és szemérmetlenül hivalkodó öltözékük egyszerűen isteni büntetésért kiált. A bajok ugyanis akkor kezdődtek, „amikor a lányok és asszonyok elkezdtek haszontalan, csipkékkel díszített apró kámzsácskát viselni, olyan szorosan összegombolva, hogy csak a vállukat fedte el, és ez még nem is volt minden, mert ráadásul még szerfölött kurta zekét is viselnek… csaknem szabadon hagyva valagukat meg más, eltakarni való részeiket… Ezek a szoros és idétlen ruhák [mindemellett] arra sem alkalmasak, hogy az ember Isten vagy a szentek elé térdepeljen bennük.”

Németországban képtelen szóbeszédek kaptak lábra arról, hogy a járvány nem természetes eredetű; a zsidók mérgezték meg a folyókat és a kutakat. Gyilkos pogromok törtek ki; egy beszámoló szerint „minden zsidót, aki Köln és Ausztria között élt”, összetereltek és elevenen elégettek. Az antiszemitizmus kegyetlen fellángolása olyan arányokat öltött, hogy a pápa is kénytelen volt közbelépni: proklamációban tiltotta meg a zsidók elleni erőszakot minden keresztény országban, és elrendelte, hogy minden javukat és vagyonukat hagyják érintetlenül. Egészen más kérdés, hogy a pápai tilalomnak mennyire volt foganatja. Nem ez volt az első eset, hogy a katasztrófától, megpróbáltatásoktól való félelem vagy a vallási hevület a németországi zsidóság tömeges lemészárlásához vezetett; a Rajna-vidéken a zsidóknak például az első keresztes hadjárat idején is hasonlóan rettenetes megpróbáltatásokat kellett elszenvedniük. Válság idején veszedelmes dolog más vallásúnak lenni, mint a többségben lévők.

A pestisjárvány Európa lakosságának legalább egyharmadát, de lehetséges, hogy jóval nagyobb részét elpusztította; mértéktartó számítások a halottak számát 25 millióra, a teljes népességet pedig 75 millióra teszik. A későbbi pestisjárványok adatai azt mutatják, hogy az áldozatok száma a kicsiny falvakban és általában a vidéki területeken jóval nagyobb, mint a városokban. Úgy tűnik, hogy a kór terjedésében nem a népsűrűség (ahogy korábban gondolták), hanem a patkányok száma a legmeghatározóbb tényező. A betegség terjedése semmivel sem gyorsabb a sűrűn lakott városokban, ahol jóval több háztartás esik egy-egy patkánykolóniára. A járvány elől vidékre menekülőknek valójában szikrányit sem javultak a túlélési esélyeik. A fekete halál vidékre és a városokba is elhozta a földi poklot: mindenütt bűzölgő, rothadó, gennytől szivárgó tetemek hevertek, az életben maradottak pedig rettegve, kétségbeesetten és hitetlenkedve szemlélték a mindaddig elképzelhetetlen pusztulást.

A hatás megsemmisítő volt. „Barátainkkal együtt a jövőbe vetett reményt is eltemettük” – írta Petrarca. A Keletet felfedezni és szerencsét próbálni akarók nagyívű terveit sötét gondolatok szorították háttérbe. Az egyetlen vigasz – folytatta Petrarca –, hogy „követni fogjuk azokat, akik előttünk jártak. Nem tudom, mennyit kell várnunk, de bizonyos vagyok abban, hogy nem túl sokat.” Az Indiai-óceán, a Kaszpi- vagy a Fekete-tenger minden kincse sem pótolhatta, ami odaveszett.

Ám minden szörnyűsége ellenére a pestis végül nem Európa vesztének, hanem inkább az új Európa megszületéséhez vezető mélységes társadalmi és gazdasági átalakulások katalizátorának bizonyult. A változás – több lépésben – a Nyugat felemelkedésének és diadalának egyik alappillérét teremtette meg. Az első mozzanat a társadalom szerkezetének teljes átrendeződése volt. A halálos járvány okozta népességcsökkenés nyomán jelentősen megnőtt az emberi munka értéke, és ennek megfelelően emelkedtek a jövedelmek is. Olyan sokan pusztultak el, hogy egy, az 1350-es évek elejéről származó forrás szerint „hiány van szolgákból, iparosokból, napszámosokból és kubikosokból”. A helyzetből adódóan előnyös alkupozícióba kerültek azok, akik korábban a társadalmi és gazdasági ranglétra legalján foglaltak helyet. Egyesek „orrukat húzgálták a munkától, és csak háromszoros bérért voltak hajlandók az előkelők szolgálatára” – aligha túlzó állítás: az adatok szerint a városi bérek igen komoly mértékben emelkedtek a pestisjárvány után.

A parasztok, a munkások és a nők pozíciójának megerősödésével párhuzamosan gyengült a vagyonos osztályok helyzete; a földbirtokosok kénytelenek voltak beérni alacsonyabb jövedelmekkel, hiszen ez is jobb volt, mint ha semmit sem kaptak volna. Az alacsonyabb földbérek, a kevesebb kötelezettség és a hosszabb bérleti szerződések mind hozzájárultak az erőegyensúly eltolódásához, a parasztság és a városi haszonbérlők megerősödéséhez. A folyamat lendületét a 14. és 15. században egész Európában növelte a kamatlábak jelentős csökkenése is.

Az eredmény igen figyelemreméltó volt. A vagyon valamivel egyenlőbben oszlott meg a társadalmi rétegek között, így megnőtt a luxusjavak iránti igény, mert sokkal többen engedhettek meg maguknak korábban elképzelhetetlen kiadásokat. A pénzköltés szerkezetére hatással voltak más, a pestis okozta demográfiai változások is, nevezetesen hogy nagyobb arányban voltak jelen a fiatal munkások, akik nagyobb mértékben tudták kihasználni a kínálkozó új lehetőségeket. A megtakarításra ugyanakkor – hiszen hajszál híján menekültek meg a halál torkából – kevésbé voltak hajlamosak; a felnövekvő, szüleinél sokkal jobban fizetett és több reményre jogosító körülmények között élő nemzedék könnyen költötte a pénzét olyan dolgokra, amik felkeltették az érdeklődését – nem utolsósorban például a divatra. Ez aztán a textilipar fejlődését serkentette; Európa hamarosan olyan mennyiségű kelmét állított elő, hogy az hatással volt az alexandriai kereskedelemre; nemcsak nagymértékben csökkent a behozatal, de megindult egy ellenirányú forgalom is: az európai textilek elárasztották a közel-keleti piacokat, ahol a kínálat növelése – éles ellentétben a Nyugat megélénkülő gazdasági életével – fájdalmas visszaesést okozott a termelésben.

Peter Frankopan

A londoni temetőkben fellelt csontmaradványok modern kori vizsgálata során kiderült, hogy a jobb anyagi körülmények megfelelőbb táplálkozást és jobb általános egészségi állapotot eredményeztek. Az eredményeken alapuló statisztikai modellezés arra enged következtetni, hogy a pestisjárvány után észrevehetően megnőtt a születéskor várható élettartam. London lakossága jelentősen jobb egészségi állapotban volt a pestis után, mint annak előtte.

Fordította: Makovecz Benjamin

Peter Frankopan: Selyemutak.
Egy új világtörténet

Park Kiadó, Budapest, 2020